Bár egyes elemzők szeretik Obama és Romney párharcát minden eddiginél különlegesebbnek nevezni, az amerikai elnökválasztások történelmében sok hasonló versenyfutásra bukkanhatunk. Adam Smith, a University College London tanára von párhuzamokat az idei és öt korábbi választás között.
Barack Obama első kampányát Abraham Lincoln városában, az Illinois államban található Springfieldben kezdte, és híres elődjét idézve arra figyelmeztetett, hogy egy belül megosztott nemzet nem maradhat fent.
Két hórihorgas, magával ragadó beszédű illinois-i ügyvédről van szó: az egyik, aki felszabadította a rabszolgákat, a másik pedig az Egyesült Államok első fekete elnöke. Mindketten szárnyaló szónoklataikkal szólították meg – Lincoln szavaival élve – „természetünk jobb angyalait”.
Azonban a magukról sugallt képükkel szemben mindketten igencsak megosztó figurák voltak. Lincoln 1860-as győzelmét négy év polgárháború követte, amelyben több mint 600 ezer amerikai vesztette életét. Obamáét csupán négy év keserű pártháború. De Obama 2012-es fő üzenetét talán legjobban az a vidéki idillt felidéző metafora fejezi ki, amelyet Lincoln az 1864-es újraválasztási kampányában tett ismertté: „Ne válts lovat akkor, amikor épp egy folyón kelsz át!”
A 2012-es választásokról mindkét oldal azt állítja, hogy ez a mai amerikai nemzedékek legfontosabb választása. Ezt minden négy évben halljuk. De 1864-ben tényleg egész Amerika jövője volt a tét. Lincoln ellenfele az a George B. McClellan volt, akinek győzelme könnyen lehet, hogy a fegyverszünet megkötését jelentette volna.
Lincoln támogatói nem minden ok nélkül azzal riogatták a választókat, hogy jelöltjük veresége esetén a nemzet örökre megosztott maradhat – még szörnyűségesebb lehetőség, mint az egészségbiztosítási rendszer, Medicare vége, amelyet a mai demokraták Romney győzelme esetén elkerülhetetlennek tartanak.
A katonai sikerek hátán Lincoln nyerte a választást, és a háborút végül Észak nyerte. Sikerült az átkelés a folyón.
Ki nyert akkor? Abraham Lincoln, republikánus jelölt (újraválasztott)
Az elmúlt néhány évben ellenfeleik azzal vádolták a republikánus államok vezetőit, hogy olyan szabályokat igyekeznek bevezetni, amelyek kisebbségiek tömegeit távolítják el az elektori választások névjegyzékeiből, és mindezt a csalások megakadályozásának álcázzák. Ez az egyik legrégebbi trükk a választási manipulációk nagykönyvében.
Manapság a republikánusok uralják az amerikai Délt, és nagyon nagy szükségük van a fehér szavazatokra. 1876-ban a demokraták voltak ebben a helyzetben, csupán tíz évvel a polgárháború után újra az övék volt a vezető szerep Délen. fekete amerikaiak, köztük a felszabadított rabszolgák ugyan az 1860-as évek végén megkapták a szavazati jogot, de a helyi demokrata vezetők erőszakkal és jogi eszközök bevetésével igyekeztek megakadályozni őket e joguk gyakorlásában.
Ez a stratégia majdnem megnyerte a demokratáknak az 1876-os elnökválasztást. A hihetetlenül szoros versenyt a dél-karolinai elektorok szavazatai döntötték el, amelyeket több hónapos huzakodás után kapott meg végül a republikánus jelölt. A tanulság világos volt: a választások eredménye nem csak a jelöltek vonzerején múlhat, hanem azon is, hogy ki szavazhat.
Ki nyert akkor? Rutherford B. Hayes, republikánus jelölt
Máig sem tűnt el az amerikai politikai életből az a szakadék, amely az 1930-as években, a New Deal korszakában jött létre. Hogyan valósítható meg az Amerikai Álom mindenki számára? Építsük le az emberek vállaira nehezedő erős, központi kormányt, vagy biztosítsuk az egyenlő feltételeket a kisember számára is, illetve egy biztonsági hálót, ha a rendszer mégsem működik?
Az, hogy Obama elnök előszeretettel támadja a gazdagok adóterheinek csökkentését, ragaszkodik egészségügyi reformjához, valamint a kormány a gazdaság felpörgetésében játszott szerepét hangsúlyozza, Harry Truman 1948-as kampányára emlékeztet. Akkor az ellenfél Thomas Dewey, egy mérsékelt republikánus volt, akit Romneyhoz hasonlóan támadtak konzervatív oldalról, és szintén nehézségei voltak abban, hogy emberibb oldalát megmutassa a közönségnek. Dewey közhelyes beszédei miatt is a gúny céltáblája volt, egyszer például azt mondta az összegyűlt hallgatóságának: „Tudjátok, hogy a jövőtök még előttetek van.”
Truman kampányának fő üzenete, Obamához hasonlóan az volt, hogy a republikánusok elvesztették a kapcsolatot az egyszerű amerikai polgárokkal, és szintén Obamához hasonlóan ostorozta az intézkedéseit akadályozó, republikánus többségű kongresszust, arra a veszélyre hívva fel a figyelmet, hogy ha ellenfele beveszi a Fehér Házat is, a New Deal eredményei, köztük a szociális biztonság is veszélybe kerülhet.
Kevés elemző tett volna Truman győzelmére, de az elnök keményen küzdött, és végül aprócska különbséggel nyert, részben Ohio állam – amely ma is egyike lehet a mérleg nyelvét jelentő, egyik jelöltnek sem előre odaadható államoknak – megszerzésével, ahol a szavazatok kevesebb mint egy százalékával kapott többet, mint ellenfele.
Ki nyert akkor? Harry Truman, demokrata jelölt (újraválasztott)
Ha a szavazóknak két jellemző dolgot kéne megnevezniük Mitt Romneyval kapcsolatban, szinte biztos, hogy egyrészt vagyonát, másrészt mormon hitét neveznék meg a legtöbben. A Republikánus Párt szavazótáborának nem ment könnyen az, hogy megbarátkozzanak egy olyan jelölttel, akinek nézeteit közülük sokan nem tartanak keresztényinek.
Hasonló problémával küzdött John F. Kennedy, amikor Richard Nixon ellen ringbe szállt 1960-ban. A katolikusokat a mormonokhoz hasonlóan sokan nem tartják az amerikai értékek képviselőinek. Néhány szakértő 1960-ban is úgy vélte, hogy az Egyesült Államok még nem áll készen arra, hogy egy katolikus elnököt válasszon meg, emlékeztetve a heves katolikusellenes érzelmekre, amelyekkel a demokrata Al Smith-nek kellett megküzdenie, amikor alaposan kikapott az 1928-as választásokon.
Valójában Kennedy ellenfelei nem igazán hozták fel a témát, legalábbis kerülték, hogy nyíltan szóbahozzák. Hasonló a helyzet Romney a háttérben mindig jelen levő, de nyíltan fel nem hozott mormon hitével. Azonban a protestáns amerikaiak közül kevesebben szavaztak Kennedyre, mint ahányan egy más – megfelelő vallású – demokrata jelöltre tették volna. Ha majd megkezdődhet a mai eredmények értékelése, lehet, hogy ez Romneyra is igaznak bizonyulhat.
Ki nyert akkor? John F. Kennedy, demokrata jelölt
Lincoln 1864-es kampánya jól példázza az újraválasztásért induló jelöltek bevett taktikáját. De az ellenük szorítóba lépő kihívóknak is megvan a maguk legklasszikusabb toposza: „itt az idő a változásra”.
A történelem tanúsága szerint ez utóbbit nehezebb eladni: a 31 olyan választás közül, ahol az egyik jelölt az újraválasztásért küzdött, a kihívóknak csak 10 alkalommal sikerült elfoglalniuk ellenfelük hivatalát. Minden ilyen esetben útját vesztettnek állították be a regnáló elnököt, miközben maguk az „új seprű” szerepét igyekeztek eljátszani – gondoljunk csak Reaganra, aki úgy lovagolt be a színre, mint egy seriff, aki most csukta le a környéket rettegésben tartó rablóbandát.
Idén az bizonyult Romney legsikeresebb stratégiájának, hogy Bill Clinton híres, szállóigévé lett 1992-es szlogenjére („A gazdaság a lényeg, te hülye!”) emlékezve egy-két témára koncentrál.
A történelmi példákat végignézve egyértelmű, hogy az újraválasztásért küzdő jelöltek akkor kerültek nehéz helyzetbe, ha a gazdaság nem teljesített megfelelően, és ez a terület Obama leggyengébb pontja is. Vannak azonban a republikánusok számára kevésbé kedvező hasonlóságok is a mai és az 1992-es választás között. Húsz éve George Bush azért küzdött, hogy megtartsa egy egyre inkább kibontakozó konzervatív mozgalom támogatását, amely azt állította, hogy a nemzet legnagyobb értékeit veszélyezteti a multikulturalizmus és a kozmopolita liberális elit – Pat Buchanan radikális jobboldali elemző arra figyelmeztetett, hogy „vallási, kulturális háború” zajlik az országban.
A republikánusok számára az, hogy „itt az idő a változásra”, nem jelenthet csupán egy gazdaságpolitikai fordulatot. A változás, amelyre ők vágynak, egyben az elmúlt fél évszázad társadalmi változásainak is egyfajta elutasítása. Ha az amerikaiak ma úgy döntenek, hogy nem váltanak lovat a folyó közepén, talán azért tesznek így, mert bíznak abban, hogy a jelenlegi elnök megoldja a gazdasági problémákat. De annak is biztosan fontos szerepe lesz, hogy a kihívó által kínált változás legalább annyi félelmet, mint reményt gerjeszt bennük.
Ki nyert akkor? Bill Clinton, demokrata jelölt