Index Vakbarát Hírportál

Új dinoszauruszfajt fedeztek fel

2012. november 9., péntek 09:06

A Xenoceratops foremostensis az új képviselője a mai Kanada területén élt szarvas dinoszauruszoknak, az eddig ismeretlen őshüllőről a Canadian Journal of Earth Sciences című folyóiratban jelent meg tanulmány.

A dinoszaurusz a négy lábon járó, nagytestű, növényevő Ceratopsidae-csoporthoz tartozik, amelyek valamennyi ismert faja csőrrel és az állcsont hátsó részén több sornyi nyírásra alkalmas foggal, valamint szarvakkal és nyakfodorral rendelkeztek. A későkréta időszakban éltek, főként Észak-Amerika nyugati részén.

A Xenoceratops "idegen szarvas dinoszauruszt" jelent, a foremostensis pedig a Foremost településre utal, amelynek közelében még 1958-ban gyűjtötték össze a fosszíliákat. A maradványok az ottawai Kanadai Múzeumba kerültek, ahol most azonosította egy kanadai paleontológuscsoport. A tudósok legalább három egyed koponyatöredékeinek összehasonlító vizsgálatát végezték el – olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.

"Nyolcvanmillió évvel ezelőtt a nagytestű szarvas dinoszauruszok evolúciós robbanása volt Észak-Amerikában" – hangsúlyozta Michael Ryan, a Clevelandi Természettudományi Múzeum kurátora, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint a Xenoceratops foremostensis segítségével rengeteg új adatot nyernek a Ceratopsidae-dinoszauruszok korai fajfejlődéséről.

A Xenoceratops foremostensis papagájszerú csőrrel rendelkezett, szemöldökénél pedig két hosszú szarv meredt előre, a tarkóján lévő nyakfodor két hatalmas tüskét formázott.

Az első, a fajra utaló leleteket még 1958-ban találták, ám akkori megtalálójuk, Wann Langston Jr. egyéb elfoglaltságai miatt félretette a koponyacsont-maradványok darabjait. A dinoszaurusz egészen 2003-ig pihent a múzeum egy fiókjában, amikor a mostani felfedezést megtevő csoport ismét kutatni kezdte az időszakot.

Rovatok