Ha hihetünk a forrásoknak, 840 éve, 1173 augusztus 9-én kezdődött meg a pisai ferde torony építése. A város lelkes polgárai arról álmodtak, hogy a torony örök emléket állít városuk nagyszerűségének, de azt biztosan nem gondolták volna, hogy egyike lesz annak a néhány épületnek, amelyet majdan az akkor még nem is ismert világrészeken is mindenki ismerni fog.

Valószínűleg ott helyben a vonalzójába dőlt volna Gugliemo és Bonnano Pisano, a pisai ferde torony két tervezője (mások szerint nem ők, hanem egy Diotisalvi nevű építész vezette kezdetben az építési munkákat), ha megtudják, hogy épületük majdan alapvető statikai hibái miatt válik a világ egyik leghíresebb műemlékévé. Azonban az alapkőletétel idején még senki sem gondolta, hogy a torony nem büszkén, egyenesen, hanem kicsit csálén tör majd az ég felé.

Akárki is volt az építész, a felelőssége nem megkerülhető, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben az építmény nem lassan, az évszázadok alatt süllyedt meg, hanem már 1178-ban, a harmadik emelet elkészültének idején elkezdett megdőlni a talaj gyengesége és az alapozás hibái miatt. Azt, hogy a torony a mai formájában egyáltalán megépült, illetve nem dőlt össze még évszázadokkal ezelőtt, tulajdonképpen Észak-Itália zavaros középkori viszonyainak köszönhetjük.

Pisa ugyanis a többi itáliai városhoz hasonlóan állandóan változó összetételű szövetségek részeként szinte folyamatosan háborúskodott szomszédaival, így az építkezést pénz hiányában leállították. Amikor aztán 1272-ben folytatódott a munka, immár Giovanni di Simeone irányításával, a talaj már szerencsére valamennyire megszilárdult, az új építész pedig a következő emeleteket úgy tervezte, hogy azok lehetőleg ellensúlyozzák a dőlés hatását. Az ötlet bevált, de az építkezést egy újabb háború megint félbeszakította, a hetedik szintet és a tetőt végül egy 1372-es harmadik nekifutás alkalmával fejezték be, itt is igyekezve kompenzálni a statikai problémákat.

Ennek ellenére a modern korban végveszélybe került a híres torony, pont azért, mert 1838-ban egy mérnök az alap kiásásával igyekezett stabilizálni az épületet, ami a munkálatok hatására újra dőlni kezdett, a 20. század közepére a  merőlegestől való eltérés már elérte az 5 fokot. A remélhetőleg végleges megoldást az 1990-es évek hozták el: a 2001-ben lezárult felújítás során tulajdonképpen a talajba horgonyozták több száz méteres kábelek segítségével.