Index Vakbarát Hírportál

Több tucat város süllyed Kínában

2012. február 27., hétfő 09:53

A talajvíz mértéktelen felhasználása miatt több mint félszáz város indult süllyedésnek Kínában – közölte nemrég a pekingi föld és természeti erőforrások minisztériuma. A süllyedés oka az, hogy az érintett települések – így többek közt Peking, Sanghaj, Hangcsou vagy Hszian – túlzott mértékben használták a föld alatti talajvíz-készleteket. A kitermelés ütemét az elmúlt évszázad, főképp pedig az elmúlt harminc év iparosítása, építkezési láza, de ugyanígy a népességszám növekedése is gyorsította.

A kelet-kínai Sanghajban már az 1970-es évek óta próbálnak a víz visszapumpálásával a süllyedés ellen fellépni, miután 1921 és 1965 között csaknem két métert süllyedt a ma mindössze három méterrel a tengerszint felett fekvő metropolisz. Az észak-kínai Tiencsinben 1985 óta korlátozzák a talajvíz-kitermelést, melynek következtében a süllyedés éves mértéke 80 milliméterről 20 milliméterre csökkent. A főváros, Peking a kevésbé veszélyeztetett városok közt van, 10-20 millimétert csökken évente.

A süllyedés problémájának kezelésére a kínai központi vezetés nemrég egy ötéves tervet fogadott el. Ebben a Jangce-folyó deltáját és az észak-kínai-síkságot nevezte meg legveszélyeztetettebb területekként, és a vízkészletek racionális keretek közt tartását szorgalmazza.

Rovatok