A Brit Birodalom világtengerek feletti uralmát a tehetséges hajósok, a kiváló hajók és még számos más tényező mellett a vasfegyelem tette lehetővé. Az egyszerű matrózok, de a tisztek egy jó része is hagyományosan a társadalom legalsó rétegeiből került ki, és a sok hónapos, veszélyekkel teli úton a finomkodásra amúgy sem hajlamos legénység túlélését és a küldetés teljesítését kizárólag a legkeményebb büntetésektől sem visszariadó szigor biztosíthatta.

A kapitány gyengeségének legkisebb jele is a fegyelem megbomlásához, végső esetben lázadáshoz is vezethetett. A leghíresebb ezek közül a Londonból 1787 decemberében kihajózó, háromárbocos, 220 tonnás Bounty fedélzetén tört ki. William Bligh kapitány és legénysége azt a feladatot kapta, hogy a polinéziai őslakosok által sikeresen termelt, tápláló kenyérgyümölcsöt szállítson a karibi szigetvilágba, hogy ott meghonosítva olcsó élelemforrást biztosítson az ültetvények munkásainak.

A hajó Horn-fokot megkerülve jutott volna a Csendes-óceánra, de a viharos tenger miatt Bligh a visszafordulás mellett döntött, majd azt a döntést hozta, hogy Tahitin kikötve várja ki a kedvezőbb körülményeket. Noha az eseményeket feldolgozó könyvek és filmek többsége kegyetlen, érzéketlen figurának festi le a kapitányt, Bligh valószínűleg nem volt kirívóan durva felettes, bár hajlamos volt akár tisztjeivel is, ráadásul a legénység füle hallatára is megalázó hangnemben beszélni. Valószínűleg azonban nem is szigorúsága, hanem pont a visszafordulás, és az 1788 októberétől a következő év áprilisáig tartó Tahiti „üdülés” hozta meg a legénység és az első tiszt, Christian Fletcher kedvét a lázadáshoz.

A zendülők 225 éve, 1789. április 28-án, álmában támadtak a kapitányra, akit néhány hívével együtt egy csónakban tettek ki a nyílt tengerre, gyakorlatilag a biztos halálra ítélve. Akármilyen ember is volt, Bligh mindenesetre bebizonyította, hogy kiváló hajós, ugyanis navigációs eszközök nélkül, 47 nap alatt Timor szigetére vezette a csónakot, majd visszatért Londonba.

Jelentése alapján expedíció indult a lázadók felkutatására és megbüntetésére, a Tahitin maradtakat 1791-ben meg is találták, hármat közülük fel is kötöttek. Fletcher és a Bounty ekkor azonban már messze járt, a csendes-óceáni Pitcairn-szigetre hajóztak, ahol letelepedtek. Igaz, magát Fletchert 1793-ban a bennszülöttek egy összecsapás során megölték, de az egykori lázadók utódai ma is a szigeten élnek.