Théba fejlett művészeri életéről Bács Tamás docens, az ELTE egyiptológiai tanszékének vezetője beszélt az MTI-nek. Bács csütörtökön Kairóban magyar régészek által szervezett konferencián előadást tart az óegyiptomi sírfestészetről. A konferencia a kairói Egyiptomi Múzeumban rendezendő magyar kiállításhoz kapcsolódik.

„Az Újbirodalom korában a királysírokon dolgozó kézművesek, festők számára létrehoztak egy művésztelepet. Több száz éven keresztül ez egy nagyon zárt közösség volt, ahol a mesterségbeli tudáson kívül apáról fiúra szállt a beosztás is” – magyarázta a docens, aki szerint mind a mai napig nyitott kérdés, hogy a korabeli elit mennyire tudta foglalkoztatni ezeket a kézműveseket. A ranglétrán lejjebb állók máshonnan szerezték a munkaerőt, bár voltak kivételek, előfordult, hogy viszonylag alacsony rangúak is hozzájutottak a művészekhez.

Ritkán készült el teljesen egy sír

Bács szerint szociológiailag nagyon érdekes összevetni az óegyiptomiak munkamódszereit más kultúrák művészeiével. Sok a hasonlóság a középkori Európa és a reneszánsz idejével, ilyen például a műhelyszervezettség: volt egy mesterfestő, aki művészeket és segédeket alkalmazott. Hasonló volt a munkamegosztás is, viszont a középkori Európával vagy reneszánsszal szemben Egyiptomban sokkal kevésbé lehet az egyéniségeket megfogni műveiken keresztül. „Még gyermekcipőben járnak ezek a kutatások, csak az utóbbi 20-30 évben foglalkoznak azzal, hogy ki készíthette a sírok faliképeit” – emelte ki az egyiptológus, aki thébai temetőben az Újbirodalom korában készült utolsó grandiózus festett elitsírt tárja fel. A sír IX. Ramszesz (i. e. 1126-1107) uralkodásának idején készült egy Imiszeba nevű papnak, és faliképei sokban segítenek az óegyiptomi sírművészet megértésében.

A sír falképei befejezetlenek, az ókori Egyiptomban ugyanis ritka kivételnek számított, ha egy sír teljesen elkészült, még a hosszú időn át uralkodó fáraók sírkamrájának is vannak befejezetlen részei. „Egy sírt sohasem lehet befejezni, hiszen ha befejezem, meg kell halnom. A befejezetlenség előny a számunkra, mivel a kidolgozatlan részek révén jobban meg lehet érteni a munkamódszert. Másrészt itt meg lehet különböztetni, hogy mely vonalat húzta a művész, és mely volt kiadva a segédeknek, akik sablon alapján rajzoltak” – mondta.

A munkamegosztásnak más okai is voltak: az egyiptomiak földfestékeket használtak, amelyek nagyon hamar kiszáradtak. Voltak segédek, akik bizonyos színek felhordásáért voltak felelősek. Imiszeba sírjában például vannak olyan félkész részek, ahol valaki már előre befestette a sárga festéket igénylő elemeket. Amennyiben módszeresen haladnak, sokkal több festék fogyott volna. Egyébként a középkorban vagy a reneszánsz idején is így készültek a képek, amelyeken többen dolgoztak.

Árulkodó jelek

A főművész feladata volt az egész kép koncepciójának felvázolása, magánsírok esetében piros ecsettel rajzolta elő a jelenetet, a színezést, más részeket, a díszítőelemeket a beosztott művészekre, segédekre bízta. A kész képnél is voltak azonban bizonyos dolgok, amelyeket a főművész festett. „Az Imiszeba sírján dolgozó főművészt Amenhotepnek hívták. Látszik, hogy bizonyos alakokat ő rajzolt. Azokon a faliképeken, ahol a fő alakokat nem ő rajzolta, a mellékalakoknál mégis megjelenik” – emelte ki Bács Tamás

Egy másik neves művész, Hormin is dolgozott a síron, ahogy Amenhotep fia is közreműködött. S hogy honnan tudják, hogy melyik festő mit festett? „Nagyon sok skicc maradt fenn a művésztelepről, ezek közül azok a legértékesebbek, amelyeken a művész neve is szerepel. Ezek tanulmányozása alapján lehetett tudni, hogy Amenhotepnek mik voltak az egyéni stílusjegyei, olyan, első hallásra bizarr dolgokról van szó, mint a fül, a köldök formája. Ezek automatizmusként jelentkeznek egy rajzban a művésznél, nem foglalkozik velük, hanem úgy rajzolja, ahogy a kezében van. A főalaknak igazodnia kellett az egyiptomi művészet konvencióihoz, viszont ezekből az apró jelekből lehet következtetni arra, hogy az illető művész kézjegye ott van-e vagy sem” – tette hozzá a docens.