1942. október 3-án volt minden hordozórakéta ősatyja, a V–2 első sikeres startja. A Vergeltungswaffe–2 egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéta volt, amit a harmadik birodalom szakemberei fejlesztettek ki a Balti-tenger egy kis szigete, Usedom egy településén, Peenemündében. A fejlesztést egy német mérnökgéniusz, Wernher von Braun vezette.

A V–2 elődjének számító, A betűjelű rakétákon már a harmincas években is dolgoztak a német mérnökök (akkor még Kummesdorfban), a negyedik A-rakéta, az A4 volt a későbbi V–2 közvetlen elődje. A 14 méter magas, 13 tonnás rakéta üzemanyaga etanol-víz keverék volt, az égést folyékony oxigénnel táplálták.

A V–2 1942 márciusában startolt először, és pár másodperc után fel is robbant, az első sikeres indításra október 3-ig várni kellett. Az állandó tökéletesítéseknek köszönhetően 1944 szeptembere és 1945 márciusa között a németek már a háborúban is bevethették, több mint háromezer alkalommal (elsősorban Angliában és Belgiumban). A rakéta irányítórendszere azonban nem volt elég pontos, így fegyverként nem lehetett jól használni célpontok ellen, amit az is mutat, hogy az indított rakéták közül csak 1100 érte el a célját. A V–2 okozta robbanásokban 2754 ember halt meg és további 6523 súlyos sérültet kellett ápolni – írja a Wikipedia.

Az űrhajózás szempontjából 1944 eleje is fontos dátum (pontosabb adat nem ismert): egy teszt során egy V–2 189 kilométeres magasságig emelkedett, és ezzel az első, ember alkotta tárgy lett, ami a világűrbe jutott. A háború végén von Braun (aki egyébként az SS őrnagya volt) a híres Gemkapocs-hadműveletben 150 kollégájával és több tucat V–2-vel együtt az Egyesült Államokban talált új hazát. A szovjeteknek kisebb agyak jutottak, viszont a peenemündei létesítményekre és alkatrészekre ők tették rá a kezüket.

A Szovjetunióban kiemelt fontosságú ügyként kezelték az űrprogramot (különösen Hruscsov alatt), ezért sikerült megelőzniük az űrversenyben Amerikát. Titokban fejlesztették tovább a V–2 rakétát egy zsenialitásban von Braunhoz mérhető tudós, Szergej Pavlovics Koroljov vezetésével. Koroljov hamarosan felvetette az ötletet, hogy a bombák célba juttatására használt rakétatechnikát egy békés űrkísérletben alkalmazzák, így üzenve a világnak. A hadsereg ezt elutasította, de az SZKP felkarolta az ötletet. Ennek eredményeként indulhatott az űrbe 1957. október 4-én a V–2-esből kifejlesztett R–7 rakétával a Szputnyik–1, vagyis az első műhold.