Amerikai kutatók 2009-ben és 2010-ben összesen ötször repültek a terület fölé, és mérték a légkör metántartalmát az északi 82. szélességi foknál. Eredményeik alapján megállapították, hogy az Jeges-tenger jelentősen hozzájárulhat egy erőteljesen üvegházhatású gáz, a metán kibocsátáshoz. A Caltech (Kaliforniai Műszaki Egyetem) munkatársai azt is felvetik tanulmányukban, hogy ez egy újfajta zavaró folyamat következménye lehet, ami felgyorsíthatja a globális felmelegedést.

Korábbi vizsgálatokban megállapították, hogy a szibériai és észak-amerikai permafrost (örökké fagyott talajréteg) felengedésekor metánt bocsát ki, amely előtte millió évekig elzárva volt a talajban. Az így kibocsátott metán hozzájárul a felmelegedéshez, ami aztán újabb metán légkörbe kerüléséhez vezet, így kialakul egy gyorsuló körfolyamat.

Eric Kort és kutatócsoportja elsőként vetette fel annak lehetőségét, hogy efféle gázkibocsátás nemcsak az olvadó permafrostnál, de a melegedő tengervíznél is előfordul. A metán 20-szor hatékonyabb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. A II. világháborút követően az iparosodás következtében gyorsan emelkedett a gáz légkörbeli szintje, majd az 1990-es években stabilizálódott, ám az utóbbi években ismét növekedésnek indult.

A kutatók mérései azt mutatták, hogy a metán koncentrációja az óceán egyes területei fölött összevethető a Szibéria keleti partjainál, az olvadó permafrost fölött mért értékekkel.
Tisztázatlan egyelőre, hogy a tengervíz metántartalma honnan származik, a kutatók egyik elképzelése szerint az óceán felszínén élő mikrobák termelhetik. A körülbelül 10 millió négyzetkilométernyi Jeges-tengerben nyaranta nagy mennyiségben olvad jég, így a most mért metánkibocsátási arány globális következményekkel járhat. A tanulmány a Nature Geoscience című szakfolyóiratban jelent meg.