A keresztes háborúk idején alakult első lovagrendek egészen addig nem okoztak problémát a világi hatalom birtokosainak, amíg tevékenységük a Szentföld visszahódítására korlátozódott. Ahogy azonban vagyonuk és befolyásuk nőtt, elkerülhetetlen lett az összeütközés az uralkodók és a közvetlenül a pápának felelősséggel tartozó lovagrendek között. A szentföldi kalandok katasztrofális kudarcaival a viszony tovább mérgesedett, egyes esetekben tragikus végkifejletig is jutott – elég, ha a templomosok sorsára vagy a Német Lovagrend háborúira gondolunk.

A hatalmukat megerősíteni kívánó uralkodók azonban a 14. század első felére a lehetőséget is meglátták a lovagrendekben. A királyi alapítású rendek fő célja már nem a keresztes háború vagy a térítés, esetleg a betegek istápolása, hanem az uralkodók hatalmának támogatása lett, tagjaik pedig ennek megfelelően nem egyszerű lovagok, hanem a legbefolyásosabb főurak voltak.

E rendek közül az egyik legrégebbi és talán a leghíresebb a ma is működő, és még mindig nagy presztízzsel bíró Térdszalagrend, amelyet III. Eduárd angol király 1348-ban alapított. Ám őt is megelőzte Károly Róbert, aki már 1326-ban létrehozta a Szent György-rendet, igaz, ez a társaság nem volt hosszú életű.

Angol király a magyar rendben

Ahogy az elhúzódó harcok után trónra került elődjének, Luxemburgi Zsigmondnak is nagy szüksége volt hatalmának megszilárdítására. Mivel trónját is a bárók „nagylelkűségének” köszönhette, sokáig szinte a Garai–Cillei-liga gyámsága alatt kellett uralkodnia, 1401-ben még el is fogatták a főurak, akiknek nem tetszett, hogy rajtuk kívül másoknak is igyekszik pozíciókat juttatni. A Szent György-rend emlékéhez visszanyúló Sárkányrend megalapítása is egy lépés volt, hogy szilárd támogatói bázist hozzon magának létre. A királyon és Cillei Borbála királynén kívül eredetileg 22 tagja volt a rendnek, és helyet kapott közöttük Cillei Hermann gróf és Garai Miklós nádor is.

Azonban már kezdetben sem csak belpolitikai célok álltak a Sárkányrend életre hívása mögött. Zsigmond külhoni szövetségeinek megerősítését, és elsősorban a törökök elleni összefogás szorosabbra fűzését tartotta szem előtt, így kerülhetett a tagok közé Stefan Lazarević szerb despota vagy II. Vlad havasalföldi fejedelem (aki állítólag ezután vette fel a Dracul (azaz "sárkány") nevet, amely aztán fia, "Drakula" révén világhírnevet hozott a famíliának).

Ahogy aztán Zsigmond figyelme egyre inkább az európai politika felé fordult, a rend is változásokon ment keresztül: 1409-ben 23 osztrák és stájer főúr, 1433-ban pedig már számos, Ibériától a Baltikumig uralkodó király és herceg került a rendbe, amely ezután két osztályra tagozódott, és inkább egyfajta kitüntetésként, a külpolitikai szövetségek megerősítéseként működött tovább.

Jó példa erre, amikor Zsigmond meglátogatta V. Henrik angol királyt, hogy igyekezzen őt rávenni a franciákkal való békekötésre, illetve a francia területekre vonatkozó követeléseinek mérséklésére. A két uralkodó végül egyezségre jutott, Zsigmond a canterburyi szerződésben ismerte el az angol igényeket. Henrik új szövetségesét felvette a Térdszalag rendbe, cserébe az angol király felvételt nyert a Sárkányrendbe. Az angol királyi fegyvertár kincsei között ma is megcsodálható az a gazdagon faragott nyereg, amely ez alkalomból készült. Henrik állítólag azt is tervezte, hogy a Sárkányrend tagjaként keresztes hadjáratra indul, ám a valószínűleg nem túl komoly elhatározásból már csak korai, 1422-ben, 35 éves korában bekövetkezett halála miatt sem lehetett semmi.

A német-római császár és magyar király halála után aztán gyors hanyatlásnak indult a Sárkányrend, és noha még Hunyadi Mátyás is felvett tagokat a sorai közé, letűnt a történelem színpadáról – igaz, 2001-ben, Nagyváradon újraalapították.