II., más néven „Őrült” Lajos bajor király, akit 1886-ban elmebetegségére hivatkozva fosztottak meg a tróntól, valójában semmiféle komoly mentális betegség jelét nem mutatta – ez derül ki a History of Psychiatry hasábjain megjelent új tanulmányból. A hivatalos és magánfeljegyzések újbóli, alapos átvizsgálásával készült kutatás alátámasztja, hogy a Lajos számára kedvezőtlen orvosi diagnózis egy cselszövés része volt, amelynek célja a király detronizálása volt annak érdekében, hogy elkerüljék a szexuális hajlamaiból fakadó kellemetlenségeket, valamint a korona további eladósodását Lajos monumentális és extravagáns kastélyépítései miatt.

A Mannheimi Elmegyógyintézet igazgatója, Heinz Häfner pszichiáter 2004-ben kapott engedélyt arra, hogy a bajor királyi család, a Wittelsbach-ház archívumában kutasson II. Lajos feltételezett elmebetegségére utaló adatok után. A teljes részletességgel nemrégiben publikált projekt más dokumentumok feldolgozására is kiterjedt, amelynek során a pszichiáter a diagnózis hátterét és a trónfosztás körülményeit vizsgálta meg.

"Furcsa" viselkedés

A Bernhard von Gudden elmegyógyász – akit Bajorország későbbi régenshercege, Luitpold herceg bízott meg a feladattal – által 1886-ban gyűjtött információk, valamint az uralkodó még abban az évben bekövetkezett halálát követő halottszemle jegyzőkönyvének adatai alapján a mostani vizsgálat nem talált elmebetegségre utaló megdönthetetlen bizonyítékokat. Az állami okiratok szintén azt támasztják alá, hogy a király mindvégig teljesítette adminisztratív kötelezettségeit.

II. Lajos naplóiból azonban egy homoszexualitása miatt szégyennel és bűntudattal küszködő ember portréja rajzolódik ki, amely tovább súlyosbította úgynevezett szociális fóbiáját, és a közélettől való fokozatos visszavonulását idézte el. Lefogását és elmozdítását követően a Münchentől nem messze, a Starnbergi-tónál található Berg kastélyba vitték. 1886. június 13-án – Guddennel együtt – rejtélyes körülmények között holtan találták a tó sekély vizében.

Heinz Häfner így nyilatkozott a BBC Historynak a kutatásáról: „Nincs szavahihető bizonyíték arra, hogy a szó egzakt értelmében II. Lajos elmebajban szenvedett volna. A király viselkedése időnként furcsának hathatott, és zavarodottság jeleit is mutatta, ám ezek önmagukban nem az elmebaj tünetei. Uralkodásának utolsó napjaiig kompetens módon irányította országát.”

A pszichiáter inkább amellett foglal állást, hogy Luitpold tervelte ki II. Lajos megbélyegzését annak érdekében, hogy az ne verje magát újabb adósságokba, veszélyeztetve a királyi család pénzügyi stabilitását. Luitpoldot az is motiválhatta a cselekvésben, hogy a király a fiatal katonákat rendszeresen kitüntette kegyeivel, emiatt is mondott le 1885 áprilisában a hadügyminiszter. Häfner szerint tehát „a pszichiátria fegyverét használták fel politikai célokra” a 19. század német királyságban.