Index Vakbarát Hírportál

Mikrovéséssel a kihaló nyelvekért

Ezerszeres nagyításban olvasható

2002. november 5., kedd 18:30

A következő évszázad folyamán a ma beszélt nyelvek nagy része várhatóan kihal, ezért egy alapítvány Rosetta Project néven nyelvarchívumot készít az örökkévalóságnak.

Napóleon csapatai 1799-ben erődépítés keretében egy hieroglifákkal telefaragott gránittáblára bukkantak Egyiptomban. A tárgyat Rosetta (Rashid) városkában találták, így kapta a Rosetta-kő nevet. A teleírt kő két nyelven (egyiptomiul és görögül), háromféle írással (görög, demotikus és hieroglifa) lejegyzett szöveget tartalmazott.

ábra
A lemezdizájn mikroírásra utaló
A hieroglifák jelentését évszázadokon keresztül sikertelenül próbálták megfejteni. A Rosetta-kő és korábbi vésetek segítségével azonban Jean-Francois Champollion 1822-ben sikeresen dekódolta a Fáraó jócselekedeteit taglaló feljegyzést.

Idő, nyelv, kapszula

Innen kapta nevét a Long Now Foundation által Rosetta Project néven indított nyelvmentő program. A projekt indítói szerint ugyanis a ma beszélt nyelvek 50-90 százaléka kihal a következő száz év folyamán.

A mérnökök és tudósok egyfajta modern Rosetta-kő elkészítésén fáradoznak: ez egy speciális háromcollos nikkelkorong, amely a több mint 1445 nyelv adatait tartalmazza.

Bennszülött bedolgoz

A nyelvi adatbázis építésének hátterében a nyílt forráskód filozófiája áll: az anyanyelvük kihalására készülő bennszülöttek maguk tölthetik fel és javíthatják.

Van bedolgoznivaló bőven: az adott nyelv kisszótára, fonológiája, írásrendszere, nyelvtana, számrendszere is megőrzésre kerül szövegrészletekkel együtt - ilyen például a Teremtés Könyve (Mózes 1.).

A Rosetta projekt harmincezer oldalas tartalmát a tervek szerint az interneten is el lehet majd érni, aki viszont civilizációvédelmi szempontból a program fő célját jelképező tárgyat szeretné megszerezni, annak huszonötezer dollárral kell támogatnia a Long Now alapítványt. A különleges diszk-szobor beszerzési ára egyébként az idők folyamán száz dollárig eshet. Mit kap ennyi pénzért az apokalipszis-félő fogyasztó?

A halhatatlan analóg

a Rosetta-gömb
A nyelvgolyó és tartalma
A terv központja egy mikro-vésett nikkelkorong. A Los Alamos Laboratories és a Norsam Technologies által kifejlesztett technikával mintegy háromszázötvenezer oldalt lehetne felvinni a három inch átmérőjű hordozóra. A rosettások ebből visszavettek egy léptéknyit, a kisebb felbontás miatt így egy ezerszeres mikroszkóppal is olvasható az írás.

A lemezen felületén ugyanis valóban írás található: a platformfüggetlenség érdekében az alkotók szakítottak a digitálissal, nem nullákat és egyeseket, hanem rendes betűket karcoltatnak a lézerrel.

Az artefaktum itt nem áll meg: a lemez tartója egy gömb. Eredeti állás szerint az alsó félgömb rozsdamentes acélból, a felső üvegből van. Az üveg félgömb szerepe, hogy hatszoros nagyítóként felhívja a korong tatalmára a figyelmet.

A teljes konstrukció tervezett szavatossági ideje kétezer év. Tartalmát a vásárlók könyv formájában is megkapják.

Rovatok