Mindenki ismeri azt a történetet, hogy az 1960-as években, amikor javában dúlt az űrverseny, felmerült egy apró probléma. Az űrhajósok nem tudtak golyóstollal írni az űrben, így a NASA kifejlesztett egy űrtollat nagyjából 1,5 millió dollárért. A problémával az oroszok is szembesültek, és ők is megoldották: ceruzát adtak űrhajósaiknak.

A történetet mindig előhozzák, amikor csak azt akarják érzékeltetni, hogy nagyobb szervezetek milyen összetett, bonyolult szerkezeteket gyártanak, miközben egy apró ötlettel áthidalható lenne a probléma. A tanulságos történetnek csak egy baja van, hogy nem igaz.

A NASA eredetileg természetesen ceruzákat használt az űrben is, mert a golyóstoll tényleg nem működik a súlytalanságban. A ceruzával azonban nagyon sok baj van: gondot okoznak a letört ceruzahegyek, a hegyezéskor elszabadult forgács. Ráadásul a ceruza tűzveszélyes is, mivel a grafitpor a legkisebb elektromos szikra talására belobban, esetleg megtelepszik a szellőzőrendszerben, eltömíti a szűrőket. Emiatt keresett a NASA valamilyen alternatív megoldást.

A problémát egy, a NASA-tól teljesen független cég oldotta meg. A Fisher Pen 1965-ben szabadalmaztatott egy olyan tollat, amellyel fejjel lefelé is lehetett írni (tehát nem okozott gondot a folyékony tinta). A tollat extrém hőmérsékleti körülmények között is lehetett használni, sőt, víz alatt is működött. Az egyetlen különlegessége az volt, hogy túl nagy melegben zölden fogott, nem kéken. A cég egymillió dollárt költött az űrtoll fejlesztésére.

A NASA a tesztek után négyszáz darabot rendelt, összesen ezer dollárért. Tehát az amerikai űrszervezet saját költségvetéséhez képest filléreket költött a tollakra. A történet csattanója is másképp hangzik, az oroszok egy évvel később ugyanezt a tollat használták, ők is eldobták a ceruzákat. A Fisher még mindig árusítja az eredeti űrtollakat, az Amazonon bárki meg is rendelheti, darabját 32 dollárért.