Brit történészek kutatásai alapján úgy tűnik, Ian Fleming egy valódi brit hírszerzőről mintázta a 007-es ügynököt. A Gestaponál csak Fehér Nyúl kódnéven emlegetett ügynöknek nemcsak kalandjai, hanem jellemvonásai is James Bondra emlékeztetnek.
Eddig is köztudott volt, hogy Fleming saját élményeiből merített ihletet, amikor Bond figuráját megalkotta. Az író a második világháború idején először a tengerészeti hírszerzésnél dolgozott, később azonban részt vett a Központi Hírszerző Ügynökség (SIS – e szervezet osztályaként működik a híres MI-6), illetve a hadsereg kötelékébe tartozó Különleges Hadműveletek Parancsnokságának (SOE) munkájában is. Fleming így meglehetősen jó rálátással bírt a teljes brit hírszerzés tevékenységére, beleértve az ellenséges vonalak mögött végrehajtott bevetéseket is, miközben jelentéseket olvasott és írt az egyes ügynökök tevékenységéről is.
Így kerülhetett a látókörébe a SOE kötelékébe tartozó Forest Yeo-Thomas alezredes, aki a második világháborúban a britek egyik legsikeresebb hírszerzője volt. Yeo-Thomast háromszor dobták le ejtőernyővel a megszállt Franciaország területére – egy alkalommal hazatérése után közvetlenül Churchillnek tett jelentést –, végül aztán 1944 februárjában elfogták, a Gestapo kínvallatásnak vetette alá. Később a buchenwaldi koncentrációs táborba szállították, onnan megszökött, de újra fogságba esett. Ekkor sikerült magát franciának kiadnia, így egy hadifogoly-táborba került, innen több sikertelen kísérlet után sikerült megszöknie, 1945. április végén eljutott a szövetségesek vonalaiig.
Természetesen a kortársak mit sem tudhattak Yeo-Thomas tetteiről és megpróbáltatásairól, viszont egyes kollégái ismerhették a történetét. Az, hogy Fleming is közéjük tartozott, nem csupán feltételezés. Sophie Jackson történész a brit Országos Levéltárban a titkosítás alól nemrég feloldott iratok között bukkant rá egy 1945 májusában íródott jelentésre, amelyben Fleming Yeo-Thomas sikeres szökését ismerteti munkatársai számára. A szöveg Jackson szerint egyértelműen bizonyítja, hogy „Fleming figyelemmel kísérte Yeo-Thomas pályafutását, ez a történet pedig különösen felkeltette az érdeklődését”.
De mi bizonyítja, hogy a SOE berkeiben többek közt Tengeri Csikó kódnéven emlegetett ügynök szolgált mintául James Bond alakjához? Yeo-Thomas nem véletlenül lett a háború egyik legsikeresebb és leghíresebb brit hírszerzője. Azt hihetnénk, hogy Bond kalandjaihoz méltó események valódi ügynökökkel nemigen eshetnek meg, de Yeo-Thomas mintha egyenesen egy kémregény oldalairól lépett volna ki. Pontosan olyan volt, mint egy regény- vagy filmbéli – tehát némileg eltúlzott – titkos ügynök, és ehhez a képhez méltó események részese volt.
A háború előtt Tengeri Csikó egy francia divatcég alkalmazottja volt, ezért nagyon jó érzékkel öltözködött, tökéletesen beszélt franciául, a nők bomlottak érte. Az általa szervezett ellenálló sejtben is többségben voltak a nők. Szolgálaton kívül bonyolult nőügyeivel hívta fel magára a figyelmet. Volt egy élettársa, aki felvette a nevét, de soha nem lehetett a felesége, mert Yeo-Thomas nem tudott hivatalosan elválni hitvesétől, aki a megszállt Franciaországban maradt.
Az ügynök mestere volt az álcázásnak, de ha mégis felfedezték kilétét, akkor nem riadt vissza a vakmerőbb húzásoktól sem: bújt el halottaskocsiban, ugrott le vonatról menet közben – e jelenetek visszaköszönnek a Bond-regényekben is. De erre még mondhatnánk, hogy ilyesmi teljesen függetlenül is eszébe juthat egy írónak. Azonban vannak Yeo-Thomas élete és a Bond-regények között a véletlennel nehezen magyarázható egybeesések is.
Például az ügynök egy alkalommal a Lyonból Párizsba közlekedő expresszen letelepedett az étkezőkocsi utolsó sorában – majd rádöbbent, hogy mellette nem más üldögél, mint Klaus Barbie, a lyoni Gestapo-főparancsnok, akit a város zsidóságának deportálása és az általa személyesen is alkalmazott kegyetlen kínvallatási módszerek miatt érdemelte ki a „Lyoni mészáros” nevet. A Gestapo tudott Yeo-Thomas tevékenységéről, Barbie tehát sokért nem adta volna, ha elfoghatja a Fehér Nyulat. A brit hírszerző nem esett pánikba, kellemesen elcsevegett a Gestapo-tiszttel franciául a német megszállás áldásairól, majd leszállt a vonatról, de végig attól félt, hogy Barbie felismerte, és a pályaudvaron letartóztatják. Bond az Oroszországból szeretettelben az Orient Expresszen ülve ebédel együtt egy ellenséges ügynökkel.
Nőkre gyakorolt hatása mellett Yeo-Thomas személyisége másban is emlékeztet Bondéra, aki soha nem habozik eltenni láb alól azt, aki veszélyezteti küldetését. Még 1920-ban, a lengyel hadsereg tagjaként került egy szovjet börtönbe, ahonnan úgy szökött meg, hogy puszta kézzel megfojtott egy őrt. Akkor sem habozott, amikor már hírszerzőként, Párizsban észrevette, hogy egy ellenséges ügynök szegődött a nyomába. Egy hídra vezette üldözőjét, majd egy árnyékos részen bevárta, és beleeresztett egy golyót. A testet a korláton átdobva tüntette el. A történetből az is kiderül, hogy Yeo-Thomas fegyvert viselt, pedig ezt akkoriban a SOE szigorúan tiltotta az ellenséges területen bevetett ügynökeinek.
Sophie Jackson, akinek Yeo-Thomas életéről írt, Churchill Fehér Nyula: A valódi James Bond igaz története című könyve a napokban jelent meg, a szerző biztos benne, hogy megtalálta azt, akiről Fleming a leginkább mintázhatta világhírűvé lett alakját. Persze nem Jackson az első, aki ezt állítja, korábban lehetséges mintaként többen is felmerültek, többek között Peter Fleming, az író bátyja, aki szintén részt vett ellenséges vonalak mögötti hadműveletekben, de sokan amellett kardoskodnak, hogy Fleming egész egyszerűen magáról mintázta Bond figuráját. Yeo-Thomas mindenesetre nem tudta magát ezeken az eseményeken olyan hűvös nyugalommal túltenni magát, mint Bond, a háború után állandóan rémálmok gyötörték. 62 évesen, 1964-ben halt meg.
Ian Fleming nemcsak főhősét mintázta egy valódi titkosügynökről. Főgonoszainak neveit például előszeretettel merítette a való életből. Az aranypisztolyos férfi orgyilkosa, Scaramanga például állítólag az író egyik tiszttársának feleségéről kapta a nevét.
Ernst Stavro Blofeld – akit Donald Pleasance alakított a Csak kétszer élszben – Fleming St James-i klubjából kölcsönözte a nevét, legalábbis Henry Blofeld író és sportújságíró szerint. Úgy véli, az eset a következőképpen történt: „Javában írta a Tűzgolyó című regényét, amikor egyszer bement a Boodle’s-ba. (Az úriemberek számára létrehozott londoni klubot 1762-ben alapították, és többek között olyan illusztris tagjai voltak, mint David Hume, Adam Smith, Winston Churchill vagy a botrányáról elhíresült John Profumo.) Szüksége volt egy új gonosztevőre, és úgy döntött, belepillant a klub taglistájába. Három Blofeldet is talált – apámat, bátyámat és engem. Apám együtt járt vele Etonba, és én is személyesen ismertem őt – jamaicai házában vele is ebédeltem.” A Boodle’s egyébként is fontos szerepet játszik Fleming világában: valószínű, hogy a legelőkelőbb londoni klubnak aposztrofált Blades Clubot e helyről mintázta az alkotó (például Az aranypisztolyos férfiban), de magát a mintául szolgáló klubot is megnevezi a Holdkelte lapjain.
Egy másik gazember nevét a magyar származású Goldfinger Ernő építész (1902–1987) ihlette. A legendák szerint Fleminget annyira felháborította Goldfingernek a hampsteadi Willow Roadon emelt modernista építménye (amely ma a National Trust tulajdonában áll), hogy halhatatlanná tette „becstelenségét”. Az építész unokája, Pippa Goldfinger szerint ez „kiváló történet, de a családunk úgy véli, csupán porhintés. Valószínűbb, hogy Fleming nagymamám unokaöccsétől – akivel gyakran golfozott – hallotta, hogy a nagynéni egy furcsa nevű külföldi fickóval kötött házasságot. Fleming memóriája megőrizte a nevet. Bárhogy is történt, Ernő perrel fenyegetőzött a névhasználat miatt, bár szerintem nem bosszankodott különösebben, talán csak csipkelődésnek vette.”