Ne menjünk bele abba, hogy valóban lett volna-e esélye Bakócz Tamásnak a 16. század elején nem olasz érsekként a pápai posztra, de tény, hogy hazánk szülöttei közül kevesen jutottak el addig, hogy egy pápaválasztás esélyesének tarthassák magukat. Amikor II. Gyula pápa 1513 februárjában meghalt, Bakócz a Pápai Állam egyik kormányzójaként Rómában élt, vagyona és befolyása révén számos támogatót tudhatott maga mögött. Végül a zömmel itáliai származású főpapok inkább Giovanni de Medici mellett döntöttek. Az új pápát X. Leó néven, 1513 márciusában iktatták be.

Bakócz azonban nem akart lemondani fő céljának megvalósításáról, és az új Medici-pápa betegeskedéseiről szóló hírek miatt úgy gondolta, nem sokáig kell várnia, míg új esélyt kaphat. Leó szerette volna eltávolítani Rómából befolyásos ellenfelét, és erre tökéletes alkalmat kínált Bakócznak a pápaválasztás előtt tett ígérete, hogy az egyház fejeként keresztes hadjáratot szervez a törökök ellen.

Egy ilyen akciót nem csak az egyházon belüli politikai játszmák tettek indokolttá. Mátyás király halála, a híres fekete sereg szétszéledése után a Magyar Királyság rohamosan gyengült, és II. Ulászló uralkodása alatt az Oszmán Birodalom aggasztó előrenyomulásba kezdett a déli határvidéken.

Ölni mentem, majd jövök

Szükség tehát lett volna az ellencsapásra, de sem Bakócz – aki tudta, hogy a hadjárat megszervezésére kapott megbízásával valójában felfelé buktatták –, sem a Mátyás után a hatalmat újra magához ragadó főnemesség nem állt valódi lelkesedéssel az ügy mögé. Az érsek azt még elérte, hogy a szultánnal három évre kötött békét idő előtt felmondják, majd 500 éve, 1514. április 9-én Budán, a Szent Zsigmond-templomban ünnepélyesen kihirdette a hadjáratra hívó pápai bullát. A sereg élére Dózsa Györgyöt, a végvári harcokban magát kitüntető székely hadnagyot nevezték ki.

A történet folytatását ismerjük: a toborzás óriási sikerrel zajlott, viszont a nemesek nem nézték jó szemmel, hogy a parasztok hatalmas tömege fegyverrel a kézben, ráadásul a tavaszi munkáktól igazoltan távol maradva gyülekezik. A sereg ellátása sem volt megszervezve, ez pedig fosztogatásokhoz, zavargásokhoz vezetett - májusban Bakócz le is állította a toborzást. De ekkor már késő volt, a Dózsa-féle parasztháború pedig nemhogy a törököket, inkább a Magyar Királyság egyébként is megfogyatkozott erejét gyengítette.

A véres kudarc Bakócz udvari befolyására is súlyos csapást mért, II. Ulászló 1516-os halála után kiszorult a politikából, 1519-ben ráadásul agyvérzése is volt. 1522-ben halt meg, teste az esztergomi bazilika általa épített Bakócz-kápolnájában nyugszik.