Ma sem tudjuk, hogy ki volt a „bostoni fojtogató” néven elhíresült gyilkos, még az sem biztos, hogy csak egy illető. Az ötven éve kezdődött gyilkosságsorozat 1962 és 1964 között tartotta rettegésben az amerikaiakat, és máig a leghíresebb bűnesetek közé tartozik.
Az ügy még a felderítetlen sorozatgyilkosságok mezőnyében is különlegesnek számít: általában viszonylagos biztonsággal kijelenthető, hogy a borzalmakért egy ember tehető felelőssé, a bostoni fojtogató esetben viszont igazából csak a közvélemény volt meggyőződve erről, a rendőrség nem tudott róla megbizonyosodni. Az is ritka az ilyen ügyekben, hogy valaki részletesen beismerje a gyilkosságok elkövetését, mégse álljon bíróság elé.
Az események sorozata akkor kezdődött, amikor az 55 éves Anna Sleserst 1962. június 14-én holtan találták fürdőszobájának padlóján. A vizsgálat megállapította, hogy az elvált asszonyt valamilyen tárggyal szexuálisan molesztálták, majd fürdőköpenyének övével fojtották meg. Az elkövető felforgatta a lakást, de egy aranyórát és más ékszereket is a helyükön hagyott. A nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy az eset rablásnak indult, de amikor a tettes meglátta a fürdőköpenyes nőt, ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy molesztálja, majd meggyilkolta, nehogy később azonosítsa.
Augusztus végéig újabb hat, 57 és 85 év közötti nőt gyilkoltak meg – illetve egyikük szívrohamot kapott, feltehetően akkor, amikor a gyilkos megragadta – hasonló körülmények között Boston vonzáskörzetében, a legtöbbjüket saját nejlonharisnyájával fojtották meg.
Ezután néhány hónap szünet következett, majd december 5-én egy újabb holttest került elő: a húszéves Sophie Clarkot is a többi áldozathoz hasonló pozitúrában találták meg – szétfeszített lábakkal, lemeztelenítve –, és őt is a nejlonharisnyájával fojtották meg. De voltak különbségek is, Sophie fiatal volt, fekete, nem egyedül élt, illetve ez volt az első alkalom, hogy ondónyomokat is találtak a helyszínen.
Újra kitört a pánik, főleg azután, hogy december végén egy újabb – szintén fiatal – áldozatot találtak meg, majd 1964 január elejéig további öt, a sajtóban és az utcán ekkor már bostoni fojtogató néven emlegetett gyilkoshoz köthető eset történt. A rendőrség tehetetlen volt, és azt sem tudták kideríteni a nyomozók, hogy a gyilkosságokat valóban ugyanaz az ember követte-e el. Még egy önként jelentkező látnokot is bevontak a nyomozásba, de eredményt ez a lépés sem hozott.
Amikor már úgy tűnt, a bostoni fojtogató kilétére sosem derül fény, 1964. október 27-én letartóztattak egy Albert DeSalvo nevű 33 éves férfit, aki magát detektívnek kiadva bejutott egy fiatal nő lakásába, akit az ágyához kötözött, megerőszakolt, majd bocsánatot kérve távozott. Miután közzétették a fényképét, DeSalvót egy másik, hasonlóan bántalmazott nő is azonosította, mint támadóját. Kezdetben az ügyet nem hozták összefüggésbe a fojtogatóéval, de amikor vádat emeltek ellene nemi erőszak miatt, DeSalvo beszélni kezdett, és részletes vallomást tett arról, hogy valójában ő követte el a gyilkosságokat.
Vallomása sok olyan részletet tartalmazott, amelyeket elméletileg csak a rendőrség és a tettes ismerhetett, ám semmilyen tárgyi bizonyíték nem támasztotta alá DeSalvo bűnösségét. A férfi ráadásul néhány esetben teljesen mást mondott, mint ami történt, összekeverte az időpontokat is. A kihallgatások és a nyomozás még zajlott, amikor 1967-ben DeSalvót életfogytiglani börtönre ítélték a többi, már rábizonyított betőrés és erőszaktétel miatt. Nem sokkal később megszökött, de egy nap után feladta magát, ezután átszállították a legveszélyesebb bűnözőknek fenntartott Walpole Állami Börtönbe, ahol 1973-ban leszúrták. Bostoni fojtogatóként soha nem állt bíróság elé.
Ma is megoszlanak a vélemények abban a kérdésben, hogy lehetett-e DeSalvo a legalább 11, de akár 13 nő haláláért is felelős gyilkos. Egyesek a beismerésre hivatkoznak, míg mások arra, hogy a felvett vallomások közel sem meggyőzőek. Aztán ott van az is, hogy egy sorozatgyilkossághoz képest mind az elkövetés módjai, mind az áldozatok túl nagy változatosságot mutatnak.
Az eltelt fél évszázadban sok önjelölt nyomozó, illetve újságíró igyekezett új eredményeket felmutatni az ügyben. 2001 októberében exhumálták az utolsó áldozatot, Mary Sullivant, majd a testén talált ondószerű anyagot összehasonlították DeSalvo DNS-mintájával. Az eredmény negatív lett, de perdöntő bizonyítéknak persze ez sem számít.
A rendőrség mindenesetre lezárta az ügyet, és 1964 óta újabb, a fojtogatónak tulajdonítható gyilkosságok nem történtek. Ettől függetlenül akár még az is elképzelhető, hogy a gyilkos máig háborítatlanul éli az életét.