A templomos lovagrend 14. század elején bekövetkezett erőszakos feloszlatását, vezetőinek máglyahalálát, vagyonuk elkobzását követő évszázadokban számos nyakatekert fikció született arról, miként mentették át tudásukat és kincseiket, és hogyan gyakorolnak még ma is titkos befolyást a világra.
Annak a templomos közösségnek azonban, amely ma Németországban és Ausztráliában mintegy ezer tagot számlál, semmi köze nincs a középkori lovagrendhez, mégis története egy jelentős szakasza a Szentföldhöz kötődik. Napjainkban sorra születnek a leszármazottakkal készített interjúk és július végén jelenik meg az a monográfia, amely a Palesztinában tevékenykedő újkori templomosok kevesek által ismert sorsát is taglalja.
A Templomos Társaság (Tempelgesellschaft) 1861-ben született egy Ludwigsburghoz közeli településen. Alapítói, Christoph Hoffmann és Georg David Hardegg olyan evangélikus alapokon álló közösséget vizionáltak, amelyben magukat és csoportjukat spirituálisan templommá alakítva fogadják be Isten igéjét, és a jeruzsálemi Szentély újjáépítését elősegítve Krisztus újbóli eljövetelét és a végítéletet hozhatják közelebb. Céljaik elérése érdekében földeket vásároltak Palesztinában – példaképül szolgálva az őket jó egy évtizeddel követő első cionista kivándorlóknak. Az oszmán uralom alatt álló Palesztina 19. század végi, 20. század eleji modernizálódása elsősorban nekik tulajdonítható: terméketlen földeket, mocsarakat vontak modern mezőgazdasági művelésbe, létrehozták az első hoteleket, turisztikai szolgáltatásokat, gyógyszertárakat, szappant és cementet gyártottak, és a máig híres, Jaffa márkanéven forgalmazott narancsot is ők termelték először. A közösség legnagyobb létszáma idején 2200 főből állt, és több hullámban Haifától Jeruzsálemig, a galileai Betlehemtől (az 1898-ban idelátogató és céljaikat hitelalap létrehozásával is támogató II. Vilmos császár tiszteletére) a Wilhelmának nevezett kolóniáig egy sor telepet hoztak létre, európai típusú, piros sátortetős házakkal, és német precizitással megtervezett városnegyedekkel.
Eichmann, mint templomos
Alapvetően békés, istenfélő életük azonban kétszer is negatív fordulatot vett: a palesztinai németek közül 850-et az első világháború után az oszmánokat felváltó britek Egyiptomba internáltak, és a templomosok javait az 1920-as évek elején csak részben szolgáltatták vissza. A második világháború aztán végleg megpecsételte a templomosok szentföldi sorsát. 1941-ben több mint félezer, ellenségnek nyilvánított templomost Ausztráliába deportáltak, több százat pedig zsidókra cseréltek a Harmadik Birodalommal a britek. A háború után szélsőséges zsidó csoportok több templomos ellen is halálos merényletet követtek el, így a brit hatóságok szinte mindegyiküket evakuálták Palesztinából – az utolsó templomos 1950-ben távozott a Szentföldről.
Bár háborús bűnösnek biztosan nem tartható a közösség, a tényekhez hozzátartozik, hogy az 1930-as években a fiatalabb templomos nemzedékből sokakat elbűvöltek a hitleri eszmék, beléptek a Hitlerjugendbe, majd a háború kitörésekor megkapták behívójukat a Wehrmachtba. Maga Eichmann is azt a legendát terjesztette, hogy egy templomos kolóniában született. A nemsokára a könyvesboltokba kerülő kötet (Nazis in the Holy Land 1933–1948) szerzője, Heidemarie Wawrzyn szerint a Palesztinában élő náci párttagok 75%-a kapcsolatban állt a templomos közösséggel, és a templomosok kb. 42%-a vette ki a részét a náci eszmék terjesztéséből.
Bár el kellett hagyniuk szülőföldjüket, a templomosok nem tűntek el a történelem süllyesztőjében. Egy túlélő, az 1939-ben alig 14 éves Kurt Eppinger szavaival élve: "Ausztrália megadta nekünk az esélyt az újrakezdésre."