Minden idők legpusztítóbb, nyersolajjal és mérgező gázokkal szennyezett szökőárja jöhet létre a Mexikói-öbölben, a BP olajfúrótornyának katasztrófája nyomán – figyelmeztet egy brit kutató.
Bár a tudós elméletét a BP szóvivője geológiai szempontból megalapozatlannak nevezte, az alapját képző tényeket és mérési eredményeket senki nem kérdőjelezi meg, legfeljebb azon folyik vita a tudósok között, hogy mennyire valószínű a katasztrófa bekövetkezése (egyébként maga D. K. Matai, a lehetőséget felvető kutató is úgy fogalmaz, hogy „low probability high impact scenario”, vagyis kis eséllyel bekövetkező, de nagy potenciális hatású forgatókönyv).
A US Geological Survey kutatócsapatának mérései szerint minden egyes hordónyi, a tengerbe ömlő nyersolaj mellett 82 köbméter, főként metánból álló gáz is a tengerbe szivárog (a felrobbant torony nyersolajának metántartalma közel 40 százalék, ami nyolcszorosa a szokásosnak). Ez az optimista, napi 50 ezer hordós becslések alapján napi bő négymillió köbméter robbanékony és mérgező gázt jelent, amiből a Deepwater Horizon fúrótorony áprilisi katasztrófája óta összesen már több mint 220 millió köbméternyi juthatott a tengerbe. Pesszimista számítások szerint ennek a duplája.
Geológusok már egy éve figyelmeztették a BP-t és az öbölben szintén fúrótornyokat üzemeltető Transocean olajcéget, hogy a térségben extrém magas néhány gáz, többek között a metán, a hidrogén-szulfid, a benzol, és a metilén-klorid koncentrációja. Egyes mérési pontokon a normálhoz képest több százszoros, akár ezerszeres különbséget is kimutattak. A US Environmental Protection Agency környezetvédelmi hivatal tudósai szerint óriási, 25-30 kilométer átmérőjű, több tíz méter vastag, a nagy nyomás miatt korong formájúra lapult gázbuborékok vannak a Mexikói-öbölben a tengerfenék alatt, a legjobb olajlelőhelyek környékén.
Egy ilyen buborékba fúrhatott bele a Deepwater Horizon. Az elméletet megerősítik minitengeralattjárók felvételei is, amelyek gázkitöréseket, és szivárgásokat, és az egész öblöt behálózó repedéseket mutatnak a tengerfenéken.
A probléma az, hogy a buborékban a gáz nyomása nagyon magas, magasabb, mint amit a mai technológiánkkal kezelni tudnánk. Az olajiparban a nyomás mérésére a psi mérőszámot alkalmazzák (pounds per square inch, vagyis egy négyzethüvelyk területre hány font súly nehezedik – 1 psi 6894 Pascallal egyenértékű az SI-rendszerben). A kutatók becslése szerint a metánbuborékban, aminek a felszínét felsérthette a fúrótorony balesete, 100 ezer psi nyomás uralkodhat. Összehasonlításképpen: a sűrített gázzal működő kézifegyverek 3000 psi nyomású patronokat alkalmaznak.
D. K. Matai forgatókönyve szerint, ha egy ilyen buborékból a szivárgás addig fokozódik, hogy kitör az óriási nyomású gáz, az láncreakcióhoz vezethet, felszaggathatja a tengerfeneket, és több metánbuborékból egy nagy gázrobbanás-sorozattal távozna a gáz. Ez először is egy több száz kilométeres óránkénti sebességgel haladó szökőárat hozna létre, ami a karib-tengeri szigetvilágot és az amerikai partvidéken elsősorban Floridát érintené, de elérné Texas, Louisiana, Mississippi és Alabama államot is.
A robbanás után a kiürült buborékokba több milliárd liter jéghideg tengervíz ömlene, ami a becslések szerint 150 fokos kőzettel érintkezve azonnal gőzzé alakulna, újabb szökőárhullámot indítva útjára. A cunami ráadásul nyersolajjal és mérgező gázokkal szennyezetten csapna le a szigetekre és a partra.
És ha ez nem lenne elég, a Mexikói-öbölben beköszöntött az idei hurrikánszezon, ami a Katrina 2005-ös pusztítása óta egyébként is súlyos félelmeket egy újabb rémképpel toldja meg: mi lesz, ha egy óriás forgószél az olajfolton áthaladva, onnan több millió liter szennyezett vizet felszívva éri el a szárazföldet?