Index Vakbarát Hírportál

Feltárták az ország első átmenőbarlangját

2009. november 5., csütörtök 16:50

Bükki és bakonyi barlangkutatók feltárták az ország első úgynevezett átmenőbarlangját a Bükk-fennsíkon.

A 3000 méternyi üreg a Szivárvány-barlangot és a Sebes-barlangot köti össze. Különlegessége, hogy olyan rendszer, amelynek vízelvezető járata a forrástól a víznyelőig ismert – közölte Duska József, az egri székhelyű Bükki Nemzeti Park (BNP) Igazgatóságának vezetője csütörtökön. A feltárás 2006 áprilisában kezdődött meg és idén októberben fejeződött be.

A vezető elmondta, hogy az új járatokat a miskolci Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület és a Bakonyi Barlangkutatók Szövetsége közösen derítette fel. Kiderült, hogy a barlangrendszert általában a szűk keresztmetszet jellemzi, és csak helyenként találhatók benne barlangtermek. Az üregrendszerben cseppkőképződmények is kialakultak. A BNP a barlangi képződmények védelme érdekében lezárta a barlangrendszer bejáratait, illetve megkezdte a járatok feltérképezését. A barlangban csak kutatási célú túrák engedélyezettek.

Rovatok