Index Vakbarát Hírportál

Megjött az első kép az LHC-ből

2008. szeptember 10., szerda 13:30

Alig néhány órával elindítása után már megérkeztek az első képek az LHC-ből, a világ legnagyobb részecskegyorsítójából – írja a New Scientist.

A Genf mellett található LHC első napján, szeptember 10-én Lyn Evans projektvezető indította el magyar idő szerint 9 óra 30 perckor a részecskegyorsító első protonnyalábját. A nyaláb 10 óra 27 perckor, vagyis kevesebb mint egy óra alatt körbeért az LHC 27 kilométeres gyűrűjén, amit a tudományos közélet nagy sikerként értékelt (az LHC elődjében, a LEP-ben 12 óráig tartott az első nyaláb útja). Bár a protonok szinte fénysebességgel fognak száguldani a gyorsítóban, az első nyalábot lassan vezették körbe, hogy elvégezzenek több ellenőrzést: A nyalábot úgynevezett kollimátorokkal állították meg a gyorsító több pontján, Evans és csapata egyenként mozdították el ezeket a kollimátorokat a nyaláb útjából.

Az LHC egyik első képe – kattintson a nagyításhoz! (kép: CERN)

Bár részecskeütközés még nem történt, az LHC két detektora, vagyis mérőberendezése, a CMS és az ATLAS mát észlelt részecskepermeteket, amelyek akkor keletkeztek, amikor a protonnyaláb becsapódott a detektorokhoz közeli kollimátorokba. Az egyik ilyen eseményt örökítette meg a lenti kép.

Egyébként a gyorsító indítása nem volt zökkenőmentes. Az első napot megelőző éjszaka meghibásodott a hűtőrendszer, amely 1,9 Kelvinen tartja a létesítmény szupravezető mágneseit. Az LHC mérnökei hamar úrrá lettek a problémán és a másnapi tesztek terv szerint elkezdődhettek.

Rovatok