A Seuso-kincs egy római leletegyüttes, ami a kutatók szerint az időszámításunk szerinti IV. század második feléből származik. A 15, rendkívül mívesen megmunkált, zömében aranyozott díszítésű ezüstedény együttese az egyik legjelentősebb késő-ókori műkincsnek számít. A lelethez több száz kisebb tárgy és töredék is tartozik.

A kincs eredeti tulajdonosa egy feltehetően germán származású, nagyon gazdag férfi, Seuso (Sevso) volt, aki valószínűleg nászajándékba kapta a tárgyakat, esetleg magától az uralkodótól. A nevét a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket tartalmazó medalionjának köriratában is feltüntették. Ugyanitt látható egy, a Balatonra emlékeztető formájú minta is, rajta a tó latin nevével: Pelso.

A tárgyak eredetéről hivatalosan semmit nem lehet tudni, így máig nem világos, hogy hol ásták ki ezeket, és milyen kitérők után kerültek jelenlegi tulajdonosaikhoz. Az első – és eddig egyetlen ismert – tulajdonos egy befektetési társaság volt, az élén a brit Spencer Comptonnal, Northampton márkijával.

A műkincset befektetési célból megszerző társaság úgy tudta, hogy a tárgyakat Libanonban ásták ki. Először a Getty múzeumnak akarták eladni 1990-ben, majd ugyanabban az évben a Sotheby's aukciósházon keresztül hirdették meg New Yorkban. Az libanoni eredet dokumentációjáról azonban kiderült, hogy hamis, az árverés pedig végleg kudarcba fulladt, amikor Libanon, Jugoszlávia (később Horvátország), valamint Magyarország is bejelentkezett az ezüstedényekért. Az 1993-ban lezárult New York-i perben ítélkező bíró az igényeket megalapozatlannak nyilvánította; a kincsek a márkinál maradtak.

Hosszú idő után, 2006 októberében a Bonhams aukciósház mutatta be nem nyilvános kiállítás keretében a Seuso-kincset. A magyar kulturális tárca közleményben tiltakozott, eszerint a kincset Magyarország területén találták meg, az a magyar állam tulajdonát képezi, jogtalanul szállították külföldre, és tulajdoni igényét az állam továbbra is fenntartja. Az ókori ezüstöt így a kiállítás után sem sikerült a nyílt piacon értékesíteni, és azt Comptonék valószínűleg a Bonhams-t megkerülve adták el azoknak, akiktől Zelnik István most megvenné.

A kincs magyar eredete elég megalapozottnak tűnik. Seusónak tudhatóan volt egy palotája a Balaton környékén – feltehetően ugyanaz az épület, aminek a romjait Szabadbattyán határában 1993-ban megtalálták és feltárták. A Nemzeti Múzeum őriz egy 1874-ben, a közelben előkerült állványt, melyre pontosan ráillik az egyik Seuso-tál, és ami anyagában, díszítésében és feliratában is nagy hasonlóságot mutat az ezüstkinccsel.

Végül ott van a híres polgárdi rejtély is. 1975-ben vagy 1976-ban egy Sümegh József nevű férfiről azt beszélték Polgárdiban, hogy hatalmas színezüst kancsókat, tálakat talált. Sümegh holttestét 1980-ban a család pincéjében találták meg felakasztva, közel a Nemzetiben őrzött állvány lelőhelyéhez. A nyomozás szerint öngyilkos lett.

A kincsről szóló magyar Wikipédia-szócikk szerint 2003-ban egy Pápán raboskodó férfi, Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy együtt ásta ki a kincseket Sümeghgel a Polgárdi melletti bányában, amelyeket egy két méter mély gödörben találtak, két nagy üstbe rejtve. A negyvendarabos leletet eladogatták.