Index Vakbarát Hírportál

Így fest, ha egy dandár visszalő

2013. június 28., péntek 19:00

1970 áprilisában több szempontból sem volt jó az amerikai hadsereg 173-as ejtőernyős dandárjában dolgozni. A csapat Vietnamban harcolt, és az állomáshelyük körül magasodó hegyek oldaláról egy vietkong orvlövész vadászott az egység tagjaira, amint lement a nap.

James Speed Hensinger, aki akkor már 9 hónapja szolgált a dandárban, most előállt a történet eddig ismeretlen részleteivel is. „Egy idő után baromi pipák lettünk a fickóra. Eldöntöttük, hogy ha legközelebb ránk lő, kemény választ adunk neki.”

Hensinger tudta, hogy nem kell sokáig várnia, így fényképezőgépét a hegyre irányította, és várta, hogy jöjjön az este. Ő ugyanis tudta, amit a magányos orvlövész nem: a vietkong AK47-esből leadott lövésére valóságos tűzhenger érkezett az amerikai tábor felől.

A hosszú záridővel készített felvételeken jól látszik, ahogy a hegyet két oldalról egy-egy M60-as géppuska vette tűz alá. A fegyverből minden ötödik lövésre nyomjelző lövedék repült ki, ennek vörös fénye az, ami a képen a háztető-szerű alakzatot kiadja. Még néhány, a hegyoldalon megpattanó lövedék fénye is jól látható. Az amerikaiak ezen kívül még egy M42 Duster dupla csövű, 40 milliméteres légvédelmi ágyúját is a hegyre irányították, ebből fehér csíkot húzó, a hegyoldalt robbanásokkal lángba borító lövedékek repültek az orvlövész irányába, akinek ráadásul még egy .50-es kaliberű M2 Browning robbanó lövedékeivel is számolnia kellett.

Az akkor 22 éves Hensinger nem is sejtette, milyen jól sikerültek a 15 másodperc és egy perc közti záridővel készített képei. Hazaküldte a filmeket postán, hogy ott hívják elő a képeket, és csak a 12 hónapos szolgálat lejártakor látta, milyen kiválóan bevált az ötlet.

Mármint az, hogy lefényképezze a támadást, az ugyanis nem derült ki, mennyire volt sikeres az akció. „Egy reggeli őrjárat később ugyan talált vérnyomokat, de sosem találtuk meg a fickót” – mondta. Hensinger még hozzátette: jó nagy hülye volt az a tiszt, aki kitalálta, hogy a táborhelyet egy olyan hegyoldal tövében kell megépíteni, ahol autónyi sziklák nyújtottak fedezéket a támadóknak.

Rovatok