Az 1624-ben alapított Új-Amszterdam, később „Új-York” már a kezdetektől Észak-Amerika egyik fontos városa, 1785 és 1790 között az Egyesült Államok fővárosa is volt, ma pedig az ország gazdasági és kulturális életének legfontosabb központja. Ahhoz azonban, hogy a ma ismert hatalmas metropolisz létrejöhessen, szükség volt a Hudson-folyó torkolata által szétszabdalt terület megfelelő összeköttetéseinek létrehozására.

Ma persze alagút, számos híd és több metróvonal kötik össze Manhattan szigetét (ahol az „eredeti” New York feküdt) a város többi kerületével és New Jersey-vel, de a 19. század végéig csak nagyot kerülve vagy hajóra szállva lehetett az akkor még különálló Brooklynból New Yorkba eljutni. Az összeköttetést megteremtő 1825 méter hosszú híd ötlete 1869-ben született meg egy német bevándorló, John Augustus Roebling fejében, aki korábban például egy, a Niagara-folyón néhány kilométerre a híres vízeséstől északra átívelő függőhíddal szerzett tapasztalatot és hírnevet. Ő azonban végül nem láthatta terveinek megvalósulását, mivel 1869-ben az előkészítés során egy baleset következtében elhunyt. Egy elszabaduló komp roncsolta össze lábfejét, néhány lábujját amputálni is kellett, de a halálát az okozta, hogy a mérnöki tudományokkal szemben az orvostudományban nem igazán bízott: vérmérgezést kapott, de a rendes kezelést visszautasítva napokon keresztül vízzel locsolta a sebeit.

Helyét fia, Washington Augustus Roebling vette át, és 1870-ben el is kezdődött a munka. A legnehezebb feladat a pillérek gránitalapjainak lerakása volt, ezt embertelen és veszélyes körülmények között, hatalmas keszonokban végezték a munkások a folyó fenekén. A fiú majdnem idejekorán követte az apát, Washington ugyanis számos munkásához hasonlóan keszonbetegséget kapott az egyik alkalommal, amikor leszállt a mélybe, hogy ellenőrizze a munkálatok haladását. A mérnök végül túlélte az esetet, de félig lebénult, így helyette felesége járt ki az építkezésre ezután, akit férje gyorsan kitanított a szükséges matematikai és mérnöki alapokra.

Nem alaptalanul tűnhetett úgy, hogy a korszakalkotó vállalkozáson átok ül. Az idősebb Roeblinggel együtt 27-en áldozták életüket a Brooklyn híd felépítéséért, de az elkészült építmény valóban lenyűgöző alkotás lett: 1825 méteres hosszával a 26 méter széles híd a világ leghosszabb függőhídja volt 1903-ig. A 130 éve, május 24-én tartott megnyitóünnepségen Chester A. Arthur elnök és Franklin Edson New York-i polgármester adta át az építményt a város polgárainak, akik közül már az első nap 150 ezren keltek át a hídon.

Ugyan a két Roebling állítólag négyszeresen (sőt eredetileg hatszorosan, de aztán az acélkábelek beszállítója gyengébb minőséggel szúrta ki a szemüket) túltervezte a híd teherbírását, sokan nem hitték el, hogy az építmény nem roskad majd össze. Így történhetett, hogy a megnyitó után néhány nappal, május 30-án tömegpánik tört ki a hídon, amelyben 12-en vesztették életüket. A kétségeket végül a híres Barnum cirkusz tulajdonosa oszlatta el egy évvel később: P. T. Barnum teljes társulatát, köztük 21 elefántot parádéztatott át a Brooklyn-hídon.

Az építmény azóta már többszörösen bizonyította, mennyire jó konstrukció, a korszakban épült függőhidak többségével szemben még ma is áll, időközben New York egyik jelképe is lett. A híd nemcsak megkönnyítette a polgárok életét, de fontos szerepe volt abban, hogy Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens és Staten Island egyesítésével 1898-ban létrejött City of New York, vagyis a ma ismert világváros.