Találkozzunk az irodában, üzeni mailben Rátai Dani, aztán elküldi a címet is. Ugyanaz az utca, ugyanaz a házszám, ahol két évvel ezelőtt jártam, csak akkor még nem irodának, hanem lakásnak hívták a helységet. Most vagy felvágós lett a fiatal feltaláló, vagy nagyon megváltozott körülötte a világ az elmúlt pár évben.

Az első verzióra szavazok: megnyert egy rakás nemzetközi díjat, állami támogatást kapott, a média hetekig dobálta örömében, mindenki akart Daniból egy bekezdést. Nem lenne meglepő, ha elszállt volna. Ráadásul a találmánya annyira egyszerű és ötletes, hogy már önmagában okot ad némi nagyképűségre. A szemüvegre és a toll végére szerelt ledek segítségével 3D-s rajzolásra alkalmas Leonar3Do erősen kezdetleges állapotban volt, amikor először láttam, mégis egész használhatónak tűnt.

Még a találkozás előtt kiderül, hogy rosszul szavaztam. A lépcsőház bejáratnál egy cégtábla fogad: 3D for All kft, hirdeti a műanyagdarab. Felérek a második emeletre, úgy tűnik, az ajtót lecserélték, ráadásul azt nem az apuka, hanem az elektronika nyitja ki. Belépek, a konyha helyén egy negyvenes szakember dolgozik munkaasztalán, a hatvanas-hetvenes évek divatjába öltözött nappaliból meg tényleg iroda lett: fehérre meszelt, számítógép-asztalokkal és kódokkal bütykölő programozókkal telepakolt iroda. Dani épp egyikükkel egyeztet. Kezet fogunk, aztán elmegyünk saját kis kuckójába beszélgetni.

A hátsó szobában egy rakás kijelző, áramkör fogad, cd-k, táskák mindenfelé. Az egyikben ott pihen a Leonar3Do első verziója, amit két éve láttam.

Szentimentális szálak fűznek hozzá?

Persze, sokat bütyköltem vele, de főleg azért van mindig kéznél, mert előfordul, hogy megkérnek rá, hogy mutassam meg az első verziót. Most például pont a Duna TV-ben voltak kíváncsiak rá.

Egyik nap a Duna TV-ben szerepelsz, másik nap cikket ír rólad a Világgazdaság, ma én vagyok nálad. Sikerült már megszokni a felhajtást?

Nem érzem, hogy nagy lenne, de az azért az engem is meglepett, amikor két évvel ezelőtt felhívott a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc?

Igen. Pontosabban Batiz András. Bemutatkozott, én meg arra gondoltam először, hogy a Fókusz akar forgatni velem egy riportot. Aztán közölte, hogy kapcsolja a miniszterelnököt, aki gratulált, én meg azt mondtam: köszönöm.

Akkor bővítsük a kört: díjakat nyersz, szétszed a média, alkalmazottaid lettek, miniszterelnökök hívogatnak. Hogyan viselted a változást?

16 éves korom óta mozgásban van az életem. Akkor költöztem a családommal Lengyelországba, aztán pár évvel később visszajöttem. Dolgoztam a tanulmányomon, ami később díjakat nyert. Egyik esemény jött a másik után, egyik dolog következett a másikból, én viszont próbálok mindig csak az aktuális problémára koncentrálni. Az utóbbi időkben hozzászoktam a változáshoz, és nincs bennem adrenalindömping attól a gondolattól, hogy alkalmazottaim lettek.

Akkor beszéljünk arról, hogyan lett az iroda. Legutóbb még nappalinak hívtuk azt a szobát, a találmányod meg cérnából és hasonló alkatrészekből állt. Ezzel szemben most profi a berendezés, a webkamerák, az elektronika, a toll, a szemüveg formatervezett, akár a boltokban is lehetne árulni a Leonar3Dót. Hogy jutottunk el idáig?

Az Egyesült Államokban a díjjal mellé kaptam pénzt is, ez adta a cég törzstőkéjét. Adott egymilliót a Magyar Fejlesztési Bank az indulásnál, és a család is rakott pénz a vállalkozásba. De a legnagyobb támogató az NKTH volt.

Őket hogyan sikerült meggyőzni?

Megkértek, hogy mutassam meg nekik a találmányomat, aztán sokat beszélgettünk. Megkérdezték, hogy mennyire lenne szükségem a projekt befejezéséhez, ahhoz, hogy sorozatgyártásra érett terméket tudjak felmutatni. Mondtam, hogy százmilliókra. Mondták, hogy meglesz, úgyhogy pályáztunk.

Százmilliókat adtak?

Annyit nem, idáig körülbelül hatvanmillió forintot kaptam, de ez változhat: most az Irinyi III pályázat eredményhirdetését várjuk. Az eddig kapott pénz viszont bőven elég volt ahhoz, hogy felkészüljünk a profi munkára, aztán megkezdjük azt. Egy év ment el az előkészületekre, felépítettük a céget, felvettük az embereket. A második év a munkával telt, és most már ott tartunk, hogy az elkészült tesztverzióból vásároltak is.

Kik?

Az első Leonar3Dót a Richter vette meg, a rendszert most molekuladokkolási szimulációkhoz használják. A gyógyszergyár 200 ezer forintot fizetett a berendezésért, a zágrábi Ruder Boskovic intézet kettőt vett négyszázezerért. Kapott egy-egy darabot az ELTE és az MTA Kémiai Központi Kutatóintézete, az idén pedig vásárolt belőle a Szegedi és a Debreceni Tudományegyetem is. Volt, aki ingyen kapta meg a Leonar3Dót, cserébe segített a fejlesztésben, a többi egyetem százezer forintért juthatott hozzá a rendszerhez.

Mennyibe kerül a gyártás?

Körülbelül százezer forintba, de csak azért, mert még manufakturális eszközökkel készül a Leonar3Do. Azt reméljük, hogy tízezres darabszám esetén húszezer forintra esik a darabonkénti előállítási költség. Az ilyen termékeknél nagyjából négyszeres szorzóval érdemes számolni, tehát körülbelül nyolcvanezer forintért tudod majd megvenni a Media Marktban.

Kipróbálhatom?

Persze.

Dani bekapcsolja a gépet, elindítja a szoftvert, aztán elkezdi böködni a ceruzával a levegőt. Két-három perc alatt elmondja az alapokat, aztán átadja a helyét. Felrakom a szemüveget, ami most már nem az a kék-piros lencsés modell, mint amit két éve megismertem. Attól Dani szerint öt perc után megfájdulhat az ember feje, ráadásul a színek is elvesznek mögötte. A redőnyszemüveg (aminél felváltva sötétedik be a bal, aztán a jobb lencse, mindez olyan gyorsan, hogy a júzer észre sem veszi) sokkal jobb megoldás, mondja.

Felveszem, ránézek a monitorra, és egészen megrémít a térbeli forma. Egy molekula van előttem, de annyira megfoghatónak tűnik, hogy összezavar. Balra döntöm a fejem, a webkamerák észlelik a szemüvegre szerelt ledek térbeli elmozdulását, az információt feldolgozza a szoftver, és máris oldalról látom a molekulát. Benézhetek mögé, alá, mindenhova, az illúzió tökéletes. Aztán fogom a tollat, és belebököm az előttem lebegő molekulába. Mindez annyira valóságosnak tűnik, hogy pillanatokra tényleg elhiszem: átszúrtam az apró kis gömböket. Egy gomb lenyomásával rögzítem az alakzatot a tollhoz, aztán megcibálom: jobbra-balra rángatom, majd magamhoz húzom. Mint azok a régi, színes rágógumik, úgy fest a valójában nem is létező térbeli alakzat. Szórakoztató, de nem tudom elképzelni, hogy mire tudnám otthon használni.

Profi felhasználóknak szánjátok, igaz?

Szó sincs róla, a cég neve nem véletlenül 3D for All. Most még csak vállalatokkal tartjuk a kapcsolatot, mert a fejlesztésnek ebben a fázisában így célszerű. De én azért építettem meg a Leonar3Dót, hogy a tömegeknek legyen elérhető a térbeli munkakörnyezet. Vannak már hasonló berendezések, de azok tízmilliókba kerülnek. Ehhez képest a mi rendszerünk nagyobb szabadságot, és elfogadható árat kínál: a PlayStation 3 is többe kerül, mint amennyiért mi szeretnénk árulni a gépet.

De mire használhatná egy mezei júzer?

Képzeld el a windowsos Paint 3D-s változatát! Egy ilyen munkakörnyezetben teljesen egyszerű funkciókkal is nagyon bonyolult, összetett és komplex formákat lehet létrehozni. Akár egy 10 éves gyerek is eljátszhat vele. Vagy készíthet vele 3D-s animációkat, figurákat, tárgyakat. Lehet kreatív játékokat fejleszteni rá, vagy olyanokat, amikben nagy szerepet kap a kézügyesség. Vagy ott vannak a stratégia programok. Képzeld el, hogy csak ráböksz az egységeidre, és úgy rakod odébb őket, vagy hogy nem a kétdimenziós monitorra tapadva, hanem a szemed előtt köröz a vadászrepülőd. A Leonar3Dóval egy új, térbeli felületet adunk a vásárlóknak, lényegében végtelen a felhasználási lehetőségek listája.

Mikor akarjátok piacra dobni?

Az üzleti terv szerint 2009 végére a boltokba kerülne a rendszer. Abban reménykedünk, hogy az amerikai piacon már egy nagyobb tétellel tudunk megjelenni, húszezres darabszám mellett már olcsón tudnánk árulni az alapmodellt, a LeoStartot.

És a hatvanmillió elég a gyártás beindításához?

Ahhoz nem, csak a prototípus elkészítéséhez, de reméljük, hogy megnyerjük az Irinyi III pályázatot is. A következő lépéshez viszont befektetőket keresünk.

Mik az elvárásaitok?

Jó lenne, ha szakmai befektetőt találnánk, de ez nem kikötés.

Ha holnap kopogtatna az ajtódon mondjuk a Logitech, és azt mondaná: felvásárlom az egész kócerájt, de rátok nincs szükségem, elfogadnád az ajánlatot? Meg tudnál válni a cégtől?

Jelenleg én fogom össze a fejlesztéseket, nem sok értelme lenne annak, hogy valaki felvásároljon minket, aztán mindenkit kirúgjon. Mit kapna akkor? Pár dokumentumot, meg egy-két szabadalmat. Persze van az a pénz, amiért odaadnám a céget, és végső soron a cél úgyis ez: egy vállalat akkor működik jól, ha nincsen benne nélkülözhetetlen ember. Ha minden jól megy, egy nap én sem leszek nélkülözhetetlen. Akkor végre tudok foglalkozni az egyetemmel, meg többi ötletemmel.

Több is van?

Persze.

És azok vannak olyan jók, mint a Leonar3Do?

Szerintem van köztük sokkal jelentősebb is.

El lehet mondani valamit róluk?

Remélem, hogy pár éven belül meg tudom valósítani őket.