Régészcsoport vizsgálja Wales legszentebbként tisztelt mezőit, miután a walesi kormány néhány éve egyedülálló tervvel állt elő a csatamezők védelme kapcsán.
A történelmi múlt olyan eseményei, mint a spanyol Armada feletti győzelem és William Wallace, a „Rettenhetetlen” küzdelme I. Eduárd ellen fontos szerepet játszottak a nemzeti azonosságtudat erősítésében Angliában, illetve Skóciában. A walesi kormány kezdeményezése ugyanezt célozza és érheti el Walesben.
Akárcsak Angliában és Skóciában, a projekt magában foglalja a fegyveres küzdelemről való megemlékezéseket is. Noha a harcmezőket, mint Angliában, történelmi jelentőségük alapján választják ki, Walesben – szemben az angol gyakorlattal – a harcok méretére és jellegére nem lesznek tekintettel.
A walesi elképzelések nemcsak a nagyobb katonai ütközetekre terjednek ki, hanem azokra a helyekre is, ahol a polgári lakosság felkelését verték le katonai erővel, továbbá katonai erők közötti kisebb csatározásokra is.
A walesi kormány számára készített eredeti döntés-előkészítő dokumentum felvetette annak lehetőségét, hogy a walesi munkások 19. századi tiltakozásai is bekerülhetnének a programba. Javasolta azt is, hogy kisebb, de kulcsfontosságú összeütközések és csatározások színterei is felkerüljenek a védett listára. Ezek a kritériumok a walesi csatamező-védelmi programnak teljesen más karaktert kölcsönöznek, mint amely angol és skót megfelelőjüket jellemzi.
A legtöbb angol színtér polgárháborús ütközeteket képvisel – nevezetesen a 15. században folyt rózsák háborúját és a 17. századi parlamenti–királypárti konfliktust. Ezzel szemben a legtöbb walesi színhely azokat a háborúkat képviseli – sőt sok ember szemében azok jelképe –, amelyeket Anglia indított, hogy meghódítsa vagy elnyomja a walesieket, illetve a walesi ellenállás küzdelmeit az angolokkal szemben.
A csatamező-feltárás és -védelem mai politikai vonatkozásai éppen ezért teljesen mások Walesben, mint Angliában. A program felvetésekor, 2012 januárjában a walesi kormány nemzeti örökségügyi minisztere, Huw Lewis maga mutatott rá, hogy Walesben nagyon sokan úgy tekintenek az ország harcmezőire, mint a „walesi hősök győzelmeinek és vereségeinek színhelyeire és a polgári tiltakozás megnyilvánulásaira”. A walesi kormány konzultatív anyaga pedig utal arra, hogy a harcmezők „továbbra is fontos helyek maradnak nemzeti tudatunkban, és erős visszhangra lelnek a modern walesi kultúrában”.
A tervek szerint a harcmezők jegyzékének összeállítását 2014 első félévében zárják le a szakemberek. Addig a geofizikai és fémdetektoros eszközökkel felszerelt régészek legalább egy tucatnyi walesi csatamezőt jártak, illetve járnak be. Céljuk, hogy meghatározzák azoknak a harcmezőknek a pontos helyét és méretét, amelyeknek a védelmét a walesi kormány fontolóra kívánja venni.
A régészek többek között a következő ütközetek helyszíneit vizsgálják majd: Maes Gwenllian (1136), Painscastle (1198), Hyddgen (1401), Pilleth (1402), Grosmont (1405), St Fagans (1648) és Newport (1839).
Az ezeken a helyszíneken, illetve a walesi történelem többi ismert csatamezején lezajlott összecsapások szinte mindegyike angol és walesi katonák vagy felkelők között folyt. A Maes Gwenllian-i ütközet volt az, ahol egy különösen szívbemarkoló, bár kevéssé ismert walesi legenda született. Itt történt, hogy Gwenllian ferch Gruffydd, a walesi történelem egyetlen női hadvezére (bizonyos értelemben a walesi Jeanne d’Arc) vereséget szenvedett az anglo-normannoktól, akik ki is végezték. A painscastle-i csatában Powys hercegei ütköztek meg az angol királyság és a walesi hercegségek közötti területet megszállva tartó anglo-normann főurakkal. Hyddgen, Pilleth és Grosmont mind annak a 15. század eleji háborúnak az ütközetei voltak, amelyet az utolsó jelentős középkori walesi felkelő, Owain Glyndŵr vívott az angol uralom ellen.
Még a St Fagans-i csatában is – noha az az „angol” polgárháború része volt – egy angol parlamentarista hadsereg harcolt egy nagyjában-egészében walesi haderővel, amely akkoriban a királypártiakat támogatta. Két évszázaddal St Fagans után a newporti „ütközetben” a Közép-Angliából érkező katonák 22 walesi chartista tüntetőt öltek meg.
A már elkezdődött kutatások és a walesi csatamezők védelme része egy tágabb jelenségnek: annak, hogy a walesiek szemében növekszik a történelmi örökség jelentősége. Jelentősen megváltozott a walesi örökség „íze” is. A devolúció (az országrészek helyi autonómiájának növelése) és a walesi kormány 1998-as megszületése óta inkább a „bennszülött” walesi kultúra történetére és a walesi teljesítményekre esik a hangsúly, míg a korábbiaknál kevesebb figyelem összpontosul a múltbeli angol megszállás jelképeire: az olyan nagy várkastélyokra, mint Caernarfon és Conwy.