Ma még nem tudhatjuk, ki nyeri a november 6-án megrendezésre kerülő amerikai elnökválasztást. Arra az eshetőségre is felkészülve, hogy Mitt Romney legyőzi Barack Obamát, érdemes áttekinti, hogy a leváltott elnökök mihez kezdtek hirtelen bőséges szabadidejükkel.
Kellemetlen meglepetés várt Afrika vadvilágára, miután az Egyesült Államok 26. elnöke, Theodore Roosevelt 1908-ban úgy döntött, nem indul a választásokon. A következő évben az exelnök vadászó és mintagyűjtő szafarira indult fia, Kermit, a Smithonian Intézet tudósai, valamint több mint 200 hordár társaságában.
Teddy Rooseveltről kapták a nevüket az angolban a plüss játékmackók (Teddy bear), mivel 1902-ben nem volt képes rávenni magát, hogy egy bocsaival együtt megjelenő anyamedvét leterítsen. Hét évvel később nem volt ilyen érzelgős. Hajón, vonaton és karavánok segítségével bejárta a kontinens északkeleti részét, és csapatával elefántokat, orrszarvúkat, vízilovakat, kígyókat, zebrákat, majmokat és egyéb más ártatlan lényeket ejtettek el, a tetemek egy jó részét visszavitték Amerikába és a tudósok rendelkezésére bocsátották őket.
A kalandvágyó Roosevelt 1913 végén egy újabb expedícióra vállalkozott, ezúttal Dél-Amerikát vette célba.
Az első elnök semmit sem szeretett jobban, mint virginiai birtokát, Mount Vernont igazgatni. Miután az Államokat 1783-ban győzelemre vezette a függetlenségi háborúban, Washington abban reménykedett, hogy hátralevő éveiben a birtokosok nyugodt életét élheti.
Hat évvel később némi vonakodással állt neki elnöki ciklusának, de még a hivatalban töltött idő alatt is gyakran foglalkoztatták a mezőgazdaság kérdései. Thomas Jeffersonnak például egy 1795-ös levelében felvetette, hogy „a hajdina esetleg előnyösen felhasználható lenne trágyaként is”. Miután visszavonult a politikától 1797-ben, Washington visszasietett Mount Vernonba, amely távollétében az elhanyagoltság jeleit kezdte mutatni. Két évvel később halt meg, miután az ültetvényen lovagolva elkapta egy hóvihar és lebetegedett.
John Quincy Adams volt eddig az egyetlen exelnök, aki a képviselőházban folytatta a pályafutását, ahova 1830-ban, egy évvel elnöki mandátumának vége után választották be. A hatodik elnök a következő 17 évét itt töltötte, később kiérdemelve az „Öreg Ékesszóló” eposzi jelzőt.
Neve leginkább a rabszolgaság elleni küzdelemmel fonódott össze. Adams volt az, aki szembeszállt a hírhedt 1836-os „szájpecek” szabállyal, amelynek értelmében a rabszolgaság elleni beadványokat nem vitatták meg a képviselők. A volt elnök sorozatban nyújtotta be az újabb és újabb beadványokat, míg a Ház végül vissza nem vonta a szabályozást 1844-ben. Adams volt az is, aki a legfelsőbb bíróság elé vitte azoknak a rabszolgáknak az ügyét, akik fellázadtak tulajdonosaik ellen az Amistad rabszolgaszállító hajó fedélzetén. Részben közbenjárásának volt köszönhető, hogy a vádlottak végül elnyerték szabadságukat.
Benjamin Harrison, a 23. elnök, Theodore Roosevelt szerint egy „halvérű, szűk látókörű, előítéletes, csökönyös, félénk, vaskalapos zsoltáréneklő indianapolisi politikus” volt. A köpcös, szakállas Harrisonba mégis kellett, hogy szoruljon valami vonzerő, mivel 1896-ban, három évvel elnöksége után elvette a 25 évvel fiatalabb Mary Dimmicket.
Harrison első feleségét, Caroline-t 1892-ben két héttel azelőtt vitte el a tuberkulózis, mielőtt kiderült volna, hogy férje másodszor nem nyerte meg a választást. Mindez nem sokkal azelőtt történt, hogy a politikus viszonyba bonyolódott volna Maryvel, aki felesége asszisztense és unokahúga is volt egyben. A 62 éves exelnök két gyermekét elborzasztotta az új házasság, nem is voltak hajlandók részt venni a New York-i ceremónián.
Harrison 1901-ben bekövetkezett halála után 400 ezer dolláros vagyonának nagy részét második feleségére, illetve 1897-ben született lányukra, Elizabeth-re hagyta, idősebb gyermekeinek alig jutott valamit. Mary közel fél évszázaddal túlélte férjét, 1948-as halála idején Harry Truman volt az elnök, és éppen elkezdődött a hidegháború.
A tudományos tevékenységek „különleges csemegét” jelentettek a 3. elnök, Thomas Jefferson számára, de „idők szörnyűségei” politikai pályára kényszerítették. Miután 1809-ben elbúcsúzott az elnökségtől, újra az oktatás ügyének szentelhette magát. Legnagyobb tette a Virginiai Egyetem 1819-es megalapítása volt. Jefferson személyesen tervezte meg a tananyagot és az egyetem épületeit is, köztük egy kupolatermet, amely a római Pantheon mintájára készült. Ahogy ez a Függetlenségi Nyilatkozat felvázolójához illik, ez volt ebben az időben az egyetlen felsőoktatási intézmény Amerikában, amely teljes mértékben függetlenítette magát a vallástól.
„Nem tagadhatom, hogy exelnöknek jobb vagyok, mint elnöknek voltam” – mondta 2005-ben a hivatal 39. viselője, Jimmy Carter 2005-ben, negyedszázaddal azután, hogy súlyos vereséget szenvedett Reagantől. Elnökségének viszonylagos sikertelensége felett érzett csalódottságában Carter belevetette magát az 1982-ben megalapított Carter Center keretein belül végzett humanitárius és diplomáciai munkába.
Azóta Carter rengeteg konfliktusban vállalt közvetítő szerepet a világ minden táján, erőfeszítéseit Nobel Békedíjjal is jutalmazták. Legnagyobb eredménye talán az, hogy harcának köszönhetően szinte teljesen sikerült megszűntetni a guineai féreg terjesztette Dracunculiasis nevű betegséget, amely egykor milliónyi afrikait fertőzött meg. Elnöksége utáni tevékenységét sem mindenki ítéli meg egyformán pozitívan, mindenesetre kevés egykori vezető mondhat a magának az övéhez hasonlóan fényes karriert bukása után.
James Buchanan hivatali idejét akár katasztrofálisnak is minősíthetnénk. A 15. elnök nem tudta összebékíteni az egymásra fenekedő Északot és Délt, és a Lincoln megválasztása és Buchanan 1861. márciusi távozása között eltelt négy hónapban több déli állam kilépett az Unióból, ezzel előkészítve a terepet a polgárháborúhoz. Buchanan utódjának megjegyezte: „Drága uram, ha olyan boldogan lép be a Fehér Házba, mint ahogy elhagyja, ön egy igazán boldog embernek mondhatja magát.”
Bölcsessége ellenére Buchanan nem volt képes elfogadni a válságkezelésével kapcsolatosan megfogalmazott súlyos kritikákat. 1866-ban jelentette meg első elnöki visszaemlékezését A Buchanan-kormány a lázadás előestéjén címmel, amelyben igyekezett magát tisztázni a vádak alól. Szenvedélyes, ámde nagyrészt hatástalan próbálkozás volt hírnevének helyreállítására. A kudarcot jól mutatja, hogy egy 1962-es, történészek körében végzett felmérés során őt választották az addigi legrosszabb elnöknek.
Öt évvel azelőtt, hogy megválasztották volna a 27. elnöknek 1908-ban, William Taft világossá tette, mi a véleménye saját elnökségének lehetőségéről: „Ne töltsenek álmatlan éjszakákat azon töprengve, hogyan lehetne belőlem elnököt csinálni, mert ez soha nem történik meg, és nekem nincsenek is ilyen irányú ambícióim – mondta. Bármely párt is jelölne engem, hatalmas hibát követne el ezzel.” Taft jövendölése bejött. Boldogtalan négy elnöki éve alatt a Republikánus Párt kettészakadt, ami hozzásegítette a demokrata Woodrow Wilsont, hogy magabiztos győzelmet arasson 1912-ben.
A jogászként dolgozó Taft felesége és elődje, Theodore Roosevelt unszolására jelöltette magát elnökké. Gyakran mondogatta, hogy „a politikától rosszul vagyok”, és boldogan tért vissza munkájához a vereségét követő években. Karrierjének az volt a csúcspontja, amikor 1921-ben az amerikai legfelsőbb bíróság elnökévé nevezték ki. Kilenc évig töltötte be e pozíciót és ő volt az egyetlen elnök, aki a jogászként is a lehető legmagasabb hivatalt töltötte be.
Sok elnök volt szenvedélyes horgász, de talán egyikőjük sem annyira, mint a 31., Herbert Hoover. Még egy 2005-ös életrajza is a Hoover, a horgászó elnök címet viseli. A Fehér Házban töltött ideje alatt is szerette egy folyó partján enyhíteni a munkájával járó nyomást, miután pedig 1933-ban kikapott Franklin Roosevelttől, Hoover visszatért kedvenc hobbijához, miközben azért politikai és diplomáciai tevékenységet is folytatott.
Elnöksége utáni hosszú pályafutása során Hoover több művet is írt nemzetközi témákról, illetve Amerika problémáiról, de utolsó könyve más problémákat boncolgatott. A halála előtt egy évvel, 1963-ban megjelent Örömteli horgászat egy boldog, horgászással töltött életút lenyomata. A mű egyik emlékezetes mondata így szól: „A halak előtt minden ember egyenlő.”
Kevés korábbi elnök próbált visszatérni a Fehér Házba egy választási vereség után, és csak egyikőjüknek, Grover Clevelandnek sikerült ez a bravúr 1892-ben. Így aztán ő lett a 22. és a 24. elnök is.
Cleveland első ciklusa után alul maradt Benjamin Harrisonnal szemben, de megőrizte népszerűségét a demokraták soraiban, így kapott egy második esélyt négy évvel később. Második ciklusa után Cleveland végleg visszavonult, ma főként kvízműsorok kérdéseiben merül fel a neve világszerte.