Index Vakbarát Hírportál

Fogolytáborban halt meg Wallenberg?

2012. november 12., hétfő 12:13

Egy volt fogoly állítása szerint a hivatalos szovjet verziótól eltérően nem 1947-ben szívrohamban, hanem 1950-ben egy szovjet táborban halt meg Raoul Wallenberg, aki magyar zsidók tízezreit mentette meg a holokauszttól – írta hétfői számában a Profil című osztrák hetilap.

Wallenberg a Jeges-tenger partjához közeli egykori Vorkuta munkatáborban hunyt el 1950 nyarán skorbutban – állítja Anton Krüger, a tábor egykori lakója. A Profil cikke szerint Krüger Stefan Karner osztrák történésznek beszélt erről.

„Krüger talán egy újabb építőkő lehet az ügy megoldásában, de ebben a pillanatban többet nem tudok mondani" – fogalmazott a lapnak a történész. Wallenberg halálának időpontja és körülményei máig tisztázatlanok. Míg a Szovjetunió az 1950-es években azt közölte, hogy 1947-ben a moszkvai Lubljanka börtönben halt meg szívrohamban, többen is állítják, hogy különböző fogolytáborokban látták a diplomatát 1947 után.

Karner kutatásai szerint szovjet akták alátámasztják, hogy Krüger valóban a vorkutai tábor foglya volt 1950-ben, ahogy állította. A férfi úgy került oda, hogy a nácik kényszermunkára Németországba hurcolták, és ott később a franciáknak való kémkedés vádja alapján szovjet fogságba került. Ennél többet azonban egyelőre nem erősítettek meg Karner kutatásai.

A Profil saját kutatása szerint a Bécsi Wiesenthal Intézetben található egy feljegyzés, miszerint Simon Wiesenthal 1974-ben egy izraeli ismerősének azt írta: talált egy bécsi orvost, aki főorvos volt Vorkutában, és pontosan emlékszik arra, hogy 1948 nyarán megvizsgálta Wallenberget a táboregyüttes pecsorai altáborában. Krüger elmondása szerint Wallenberg szintén azt mondta neki, hogy előzőleg a vorkuta-pecsorai táborban volt.

A férfi visszaemlékezése szerint a svéd diplomata súlyos betegen került a táborba, és egy külön barakkban helyezték el. Krüger közlése szerint Wiesenthal azt mondta neki, hogy a szovjetek azért tartóztatták le, mert azt gondolták, a svéd követségen rengeteg pénzt, gyémántot és más értékeket halmozott fel, amit az általa megmentett zsidók bíztak rá. Állítása szerint ő és egy másik férfi temették el Wallenberget a tundra fagyos talajába, alig ötven centiméterre a földfelszín alá. A helyről egy vázlatot is készített a volt fogoly – írta a Profil.

A Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójához kapcsolódó emlékév alkalmából szerdán Bécsben a Diplomáciai Akadémián rendeznek konferenciát. A rendezvény meghívott előadói között van mások mellett Stefan Karner, valamint Schmidt Mária, a Terror Háza Intézet vezetője és Szita Szabolcs, a budapesti Holokauszt Emlékközpont vezetője is.

Rovatok