Az időszámításunk előtti 5. évszázadban észlelt égi esemény lehetett a Halley-üstökös első dokumentált megfigyelése - állítják amerikai kutatók, akik szerint ez az észlelés fordulópontot jelentett a csillagászat történetében.
Arisztotelésztől kezdve az ókori szerzők számtalanszor tettek említést egy szekérderék-méretű meteorról, amely valamikor az időszámításunk előtt 468 és 466 között csapódott be Görögország északi részén. Az esemény sokkolta a helyi lakosságot, a hívatlan égi jövevény pedig fél évezreden át "turistaattrakció" vólt – írja az Archaeology News Network című régészeti hírportál.
A korabeli beszámolók említést tesznek arról is, hogy a becsapódás idején az égbolton egy üstökös volt látható, bár utóbbinak vajmi kevés figyelmet szenteltek. Megjelenése azonban egybeesik a Halley-üstökös feltételezett soros feltűnésével, amely 76 évente látható a Földről.
Az Utah állambeli Brigham Young Egyetem két kutatója - Daniel Graham filozófus és Eric Hintz csillagász modellezték a Halley-üstökös pályáját és ezt egybevetették a korabeli leírásokkal. Az ókori szerzők szerint az üstökös 75 napon át volt látható, és ezalatt igen szeles volt az időjárás, az égbolt nyugati részén pedig hullócsillagokat észleltek.
A kutatók kimutatták, hogy a Halley-üstökös legfeljebb 82 napon át, időszámításunk előtt 466 június 4. és augusztus 25. között lehetett látható. A július 18-tól kezdődő időszakban az adott térségben mindig igen szeles az időjárás, ráadásul ebben a periódusban bolygónk az üstökös csóvája alatt helyezkedett el, amelynek törmelékéből hullócsillago is keletkezhettek. Mindez természetesen nem bizonyítja, hogy valóban a Halleyről van szó, ám mint Daniel Graham rámutat, a nagy üstökösök ritkák. A kutatásról a Journal of Cosmology című csillagászati szaklapban jelent meg tanulmány.
Korábban a csillagászok úgy vélték, hogy kínai asztronómusok észlelték elsőként időszámításunk előtt 240-ben a Halley-üstököst. Amennyiben viszont Daniel Graham és Eric Hintz feltételezése helytálló, a görögök több mint két évszázaddal megelőzték a távol-keleti megfigyelőket.
Mint az amerikai kutatók rámutatnak, ez az észlelés fordulópontot jelentett a csillagászat történetében. Plutarkhosz (i.sz. 45-120) említést tesz egy fiatal csillagászról, Klazomenai Anaxagoraszról (i.e. 500-428), aki megjósolta egy meteor becsapódását. Az ókori görög író állítása sok fejtörést okozott a történészeknek, mivel az ilyen csillagászati események meglehetősen ritkák.
Daniel Graham és Eric Hintz a Plutarkhosz által leírtak elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy Anaxagorasz minden bizonnyal nem a meteor becsapódását jósolta meg, csupán kijelentette, hogy az égből kövek hullhatnak alá.
Anaxagorasz korában úgy vélekedtek, hogy az égitestek – a bolygók, a Hold – a levegőnél könnyebb objektumok. Az ókori asztronómus azonban, miután i.e. 478-ban tanúja volt egy napfogyatkozásnak, arra a következtetésre jutott, hogy súlyos, sziklás képződményekről van szó, amelyeket centrifugális erő tart pályájukon. Következésképp a napfogyatkozást a napsugarak útját elálló Hold okozza. Ez azt is jelentheti, hogy a helyükről "kibillentett" sziklák a Földbe csapódhatnak.
Játszhatott-e a Halley-üstökös szerepet a meteor becsapódásában? Mindig fennáll a lehetősége annak, hogy egy üstökös eltéríti pályájáról a Föld közelében elsuhanó aszteroidákat, s bolygónk felé "irányítja" őket. "Az ókori görögök elfogadták az égbolton átszáguldó sziklák létezését, és ezáltal új ismereteket szereztek a világegyetemről" – emelik ki az amerikai kutatók.