Bár a kormány már szombaton megünnepelte az évfordulót, az valójában vasárnapra esett idén: a magyar koronázási ékszerek 1978. január 6-án, vagyis éppen 35 évvel ezelőtt tértek haza Magyarországra. A korona a második világháború után Szálasi koronaőrjeitől Fort Knoxba jutott, de Amerika csak sokára tett gesztust a kommunista Magyarországnak.
A Szent Istvánnak tulajdonított korona története során többször került idegen kézbe vagy tűnt el hosszabb-rövidebb időre, de az 1848-49-es szabadságharc leverése és azután, hogy 1853-ban az osztrák rendőrség megtalálta, hova rejtették Debrecen közelében, közel egy évszázadig biztonságosan őrizték a Budai Várban.
A második világháború végén aztán a szovjetek elől menekülő Szálasi parancsára a megmaradt koronaőrök nyugatra vitték a koronát, majd amikor amerikai fogságba estek, a korona, valamint a koronázási paláston kívül a többi koronaékszer is az amerikai hadsereg tulajdonába került. Ők előbb Frankfurtban őrizték, később pedig teljes titokban az Egyesült Államokba vitték, ahol Fort Knox egyik páncéltermében helyezték el. A korona azért nem került vissza a békekötés után automatikusan Magyarországra, mert az amerikai álláspont szerint a koronaőrök önként, megőrzésre adták át a kincset az amerikai hadsereg tisztjeinek.
Első ízben a Rákosi-rezsim idején, 1950-ben követelte Magyarország hivatalosan is, hogy a koronát adják vissza, azonban az Egyesült Államoknak természetesen esze ágában sem volt a frissen megszilárdult kommunista diktatúrának ilyen gesztust tenni. Ezután – hivatalosan legalábbis – jó időre feledésbe merült a korona ügye, olyannyira, hogy 1963-ban egy vatikáni-magyar tárgyaláson a magyar delegáció a Szentszéktől érdeklődött a koronaékszerek hollétéről.
Végül aztán sikerült kideríteni, hol is van a korona, és a visszajuttatásának ügye a következő évtizedben egyre javuló amerikai-magyar kapcsolatok egyik lényegi kérdése lett. Az áttörés 1976-ban következett be, amikor Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes amerikai látogatása alatt folytatott tárgyalásai során kiderült, Gerald Ford elnök hajlandó lenne a koronát visszaadni. A további egyeztetések után 1977-ben már a művelet lebonyolításának mikéntjéről tárgyaltak a két ország képviselői.
A háború után, illetve 1956-ban külföldre menekült emigránsokat megosztotta az ügy, de az amerikai kormány sem akart a forradalmat leverő Kádárnak látványos gesztust tenni, ezért kompromisszumos megoldásként a koronát és a koronaékszereket hangsúlyozottan nem a magyar államnak, hanem a „magyar népnek” juttatták vissza, illetve kikötötték azt is, hogy nyilvánosan legyenek kiállítva. Az is feltétele volt az akkor már Jimmy Carter vezette amerikai adminisztrációnak, hogy a Kádár személyesen ne vegyen részt az ügyben, ezzel kisebb támadási felületet nyújtva a döntést támadó ellenzéknek és a magyar emigránsoknak.
A koronázási jelvények végül 35 éve, 1978. január 6-án érkeztek meg Budapestre, ahol Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át őket ünnepélyes keretek között a magyar népnek. Az ünnepségen magyar részről többek közt Apró Antal, az Országgyűlés elnöke, Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György képviselte a politikai elitet. Hogy a nép teljes keresztmetszete is jelképesen jelen lehessen, számos egyszerű „munkás és paraszt” is meghívást kapott, például Mizik László csepeli lakatos, Noszlopi Péter állattenyésztési brigádvezető, vagy éppen Simkó István előhengerész. A kulturális életet másokkal együtt Illyés Gyula, Ruttkai Éva és Kocsis Zoltán képviselte. Kádár János viszont, ahogy az MSZMP más vezetői is, hiányoztak a listáról, erről a furcsa tényről a korabeli, lelkendezve tudósító magyar sajtó nem tett említést, viszont azt azért hangsúlyozták a beszámolók, hogy a korona visszatérése nem jelentheti egyben a régi eszmék újjáéledését.
A koronát és a palásttal kiegészített többi koronázási jelvényt ezután a Nemzeti Múzeumban állították ki, ahonnan a koronát, az országalmát és a jogart 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között a Parlamentbe szállították.
Miután a cikk megjelent a BBC History idei első számában, a szerkesztőség olvasói levelet kapott a magyar sajtó legaktívabb „külső munkatársától”, dr. Del Medico Imrétől. A levél egy történetet osztott meg velünk, amelyet ezúton közlünk.
Tisztelt szerkesztőség!
Felhívom figyelmüket arra a korona visszaadási ceremóniájához kapcsolódó történetre, amelynek szereplője, egyben hősi is, régi kedves barátom, a ma már nyugállományban lévő, egykori fővárosi főügyészségi felügyeleti ügyész, dr. Nagy Károly.
Karcsi régóta szorgalmazta, hogy a korona kerüljön vissza. Érthető, hogy roppant megörült a visszaadás hírének és szeretett volna jelen lenni a parlamenti ünnepségen. Csakhogy nem volt meghívója, ő azonban elhatározta, hogy mindenképpen ott lesz. Megvásorlta Kállai (Kállai Gyula, az Elnöki Tanács tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, aki természetesen részt vett az ünnepségen) nemrégiben megjelent memoárkötetét, a ceremónia napján ünnepi öltözetben – sötét öltöny, fehér ing, stb. – ment be munkahelyére, ami közel volt a Kossuth Lajos térhez.
Amikor a Parlamentben megkezdődött a ceremónia, csak úgy öltönyben, kabát nélkül – aznap még nappal is fagypont alatt volt a hőmérséklet – a könyvvel a kezében megjelent a parlamenti kapuban. Az őr kérdésére közölte, hogy ő Kállai Gyula utasítására rohant csak ki még az ünnepség előtt, hogy sietve vásároljon egy példányt a memoárból. Kállai ugyanis egy dedikált példányt akar ajándékozni a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzornak, aki erre az ünnepségre utazott ide Amerikából. A kapuőr először vonakodott beengedni Karcsit, de végül a könyv felmutatása, a kabát nélküli kirohanás, Karcsi fogainak vacogása és a két jeles személy nevének említése hitelessé tette számára a mondottakat. Karcsi felrohanhatott a kupolaterembe, és láthatta a korona visszaadási ceremóniáját.
Másnap hivatalában magához kérette a nagyfőnök. „Hogy kerültél oda?” – kérdezte. Ugyanis látta a tévében a híradót és sasszemével meglátta Karcsit. Beosztottjának látványa már csak azért is meglepte, mert ő maga is szeretett volna ott lenni, de nem kapott meghívót. Karcsinak nem maradt más, mint bevallani a turpisságot. A huszárcsínyből fegyelmi lett, ami figyelmeztetéssel végződött. A fegyelmi bizottság tagjai nyilván megértőbben ítélték meg a vétséget.