A mumifikált tetemekre fókuszál az ókori Egyiptommal kapcsolatos mai kutatások jelentős része, ám egy új tanulmány szerint legalább ennyi információra tehetünk szert a tartósításuk és eltemetésük módjára utaló jelekből, valamint abból, mit üzent mindez a korabeli egyiptomiak számára.

Christina Riggs, a Kelet-angliai Egyetem munkatársa az ókori Egyiptomban a múmiák bepólyálására használt vásznakat vette górcső alá. A múmiák kötését gyakran figyelmen kívül hagyták a múltban a régészek vagy a múzeumi szakemberek, túl sérülékenynek, illetve érdektelennek ítélve azokat. A tény azonban, hogy a vásznak némelyikében az elhunyt eredeti öltözékének darabjai is fellelhetők, alátámasztja, hogy mindenképpen érdemes őket tüzetesebben is megvizsgálni.

A nemrég könyv alakban megjelent kutatás (Unwrapping Ancient Egypt, Bloomsbury) kiterjed azon egykorú beszámolókra is, amelyek a múmiák „becsomagolását” övező rituálék jelentőségét hangsúlyozzák. Ez utóbbiakat a kutató összevetette azokkal az adatokkal, amelyek az istenszobrok öltöztetéséhez kapcsolódó, mindennap elvégzett vallási rítusokról fennmaradtak, s arra a következtetésre jutott, hogy a holttest gyolcsokba, vászonba pólyálása egyfajta szent tárggyá, relikviává magasztosította azt.

„Az egyiptomi múmiákra irányuló orvosi vizsgálatok kizárólag a testtel kapcsolatos információkra koncentrálnak, mintha egy adott személyiségről pusztán a testi adottságai, sérülései alapján átfogó következtetésekhez juthatnánk – húzza alá Christina Riggs. – Ám az emberi test nem pusztán egy fizikai objektum: vizsgálataim szerint az egyiptomi mumifikálások során végzett eljárások, köztük a test vászonba pólyálásának momentuma a holttestet emberi minőségétől megfosztva isteni szereppel és jellemzővel ruházta fel a korabeli egyiptomiak szemében.”