Ötvenöt éve történt a John kísérleti atomrobbantás, amelyet hat ember a bomba alól követett. Azt akarták bizonyítani, hogy nem lesz semmi bajuk, és a felvételek szerint nem is lett. Bár közülük már a legtöbben meghaltak, valószínűleg mindannyian megérték az időskort. A halálokokról nincs publikus adat.
Megdöbbentő videó került elő az amerikai kormány hivatalos archívumából: az 55 éve történt Operation Plumbbob kísérleti atomrobbantás videós dokumentációja. A John kódnevű teszt arról híresült el, hogy a légierő öt magas rangú tisztje önként jelentkezett, hogy a robbanást minden védőfelszerelés nélkül nézik végig közvetlen közelről, és le is filmezik, mi történik velük közben. Egyedül az operatőr nem volt önkéntes.
Az 1957 májusa és októbere között elvégzett Operation Plumbbob a legnagyobb szabású és a legtöbb vitával övezett nukleáris teszt volt, amit az USA kontinentális részén tartottak. A nevadai sivatagban, Las Vegastól mindössze 105 kilométerre levő kísérleti telepen összesen összesen 29 kísérleti robbantást hajtottak végre, főként nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétákat próbáltak ki. A legnagyobb robbantás 74 kilotonnás volt, ami a hirosimai bomba ötszörösének felel meg. Egy negyven évvel később végzett kutatás azt állapította meg, hogy a kísérletek során felszabadult sugárzás több tízezer ember rákos megbetegedéséért lehetett felelős.
A július 19-i kísérleti robbantás, a John kisebb, 1,5 kilotonnás volt, ez 1500 tonna TNT felrobbanásakor felszabaduló energiának felel meg. Ez volt a Genie becenéven ismert MB-1/AIR-2 levegő-levegő rakéta első, és mint utóbb kiderült, egyetlen éles tesztje. A rakétából később több mint ezer darabot gyártottak le, és a nyolcvanas évek elején szerelték le őket, a robbanófejek nukleáris tölteteit amerikai atomerőművekben fűtőanyagként hasznosították.
A Genie tipikus hidegháborús fegyver volt: amikor az amerikaiak rájöttek, hogy a szovjetek képesek saját atombombát gyártani, és azt Tu–4-es stratégiai bombázókkal Amerika fölé juttatni, bepánikoltak, mert hagyományos, gépfegyverekkel felszerelt vadászrepülőkkel nem tudták volna biztonságosan semlegesíteni a bombázókötelékeket. Kellett tehát egy fegyver, ami a gyors és mozgékony bombázók ellen is hatékony, nem kell vele különösebben pontosan célozni, a pusztító ereje pedig elsöprő – így született meg a levegő-levegő atomrakéta hajmeresztő ötlete (A Tu–4 a Boeing B-29-esének másolata volt, így az amerikaiak pontosan tudták, mire képes).
A lehetőség, hogy atomrakétákkal lövöldözzenek az amerikai légtérben az esetlegesen támadó szovjet repülőkre, még a legkeményebb hidegháborús időkben is kiváltotta a katonai és politikai vezetés mérsékeltebb részének nemtetszését, meg kellett nyugtatni őket. Ezt a célt szolgálta a John kísérleti robbantása, amivel azt próbálták bizonyítani a légierő fizikusai, hogy a civil lakosságnak az ijedségen felül az égvilágon semmi bántódása nem lesz, ha a fejük fölött lőnek le egy szovjet bombázót atomrakétával. Így került az öt önként jelentkező tiszt, Sidney Bruce ezredes, Frank P. Ball alezredes, Norman Bodinger őrnagy, John Hughes őrnagy, és Don Lutrel, valamint az operatőr, George Yoshitake a nevadai sivatagba, a „Ground Zero, lakosok száma: 5” feliratú táblával, azt várva, hogy a fejük felett 5600 méterrel a levegőben felrobbanjon egy atombomba.
A felvételen a katonáknak láthatóan valóban nem történik semmi bajuk. Minden további nélkül belenéznek az atomvillanásba (az ötből négyen még csak napszemüveget sem viselnek), nevetgélve beszélnek a hőhullámról, majd a vidáman szivarra gyújtanak. „Csak azt bánom, hogy nem lehet mindenki itt velünk” – jegyzi meg egyikük. Érdemes megfigyelni, hogy a bomba robbanásának vakító villanását csak később követi a lökéshullám mélyen morajló hangja, ellentétben a filmek hasonló jeleneteivel, ahol a fény- és a hanghatás egyszerre történik. A magyarázat ugyanaz, mint a villámlás és a mennydörgés esetében: a fény egyszerűen előbb ér el a megfigyelőhöz, mint a hang. Más archív felvételek is megerősítik, hogy az atomrobbanás pillanata teljesen hangtalan, a mennydörgésszerű robaj csak később, a levegőben terjedő lökéshullám hatására keletkezik.
Az önkéntesek azért élhették túl egy karcolás nélkül a robbanást, mert annak kicsi volt az ereje és magasan következett be, így a lökéshullám is legyengült, mire hozzájuk ért. A hivatalos dokumentumok szerint a gammasugárzás mértéke sem volt jelentős a földön – sokkal nagyobb dózist kaptak azok a vadászrepülő-pilóták, akik tíz perccel a robbanás után azt a parancsot kapták, hogy repüljenek be a robbanás után keletkezett felhőbe.
Hogy később mi történt a hat szemtanúval, a sugárzásnak milyen hosszú távú hatásai jelentek meg náluk, arról nincsenek biztos adatok. Az npr.org megpróbálta kideríteni, de nem mindenkit talált meg. Az operatőr, George Yoshitake két éve interjút adott a New York Timesnak, 82 éves volt akkor. Az interjúban elmondta, hogy az atomrobbanásokat rendszeresen filmező kollégái közül többen rákban haltak meg. A portál megkeresett egy történészt is, ő egy katonai halottakat gyűjtő adatbázisban megtalálta Sidney Bruce-t és Frank Ballt, előbbi 86, utóbbi 83 évesen hunyt el. A történész szerint John Hughes 71 évesen, Donald Lutrel pedig 63 évesen halhatott meg, de ezek a találatok lehetnek névazonosságok is. Norman Bodingerről nem tudni semmit, az is lehet, hogy még él. A halálokokról a tisztek esetében nincs publikus adat.
A John után a következő hasonló tesztet 1958-ban egyenesen az elnök személyes utasítására állították le az utolsó pillanatban. A Plumbbob kísérletsorozatban később tovább vizsgálták az atomrobbanás emberekre, illetve állatokra gyakorolt hatásait.
A Priscilla kódnevű, 37 kilotonnás robbanásnál például kísérleti disznókat öltöztettek különféle védőöltözékekbe, hogy a robbanás hőhulláma ellen védekezzenek. A 719 kísérleti állat harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, akadt, amelyik a testfelülete 80 százalékán – meg kell jegyezni azonban, hogy itt nemcsak a bomba ereje volt nagyobb, mint a John robbantás esetében, de sokkal alacsonyabban is következett be, 213 méteren. A Desert Rock 7 hadműveletben pedig 18 ezer tengerészgyalogost vezényeltek ki a terepre, a robbanástól biztonságosnak vélt távolba, de úgy, hogy lássák az atomvillanást, aminek hatásait aztán pszichológusok vizsgálták meg. A Rainier kódnevű robbantás pedig a világ első sikeres föld alatti nukleáris robbantása volt.