A csontvázra a Lazaretta Nuovo szigeten bukkantak az 1576-os velencei pestisjárvány áldozatai között. A szigeten 1468-tól járványkórház működött, ám a pestises betegek elkülönítése nem sokat segített: az 1630-31-es velencei járványok során a 150 ezer lakosú városban 50 ezer ember dögvészben vesztette életét. A pestis terjedését sokan a vámpírok számlájára írták. Ez a hiedelem feltehetően abból táplálkozott, hogy a pestisben elhunytak szájából a halál beállta után vérhez hasonló folyadék szivárgott. Ezt az áldozatok vérének hitték.

A folyadék sok esetben benedvesítette a halotti leplet is az elhunyt szája körül, így az anyag hozzáragadt az ajkakhoz, a fogakhoz, azt a benyomást keltve, mintha az illető rágná a textíliát. Ebből táplálkozott az a középkori hiedelem, miszerint a vámpírok, ha a pestis áldozatai mellé temetik őket, szomszédjaik holttestéből táplálkoznak, míg elég erősnek nem érzik magukat ahhoz, hogy kikeljenek a sírból és elkezdjék az élők vérét szívni. Ez a feltételezett fertőzés örökös körforgását hozta létre.

A sírásók voltak kötelesek azonosítani a lehetséges vámpírokat. A vérszívókat annak alapján szűrték ki, hogy a halottak "megrágták-e" a szemfedelet. Ilyen esetekben fogaik közé téglát erőltettek, hogy megakadályozzák őket a vérszívásban.

A vámpírizmus mítosza azért terjedhetett el a középkorban, mert az emberek nem értették a holttestek bomlásának mechanizmusát - magyarázta Matteo Borrini, a Firenzei Egyetem régésze, aki a csontvázat megtalálta. Az archeológus kutatói csoportot verbuvált különböző szakmák képviselőiből, akik különböző aspektusokból vizsgálták a vámpírnak hitt nő földi maradványait. A kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy az asszony főleg zöldségeken és magvakon élt - ez az alsóbb néposztály átlagos étrendje volt a XVI. században. A koponya és a fogazat vizsgálata kimutatta, hogy halálakor 61-71 éves lehetett, ez különösen magasnak számított a XVI. században, amikor az átlagos életkor 40 év volt.

Az asszony magas korából kiindulva feltételezhető, hogy boszorkánysággal is megvádolhatták - vélekedik Jason Coy, a College of Charleston kutatója. Az európai nőgyűlölő társadalmakban előszeretettel vádoltak meg idős asszonyokat boszorkánysággal, abból kiindulva, hogy az öregasszonyok, különösen az özvegyek sokszor szegények, magányosak és boldogtalanok, ezért könnyen engednek a gonosz csábításának, ami gazdaggá és boldoggá teszi a velük szövetkezőket - emelte ki az amerikai kutató.

Az európai boszorkányüldözések csúcsán, 1550 és 1650 között százezernél több ember került boszorkányság vádjával az ítélőszék elé, közülük 60 ezret, többségükben idős asszonyokat, ki is végeztek. Matteo Borrini csapata elvégezte a nő számítógépes arcrekonstrukcióját is. Az eredmény egy átlagos idős asszony arca, akinek több száz évvel a halála után valamiféle történelmi igazságot szolgáltattunk - jegyezte meg Matteo Borrini.