Index Vakbarát Hírportál

Kihalás szélén a tasmán ördög

2008. május 22., csütörtök 14:24

Ausztráliában irtani kell a kengurukat a túlszaporodás miatt, egy másik erszényes emlős, a tasmán ördög pedig kipusztulhat egy fertőző rákbetegségben.

Fertőző, rákos daganatokat okozó betegség tizedeli az ausztráliai tasmáni ördögöket. A beteg állatok a pofájukon keletkező daganatoktól nem látnak és nem tudnak enni így végül éhen pusztulnak. A zömök, erős állkapcsú húsevő állatok a szakértők szerint a zsákmány feletti marakodás közben ejtett sebeken keresztül fertőzik meg egymást. A betegség egy évtized alatt tízből hat állatot elvitt, és ha továbbra is ilyen gyorsan terjed, akkor öt éven belül nem marad egészséges részpopuláció. Ez a faj kipusztulásához vezetne. A tasmán ördögöt szerdán felvették a kihalástól veszélyeztetett fajok listájára.

Már veszélyeztetett

Irtóhadjárat kenguruk ellen

Egy másik nemzeti jelkép, a kenguru is sűrűn szerepel az ausztráliai híradásokban. Szerdán például egy nap alatt nyolc környezetvédőt tartóztattak le, mert behatoltak egy katonai támaszpontra a főváros, Canberra mellett. A használaton kívüli bázison 600 keleti szürke kengurut tartanak fogságban. A hatóságok hétfőn nekiláttak, hogy négyszázat leöljenek, a tüntetők ezt akarták megakadályozni. A kormány szerint a kengurupopuláció ritkítása elkerülhetetlen, mert nagyon elszaporodtak és túlterhelik a természetes életterüket, ami végeredményben a faj fennmaradását veszélyezteti.

Jon Stanhope, Canberra kormányzója szerint érthető, hogy sokakban felháborodást kelt, ha kengurukat mészárolnak a főváros közelében, de máshol, messze a sűrűn lakott helyektől évente 3,6 millió kengurut lőnek le, mert túl sok van belőlük. Környezetvédők szerint a hatóságok a lehető legrosszabb módon kezelik a problémát; a tervszerű populációmenedzsment helyett tétlenül nézik, ahogy robbanásszerűen nő az állomány, aztán amikor már nincs elég élelem a kenguruknak, akkor tömegmészárlást rendeznek. "A kormány szemében a vadgazdálkodás egyetlen eszköze a puska. Ez tűrhetetlen, és ha minden így megy tovább, tíz év múlva megint újra kezdődik az irtó hadjárat" - mondta Hugh Wirth ausztrál állatorvos, az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) volt elnöke.

Az állatvédők szerint a kizárólag az Ausztráliához tartozó Tasmánia szigetén előforduló tasmán ördög megmentése érdekében sem tesznek eleget a hatóságok. A populáció hatvan százaléka kipusztult, mire a helyi kormány felvette az erszényest a veszélyeztetett fajok listájára, és mindössze 1,5 millió dollárt (kb. 223 millió forint) fordít évente az állatokat tizedelő betegség elleni küzdelemre. Ez még feleannyi sincs, mint amennyit egy helyi sportklub, a Hawthorn AFL kap a költségvetésből - kifogásolja az ausztrál Zöld Párt. "Ha a tasmán ördög valóban eltűnik, akkor annak a kormány nemtörődömsége lesz az oka" - nyilatkozott Nick McKim, a párt szóvivője a The Australian című lapnak.

Rovatok