Ma Hawaii szigetcsoportjáról leginkább a gondtalan élet és a virágfüzéres, fűszoknyás lányok jutnak az ember eszébe. Pedig a szigeteken valaha a Csendes-óceán medencéjét törékeny kenukon felfedező és meghódító polinézek legerősebb állama terült el. Hawaii-t a nyugati világ számára James Cook fedezte fel 1778-ban. Az ekkor még több kisebb királyságnak otthont adó szigeteket a 19. század elejére egyesítette uralma alatt I. (Nagy) Kamehameha király, akinek a nyugati gyarmatosítók jelentette fenyegetés és a tőlük beszerzett lőfegyverek is a kezére játszottak a többi aspiráns legyőzésében.
Az 1825-től uralkodó III. Kamehameha már a protestáns kereszténységet is felvette, ahogy a szigetek lakosságának nagy részét is sikeresen megtérítették a misszionáriusok. Uralkodása idején az európai fogalmak szerint talán leginkább az alkotmányos királyságnak megfelelő berendezkedést vezetett be, miközben sikerrel állt ellen a főként francia gyarmatosítási törekvéseknek – igaz ebben jócskán szerepe volt a brit és amerikai hátszélnek is. Az angolszász nagyhatalmak ekkoriban még önös érdekből, de mégis csak kiálltak Hawaii függetlensége mellett.
A magyar szál V. Kamehameha, az 1872-ben trónra lépő uralkodó idején szövődik a történetbe. (Csak a pontosság kedvéért: születésekor kapott teljes neve Lota Liholiho Kapuāiwa Kalanimakua Kalanikupuapaikalaninui Ali'iolani Kalani-a-Kekūanaōʻa volt a királynak) Az új király elhatározta, hogy az országa függetlenségére leselkedő veszélyek ellen modern, európai hadsereget állít fel. Kapóra jött, hogy Miksa főherceg balvégzetű 1864-től 1866-os kivégzéséig tartó mexikói császársága után több, eredetileg egy expedíciós hadtest állományában Közép-Amerikába érkezett osztrák–magyar tiszt is az amerikai kontinensen ragadt, vagy maradt önszántából.
Közéjük tartozott Jajczay József, aki az iratok tanúsága szerint a 2. számú huszársvadrony kötelékébe tartozott. Pontosan nem tudjuk, mit csinált Jajczay 1864 előtt, sem azt, hogy a Miksa bukása utáni években merre kalandozott. Az viszont biztos, hogy 1872-ben munkába állt, mint a hawaii király testőrségének kapitánya, állítólag a király meghívására, akivel talán annak egy utazásán találkozott valahol.
Ugyan egyes források Jajczayt a hawaii testőrség parancsnokaként emlegetik, ez így, ebben a formában nem igaz, viszont szerényebb rangja ellenére az ő feladata volt a katonai kiképzés teljes megszervezése és irányítása, mivel a tábornoki rangban kinevezett, amerikai származású főparancsnoknak, Charles H. Juddnak nem volt katonai tapasztalata. Azért ne gondoljunk túl nagyszabású alakulatra: a tábornok kezdetben a néhány tiszten kívül hat őrmestert, nyolc káplárt, ötvenkilenc őrvezetőt és hatvanhárom közlegényt irányított - bár a létszámot később igyekeztek felduzzasztani.
Jajczay komolyan vette a feladatot, és rigorózus pontossággal igyekezett bevezetni és betartani a szedett-vedett társasággal az osztrák-magyar gyalogság kemény kiképzési tervét. A hajnali 5-ös ébresztő után a napirend szerint rögtön csuklógyakorlatokat vezényelt, a takarodóra pedig csak este 10-kor került sor. Amikor a derék polinézek első döbbenetükből felocsúdva rájöttek, hogy a furcsa idegen mindezt halálosan komolyan gondolja, úgy döntöttek, ideje megszabadulni tőle.
A szolgálati rendhez híven Jajczay 1873. szeptember 7-én is felkereste a legénységi körletet, ahol teljes rendetlenséget talált, majd miután meg akarta fegyelmezni katonáit, azok tettlegességgel adták tudtára nemtetszésüket. A kapitány erre kardot rántott, de a túlerő győzött. Ugyan maradandó sérülést nem szenvedett, a közlegények eszméletlenre verték, ahogy a helyszínre siető többi tisztet is, végül csak a királyi lovasság bevetésével lehetett a rendet helyreállítani.
Tíz nappal később a megalázott Jajczay lemondott állásáról. Hawaii talán jobban járt volna, ha nem üldözi el a lelkiismeretes tisztet, 1898-ban ugyanis az Egyesült Államok annektálta a szigetcsoportot. Persze nem valószínű, hogy ez ellen egy mégoly jól kiképzett hawaii hadsereg bármit tehetett volna, de így az ellenállás fel sem merült.