Kiss Péter, a Savaria Múzeum régészeti osztályvezetője hétfőn elmondta, hogy az ötszáz négyzetméter alapterületű egykori épületkomplexum – amelyet az Osztrák Régészeti Intézet és a Savaria Múzeum régészeinek a Borostyánkőút projektben együttműködve sikerült megtalálniuk – egy nagy, részben fedett belső udvarral és oldalsó, toronyszerű helyiségekkel rendelkezett kiváló infrastruktúrát kínálva a Borostyánkő úton utazóknak.

Az antik útállomás felfedezése a régészek szerint nagy jelentőséggel bír a római kori távolsági szállítás és közlekedés kutatása számára, a leletek ugyanis azt mutatják, hogy a közlekedési infrastruktúra – a maihoz hasonlóan – az akkori mobilitáshoz kitűnően illeszkedett. A forgalmas kereskedelmi út egy 7 méter széles, tömör kavicsozott főút volt, amelyen a Római Birodalom északi határától, Carnuntumtól (Alsó-Ausztria) az Adriai-tenger északi partjáig lehetett utazni.

A legfontosabb közlekedési eszköz teherszállításra akkoriban az ökrök által vontatott szekér volt. Ez legalább 1,2 méter széles nyomtávval rendelkezett, ami a 7 méter széles úton elegendő előzési helyet kínált gyorsabb járműveknek. Egy ökörfogat átlagosan mintegy 11-14 kilométert tett meg naponta. Ezután cserélni kellett az ökröket, vagy pihenőt tartani. Gyalogosok ennek a távolságnak átlagosan a kétszeresét tették meg, de katonai lovasok hétszeres távolságot is teljesíthettek egy nap alatt.

A nemescsói eredmények alapján látható, hogy a Borostyánkőút e szakaszán az útállomások elhelyezkedését az ökörfogatok által egy nap alatt megtett távolság határozta meg. Az állomásokon fogatot lehetett váltani, de ott is lehetett éjszakázni, megetetve a lovakat és ökröket. Előfordult, hogy az állatok már nem is tudtak tovább haladni, az elhullott állatokat az út menti árkokban temették el.

A római kori útállomások minden, az utazók számára szükséges infrastruktúrával rendelkeztek: szabad felületek a járműveknek és állatoknak, az épület körüli belső udvar fedett részén pedig szálláshelyek az utazóknak.