Index Vakbarát Hírportál

Megfejtették a jerikói torony titkát

2011. február 22., kedd 07:58

Talán megfejtették a tizenegyezer éves jerikói torony titkát: két Tel-Aviv-i kutató szerint a világ első felhőkarcolójának építése a nyári napfordulóval áll összefüggésben.

Roy Liran és Ran Barkai ugyanis a naplemente rekonstrukciójával megállapította, hogy az év leghosszabb napján, azaz június 21-én a szomszédos Karantal-hegy árnyéka pontosan a jerikói toronyra borul, betakarja azt, majd az egész környéket.

"Feltételezéseink szerint a kúpalakú torony a lakosokat a környező hegyekkel és a lemenő nappal mint égi elemmel összekötő földi elem volt. A torony építése a lakosok ősi félelmeivel és a kozmoszhoz kapcsolódó hiedelmeivel állt összefüggésben" - írják a kutatók az Antiquity című lapban megjelent tanulmányukban.

A tudósok szerint a torony építésével az újkőkorszaki emberek az erejüket szimbolizálták, illetve azt, hogy "képesek ellenállni a természet félelmetes erőinek" és a "sötétség hatalmának" is.

Az épület emelése ugyanakkor a neolit kor kezdetén kibontakozó hatalmi harcokra is utal. Az építtetők a kollektív félelmet használták ki arra, hogy uralmuk alá hajtsák a népet. "Ekkor kezdett kiépülni a hierarchia, és megerősödni a vezetőség. Véleményünk szerint a toronnyal az embereket a közösségi életre igyekeztek rábírni" - nyilatkozta Barkai a Jerusalem Postnak.

Az 1952-ben felfedezett torony építése feltehetőleg tíz évet vett igénybe. A belül egy méter széles, meredek lépcsősorral rendelkező, 8,5 méter magas építmény mintegy négy méterrel emelkedett a várost körülölelő fal fölé. Léte a kutatók szemében Jerikót a világ első városának előkelő helyére emelte, holott a területen a torony épülésekor még vadászó, gyűjtögető, a mezőgazdasági tevékenységeket még nem ismerő lakosok települése helyezkedett el.

A régészek szerint a jerikói torony az emberiség első - bár mai szemmel alacsony - felhőkarcolója és a Föld első közösségi építménye.

Rovatok