Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták III. Richárd kápolnáját

2013. október 7., hétfő 08:47

Régészek valószínűleg megtalálták annak a kápolnának a maradványait York közelében, amelyet III. Richárd angol király építtetett a yorki csapatoknak a rózsák háborújában aratott győzelme emlékére.

Ebben a térségben folyt a towtoni csata, a rózsák háborújának legvéresebb ütközete a yorkiak és a lancasteriek között, amely a yorki csapatok győzelmével végződött 1461. március 29-én. Az áldozatok számát 28 ezerre teszik, egyetlen más csatában nem halt meg ennyi ember brit földön. A towtoni csata hosszú időre eldöntötte a királyság sorsát, a yorkiak vezetőjét IV. Eduárd néven Anglia királyává koronázták.

IV. Eduárd 1483-ig uralkodott, halála után öccse, III. Richárd lépett trónra és még abban az évben az észak-angliai York melletti Towtonnál kápolnát kezdett építeni a csata emlékére - olvasható a Darlington and Stockton Times helyi lap online kiadásában.

Két évvel később III. Richárd meghalt a bosworthi csatában Leicesternél, és a kápolnát soha nem fejezték be. Pusztulásnak indult, és az 1500-as évek végére teljesen megsemmisült. Régészek úgy vélik, hogy ennek a kápolnának a maradványait találták meg York térségében. A Yorki Egyetem régészeti tanszékének szóvivője szerint kutatásaik pozitívnak bizonyultak, de a szakemberek addig nem tudják egyértelműen bizonyítani, hogy valóban erről a kápolnáról van szó, amíg nem indul meg egy nagyméretű feltárás.

Tim Sutherland, az egyetem vezető régésze elmondta, hogy a kápolna ablaküvegeinek ólom- és üvegmaradványaira bukkantak, továbbá megmunkált kövekre. Sutherland 1997 óta kutatja a kápolna helyét, most egy régészeti televíziós-sorozat számára készülő film forgatása során összpontosították kutatásaikat egy kicsiny területre, ahol késő 15. századi vallási épület létezésére találtak bizonyítékot.

Rovatok