Számos elmélet látott napvilágot az LZ 129 Hindenburg nevű német léghajó 1937-es felrobbanásával kapcsolatban. A tragédia lehetséges okaként felmerült, hogy a zeppelin fedélzetén pokolgépet helyeztek el, és hogy a léghajóhoz használt festék anyaga gyúlékony volt.
A 245 méter hosszú léghajó leszállásra készülődött a New Jersey állambeli lakehursti haditengerészeti légi bázison, amikor váratlanul kigyulladt, és megsemmisült. A fedélzeten lévő 97 ember közül 36-an meghaltak.
A tragédiát számos filmen és fényképen megörökítették, és a katasztrófa hatására a léghajók kora leáldozott.
Jem Stansfield repüléstani mérnök vizsgálatainak eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a zeppelint elpusztító robbanást a felgyülemlett hidrogént belobbantó statikus elektromosság okozta. Úgy véli, hogy amikor a földi személyzet tagjai megragadták a leszálló léghajó rögzítő köteleit, lényegében földelték a járművet, és a művelet elektromos kisülést váltott ki.
A szerencsétlenül járt léghajó Paul von Hindenburg (1847-1934) német tábornokról, köztársasági elnökről kapta a nevét. Első repülése 1936 márciusában volt. Még abban az évben megkezdte a rendszeres légi szállítást az Atlanti-óceán felett: nagyjából ezer utast vitt át tíz menetrend szerinti útja során Németország és az Egyesült Államok között. Legnagyobb sebessége 135 kilométer volt óránként, tartósan 125 km/h-val tudott haladni.
Bár arra tervezték, hogy héliummal lesz megtöltve, a náci Németországgal szemben bevezetett amerikai exportkorlátozás miatt kénytelenek voltak hélium helyett gyúlékony hidrogéngázt használni.