1942 elején Los Angeles városa ádáz eltökéltséggel várta az elkerülhetetlen támadást. Néhány héttel korábban, 1941. december 7-én a japánok súlyos csapást mértek a Pearl Harborban állomásozó amerikai hadiflottára. Mindennaposak voltak a japán előretörésről szóló hadijelentések, amelyek szerint a japánok Indokínán, illetve a Maláj-félszigeten keresztül feltartóztathatatlanul nyomulnak Burma és Szingapúr felé.

A Kalifornia állam part menti területein élők ijedten osztották meg egymással a rémhíreket: Tokió támadást tervez Amerika ellen, méghozzá az Aranyállam lakónegyedeiben elszórt alvóügynökök segítségével. „Van rá esély, hogy megkísérlik a támadást csendes-óceáni partjainknál – jelentette ki 1942. február 19-én a Santa Cruz-i Morning Sentinel. – A felkelő nap doktrínájától feltüzelt, itt élő japánok valójában egy potenciális hadsereg tagjai, amely már behatolt az amerikai vonalak mögé.”

Hat nappal később megkezdődött az invázió. A támadás első jelei február 24-én este hétkor érkeztek, amikor a haditengerészeti hírszerzés olyan kósza hírekről számolt be, melyek szerint az Egyesült Államok nyugati partjainál már küszöbön áll a támadás. Aztán jöttek a fellobbanó és villódzó fényekről szóló jelentések a katonai létesítmények és olajtárolók környékén – az adott helyzetben nyilvánvalónak tűnt, hogy a japán ügynökök jeleztek így a tenger felől érkező ellenséges csapatoknak.

Néhány órával később különös célpont tűnt fel egy radarernyőn, s az óceán irányából egyenesen Los Angeles felé tartott. Rögtön ezután (hajnali kettő körül) teljes készültségbe helyezték a légelhárítást. Hajnali 2 óra 26 perckor a célpont már öt kilométerre megközelítette a várost. Majd „Los Angeles ege kitört, mint egy vulkán” – legalábbis a szolgálatot teljesítő egyik katonatiszt szerint.

A következő két órában Los Angeles lakossága rémülten figyelte a város légterében kirobbanó ütközetet. A reflektorokkal pásztázott eget a légvédelmi ütegek több mint 1400 lövedékkel szórták tele, újabb és újabb lökéshullámokkal rázkódtatva meg a környéket. A másnapi Los Angeles Times híradása szerint a lövedékek úgy hasították az eget, mint egy tűzijáték. A tilalom ellenére apák, anyák és gyermekeik álltak ki a tornácokra vagy gyűltek össze az elsötétített utcákon. Gyereksírás, kutyaugatás és ajtócsapkodás visszhangzott. Ám az égbolton feltűnő objektumok lassú ütemben mozogtak tovább a reflektorok karéjában, mintha csak egy bicikli kerékagyát körbevevő csillogó küllők lennének.

Csupán reggel hét órakor fújták le a légiriadót és szüntették meg az elsötétítést. A légvédelmi gránátok szétszóródó repeszei öt civilt öltek meg, további három szívrohamban hunyt el. A másnapi újságok izgatottan számoltak be a légi csatáról, a Long Beach Independent szerint például „két hullámban jött az ellenséges repülőraj Los Angeles ellen”.

Mindössze egyetlen tévedés volt az egészben: egyáltalán nem voltak japán repülők a térségben. Az úgynevezett Los Angeles-i csata után alig néhány órával Frank Knox haditengerészeti miniszter Washingtonban újságírók előtt kijelentette, hogy mindez egy hatalmas vaklárma volt, amelynek oka „a háborús idegfeszültségben” keresendő. A helyi katonai egységek azonban furcsa módon megerősítették, hogy igenis voltak „azonosítatlan repülő járművek” Dél-Kalifornia fölött, és számos lakos is – dacolva a kormány nyilatkozataival – rendíthetetlenül hajtogatta, hogy ők bizony láttak japán vadászrepülőket Los Angeles légterében. A hivatalos megerősítés hiányában természetesen rögtön beindult az összeesküvés-elméletek gyártása. „Rejtélyes tartózkodással kezelik ezt az ügyet – jelentette ki az Independent. – Úgy tűnik, valamiféle cenzúrával igyekeznek elhallgattatni azokat, akik beszélni szeretnének.”

Egyesek szerint a japánok egy titkos bázisról indultak ki a mexikói határ túloldaláról; mások a kaliforniai partoktól nem messze rejtőző, speciálisan felszerelt, repülőgép-hordozásra is alkalmas ellenséges tengeralattjárókra tippeltek. Helyi politikusok egy része pedig azzal riogatott, hogy mindez egy ördögi terv része, amelynek célja a kaliforniai gazdaság szétzilálása.

Santa Monica republikánus képviselője, Leland Ford kijelentette: „Az eddig hallott magyarázatok egyike sem más, mint porhintés. Akár hadgyakorlatról, akár kétmillió lakost rémületbe ejtő támadásról, akár elterelő hadműveletről van szó, vagy arról, hogy politikai muníciót adjanak a dél-kaliforniai hadiipari létesítmények eltávolításához.”

A négy évtizeddel később lezajlott hivatalos felülvizsgálat eredménye szerint a „támadás” legvalószínűbb magyarázata az, hogy a háborús hisztéria miatt kissé túlreagálták a Los Angeles fölé sodródó meteorológiai léggömbök jelentette „veszélyt”. Ennek ellenére még ma is nagyon sokan hisznek abban, hogy földönkívüli űrhajók portyáztak a térségben. Sőt 2011-ben még egy hollywoodi filmet is kreáltak ebből az elméletből (amelyet A Föld inváziója – Csata: Los Angeles címen mutattak be Magyarországon). A főszereplő, Aaron Eckhart szavaival ez a produkció nem más, mint egy „dokumentumfilm stílusú háborús film – csak épp földönkívüliekkel”.