Index Vakbarát Hírportál

Piramisépítők sírjaira bukkantak

2010. január 10., vasárnap 17:44

Az egyiptomi nagypiramisokat építő munkások sírjait fedezték fel régészek, a leletek feltárják azt, miként éltek, mit ettek az egyiptomi munkások négyezer évvel ezelőtt.

A sírok az egyiptomi 4. dinasztia uralkodásának idejéből (Kr.e 2575-2467) valók, amikor a nagypiramisok épültek - jelentette be Záhi Havvász (Zahi Hawass), az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője.

A nagypiramisok körzetében először 1990-ben bukkantak piramisépítők sírjaira, amelyekből kiderült, hogy a munkások fizetést kaptak, tehát nem rabszolgák voltak, ahogyan sokáig tartották.

"Ezeket a sírokat a királyok piramisai mellett helyezték el, ez azt jelzi, hogy semmi szín alatt sem voltak rabszolgák ezek az emberek" - hangsúlyozta Havvász nyilatkozatában.

A lelőhelyen talált bizonyítékok arra utalnak, hogy a piramisokon dolgozó körülbelül tízezer ember 21 bivalyt és 23 birkát fogyasztott el, amelyeket észak-és dél-egyiptomi gazdaságokból küldtek naponta számukra. A főrégész szerint a munkásokat háromhavonta váltották, és a temetkezési hely azoké, akik az építkezés közben haltak meg.

Rovatok