A török hódoltság határvidékének kegyetlen harcaiba engedett bepillantást az Észak-Somogyban feltárt temető embercsont-anyaga. A fonyód–fehérbézsenyi temetőt az M7-es autópálya építéséhez kapcsolódóan 2003-2004-ben Gallina Zsolt és Somogyi Krisztina tárta fel. Az embertani leletanyagot a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára őrzi.
A lelőhelyen több, mint 350 szabályosan, többnyire szegelt koporsóban, illetve lepelbe csavarva, nyújtott helyzetben eltemetett holttestet tártak fel egy templom nélküli, de árkokkal körbevett és parcellákra osztott temetőben. A temetőtől északra párszáz méterre több egymásra dobált halottat tartalmazó tömegsír, és rendellenes helyzetű magányos vagy páros temetkezés nyomai is előkerültek.
A szabályosan eltemetett népesség egykori Török Birodalom határvidékére telepített balkáni eredetű közösség lehetett - írják blogjukban a Természettudományi Múzeum antropológusai. A megelőző korokban itt élt emberektől jelentősen különböztek magas termetükkel, nagy, rövid, széles és kerek agykoponyájukkal és erősen kiugró orrukkal.
A szokatlanul épen megmaradt csontvázak meglepő eredményekkel szolgáltak. Elsőként a férfi halottaknak a nőkhöz képest példátlanul magas arányát kell megemlíteni. A legtöbb történeti kori népességnél az eltemetett férfiak és nők száma megközelítőleg egyenlő. Rendkívüli események szükségesek a nemi megoszlás jelentős egyenetlenségéhez (pl szerzetesek, katonák nagyarányú jelenléte). A csontok részletes vizsgálata a férfiak és nagyobb fiúgyerekek esetében nagyszámú traumás sérülésről árulkodott. Gyakoriak voltak a láb erős csontjait érintő törések, ami más történeti népességek vizsgálatakor csak ritkán figyelhető meg. A sérülések többsége éles tárgytól származott.
Az eltemetés módja is meghökkentő. A férfiak közül több tucatot fej nélkül temettek el és sok esetben a lefejezés éles vágásfelszíne is jól kivehető. Az erőszakos halál sok esetben egyértelműen rekonstruálható például a jobb kéz egy vágással történt amputációja formájában – amit nem kísért gyógyulás nyoma. Ugyanakkor találtank olyan halottat is, akinek csontjai között puskagolyó volt, de a lövés csontsérülés nélkül akadt el a lágy részekben.
A lefejezés gyakran rosszul sikerült és az állkapocs, az arckoponya területét érintette, ami arra utal hogy a lefejezés harctéri körülmények között történhetett. A koponyákon és végtagokon megfigyelt vágások egy része minden bizonnyal fokos élétől, egy esetben pedig a fokos kalapácsszerű végétől származik. A sérülések többi részét valószínűleg szablyák, de a viszonylag egyenes vonalú, hosszú vágások alapján nem kizárt, hogy elsősorban a nyugati zsoldosok által használt kardok (spádék) okozták. Ezekkel a szablyákkal, esetleg kardokkal végezték a lefejezéseket is.
A magányos vagy páros sírokban eltemetett, lefejezett halottak temetési rítusa is érdekes. A temető sírjai között elszórtan fekvő fej nélküli halottak a többi halotthoz hasonlóan háton fekve, nyújtott végtagokkal (már amennyi megmaradt a végtagok közül) a közösség többi tagjához hasonló végtisztességet kaptak.
A feltárások csak a török kori temetőt érintették Fonyód-Fehérbézsenyen, de az ásatók szerint a temetőtől északra egy palánkvár 150 méter hosszúságú nyugati fala húzódik. A területet, Gallina Zsolt és Somogyi Krisztina adatai szerint az 1550-1570-es években Palonai Magyar Bálint védte és uralta. Magyar Bálint felesége, Lengyel Brigitta 1570-71-es leveleiben arról panaszkodott, hogy a törökök castellumot, azaz várat emeltek Fonyód ellenében Bézsenyen, amely valószínűleg azonos a lelőhely melletti építménnyel. Az 1550-1570-es véres portyázásainak végül Fonyód 1575-ös török elfoglalása vetett véget.
A temető szélén a tömegsírokban a halottakat egymásra dobálták. A gödörsírok halottai mind férfiak, köztük több csontjain a lefejezés vágáslapján kívül további vágásnyomokat is találtunk. A gödrök halottainak eredete bizonytalan, de a termetük alacsonyabb, mint a temető többi sírjába temetetteké.
A Török Birodalom alacsony népsűrűségű határvidékére a Balkánról származó lakosság települt. Irodalmi adatokból tudjuk, hogy ez megszokott gyakorlat volt, amit adókedvezménnyel is támogattak, ugyanakkor a végek lakói hadi szolgálattal tartoztak. A lakosság életét sorozatos háborúskodások tették nehezen elviselhetővé.
A több kisebb összeütközés a fiatal férfiak sűrű halálozásával járt. Őket időről időre a temető többi sírja közé temették. Ugyanakkor a megölt ellenség halottait (valószínűleg a magyarokat) a temető szélein ásott gödrökbe dobálták, fejeiket hadizsákmányként levágták. A határvidék a nők életét is megkeserítette, de nemcsak a férfiak elvesztése miatt. A temetőben megfigyelt férfitöbbletet ugyanis nem csak az eltemetett katona halottak okozták, hanem a nem eltemetett nők hiánya. A gyakori portyázások egyik oka nők rablása volt, és az elhurcolt nők maradványai érthetően hiányoznak a temetőből. Ennyire tragikus sorsú népcsoportok csak a római kor előtti időkből ismertek a Kárpát-medencéből. A megdöbbentő emberveszteség érthetővé teszi, miért néptelenedtek el egész országrészek a török kor idején.