Az amerikai polgárháborúról legtöbbünknek az északi és déli államok 1861 és 1865 közötti véres konfliktusa jut az eszébe. 200 évvel ezelőtt azonban lezajlott egy másik polgárháború is, amelyben indián törzsek és fehér szövetségeseik estek egymásnak. Az 1813–1814-es krík polgárháború látványosan szemléltette, hogy az Egyesült Államok kormánya és az indián törzsek között igen törékeny a viszony. David Keys, a BBC History szakértője és a The Independent munkatársa foglalja össze egy jelenleg is zajló régészeti kutatás eddigi eredményeit, amely fényt deríthet a testvérharc hátterére.
Történészekből és régészekből álló kutatócsoport dolgozik azon, hogy megfejtse a másik amerikai polgárháború eddig még feltáratlan eseményeit és összefüggéseit. Arról a konfliktusról van szó, amely a 19. század elején néhány „civilizált” indián törzset is megosztott az 1812-ben kitört angol–amerikai háborúval egy időben.
A polgárháború éppen kétszáz éve, 1813 elején tört ki a krík indiánok két meghatározó csoportja között, és ugyanakkor tetőzött, amikor az egykori gyarmattartók és az elszakadt újvilági területek közötti összecsapás. Utóbbi, az angol–amerikai konfliktus 1815-ben ért véget. Természetesen volt is némi közük egymáshoz, minthogy a britek mindent elkövettek, hogy egyes indián törzsszövetségeket Amerika ellen fordítsanak.
Egy régészekből és történészekből kutatócsoport nemrég célul tűzte ki, hogy felderítse a rég elfeledett nagyobb csaták és kisebb ütközetek helyszíneit. A vizsgálat már csak azért is figyelemre méltó, mert a krík polgárháború jól tükrözte az amerikai indián törzsek zömében jelen lévő és eddig nem nagyon elemzett belső politikai-ideológiai törésvonalakat.
A kutatások eddigi szakaszában két alabamai felsőoktatási intézményben (az Auburni és a Dél-Alabamai Egyetemen) dolgozó szakértők már öt fontos katonai akció pontos vagy valószínű helyszínét határozták meg. Sőt első ízben sikerült fényt deríteniük arra, hol is helyezkedett el ekkor az amerikaiakkal már a függetlenségi háború idején is szembenálló (keletebbre eső településeik miatt felső-kríkekként ismert) törzsek szent főhadiszállása. A Szent Területnek is nevezett kis, megerősített településen indián varázslók ügyködtek, akiknek az volt a céljuk, hogy természetfeletti erők segítségével akadályozzák meg az ellenség áttörését. Ez azonban nem sikerült: az amerikai hadsereg elfoglalta a telepet a kríkek elleni offenzívában.
Az ásatási helyszín feltárásakor a régészek kozmikus ábrákkal díszített kerámiákat találtak, amelyek szimbolikája a még napjainkban is élő, tradicionális krík rituális táncokban is visszaköszön. Találtak olyan vastüskét is, amilyenekkel a felső-krík harcosok szerelték fel harci eszközeiket. E vörösre festett, halálos fegyverek miatt nevezték el „vörös husángoknak” a kríkek e csoportját a „vörös husángok háborújaként” is emlegetett konfliktusban.
A Szent Területen folytatott feltárások alátámasztották, hogy valóban amerikai csapatok támadták meg a kríkeket: a reguláris csapatok által használt muskétalövedékeket és a Mississippi állam milicistái által kilőtt puskagolyókat is találtak a csata helyszínén. Ezen kívül kések, fejszék, lakatok, magvak, fém nyílhegyek és Angliából importált staffordshire-i kerámiaedények is előkerültek az ásatások során.
A kutatócsoport beazonosította egy a felső-krík indiánok által ostromlott amerikai erőd, valamint egy folyami csetepaté valószínű helyét is. A mai alabamai Mobile várostól északra elhelyezkedő egykori Fort Sinquefield a fehér telepesek és az Amerika-barát alsó-krík törzsek fontos menedékhelyeként funkcionált, az amerikai csapatok és a vörös husángok által vívott úgynevezett „kenucsata” pedig alighanem az Alabama folyó középső szakaszán zajlott.
A krík polgárháborúban mintegy 2000 (más források szerint 3000) indián, a krík törzsbeliek 10 százaléka vesztette életét. Kirobbantásához természetes és mesterséges okok egyaránt hozzájárultak. A 19. század elején – számos indián törzshöz hasonlóan – az Egyesült Államok délkeleti területét benépesítő kríkek élőhelyét egyre jobban veszélyeztette a vadászterületeiket visszavonhatatlanul károsító fehér telepesek előretörése.
Néhány indián igyekezett alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez (főként a nyugat-georgiaiak): gazdálkodásba kezdtek, sőt rabszolgaültetvények tulajdonosai lettek. Más kríkek azonban – elsősorban a kelet-alabamaiak – nem értettek egyet a magánföldtulajdonnal: valamennyi törzsi területet közösségi használatban akartak meghagyni, hogy hagyományos vadászéletmódjukat fenntarthassák.
Mintha a természet is összeesküdött volna ellenük: 1811 és 1812 fordulóján négy komoly földrengés rázta meg Észak-Amerika délkeleti vidékét. A kontinens legnagyobb földrengéseiként számon tartott természeti csapások több mint 130 ezer négyzetkilométernyi területen végeztek hatalmas pusztítást.
Könnyen lehet, hogy egyes indián törzsi vezetők és varázslók összekötötték a példa nélkül álló természeti csapásokat a számukra kedvezőtlen politikai-társadalmi viszonyokkal; az európai telepesek nyomása, az amerikai államok csalárd döntései és a krík szokások, hagyományok feladása egyaránt aggasztó méreteket öltött. Ezért néhányan egyre hangosabban követelték népüktől, hogy az térjen vissza a helyes ösvényre, és álljon ellen a fehérek törekvéseinek.
A felhívásukat követő krík harcosok 1813 februárjában két fehér telepes családot irtottak ki. Az amerikai hatóságok követelték az elkövetők kiadatását, ám a krík vezetők ezt megtagadták, s inkább maguk végezték ki a bűnösöket.
Az Amerika-ellenes, a régi hagyományokhoz körömszakadtáig ragaszkodó krík csoportok annyira feldühödtek ezen, hogy megtámadták a törzsi tulajdonban álló ültetvényeket és egyéb ingatlanokat, ami polgárháborúhoz vezetett. Októberben már az amerikai csapatok is beavatkoztak a konfliktusba, és a velük szövetséges alsó-krík erőkkel a továbbiakban együtt harcoltak a vörös husángok ellen.
A háború 1814-ben ért véget az Egyesült Államok és krík szövetségesei győzelmével. Ám ez az összefogás nem tartott túl soká: Amerika egyszerűen bekebelezte a krík vadászterületek 80 százalékát, függetlenül attól, hogy ellenségekről vagy barátokról volt-e szó. Két évtized sem telt bele, és a kríkeket a maradék területeikről is kilakoltatták, erőszakkal kényszerítve őket arra, hogy nyugati irányba, a mai Oklahomába vándoroljanak.