Csaknem két és fél ezer éve, i. e. 334. május 22-én zúzta szét a makedón világhódító a Perzsa Birodalom megerősített seregét a Granikosz folyónál. Csak egy hajszálon és egy sisakon múlt, hogy túlélte az összecsapást.
III. Alexandrosz makedón király, ismertebb nevén Nagy Sándor korán elhunyt apjától örökölte a küldetést: az egységes görögség élén megdönteni a Perzsa Birodalmat. II. Philipposz i. e. 336-os halála előtt meg is teremtette a feltételeket a hadjárat megindításához, ám Perzsia még e hanyatló időszakában is félelmetes, hatalmas, ráadásul igen gazdag ellenfél volt.
Alexandrosz pedig ekkor még nem a világ minden táján félt világhódítónak, hanem csupán tapasztalatlan ifjoncnak számított. A makedón király i. e. 334-ben kelt át Kis-Ázsiába seregének élén, és rögtön az első ütközete során majdnem az életével fizetett vakmerőségéért. A kis-ázsiai perzsa szatrapák (helytartók) a Granikosz folyó partján vonták össze seregüket, amelyben több ezer görög nehézfegyverzetű zsoldos is harcolt, így a makedón gyalogság nem volt akkora fölényben, mint általában, amikor csak perzsa erőkkel kellett megküzdenie. A görögöket a pénz mellett a városállamaikat leigázó Alexandrosz iránti ellenszenvük is motiválta, a makedónok hangoztatta „pánhellén” eszme inkább csak jól hangzó propagandaszólam volt.
Mindenesetre a folyó partjára este megérkező makedón sereget nehéz stratégiai helyzet fogadta. A nem túl mély, de meredek partokkal szegélyezett Granikoszon nem tűnt egyszerű vállalkozásnak az átkelés úgy, hogy a túlparton már felsorakozott a perzsa haderő. Hadvezérei kivárásra intették, de Alexandrosz az azonnali támadás mellett határozott. Lovasságának élén átkelt a folyón, majd közelharcban futamította meg a perzsa lovasságot. Valószínű, hogy a perzsa hadvezérek terve az volt, hogy legjobb erőiket a fényes jelvényei és kísérete miatt könnyen azonosítható makedón király ellen küldik, abban reménykedve, hogy vezérük elestével katonái is a menekülést választják.
A terv majdnem bevált, egy perzsa lovas a sisakjára is lesújtott, nem sokkal ezután pedig csak egyik tisztje mentette meg a halálos döféstől Alexandroszt. Végül azonban a jobban felfegyverzett makedón lovasok megfutamították a perzsákat, és megnyitották az utat a gyalogság támadásához.
A perzsa sereg hamarosan menekülőre fogta, de a görög zsoldosok a helyükön maradtak – talán arra számítottak, hogy Alexandrosz elnézőbb lesz velük. Nem így történt, többségüket bekerítve lemészárolták, az életben maradtak pedig „a görögség árulójaként” életfogytig rabszolgaként robotoltak.
A csata lefolyásáról főként Nagy Sándor iránt elfogult forrásokból tudunk, így hitelességükről sem lehetünk meggyőződve. Egyes modern történészek szerint az első átkelési kísérlet valójában véres kudarcot hozott, és csak ezután sikerült Alexandrosznak kiverekednie magát a túlpartra. Akárhogy történt is, az biztos, hogy a király a sötétben kialakult véres forgatagban bármikor halálos sebet kaphatott volna, és talán egész más irányt vesz a történelem további folyása. Így azonban Nagy Sándor tovább menetelhetett az Égei-tenger partján, ahol sorra szabadította fel a perzsa iga alatt sínylődő görög városállamokat.