Index Vakbarát Hírportál

Négyezer éves sírt találtak grúz régészek

2014. június 26., csütörtök 13:41

Több mint 4000 éves temetkezőhelyet találtak egy grúziai ásatás során – írja a Live Science. A lelet gazdagsága arra utal, hogy a sír többek között egy törzsfőnök nyughelyéül is szolgálhatott.

A 12 méter magas kurgánban – vagyis az indoiráni népek temetkezési helyéül funkcionáló sírhalomban – talált sírkamra a korai bronzkorból származik, és a törzsfőnök mellett hat másik testet is találtak benne, akik feltehetően családtagok, szolgálók vagy feláldozott rabszolgák voltak, mondta el Zurab Makharadze, Grúziai Nemzeti Múzeum Archeológiai Központjának vezetője.

A sírt feldúlt állapotban tárták fel, ami korabeli sírrablásra utal, ennek ellenére számos értékes leletet találtak a kutatók, köztük díszített agyag- és fatálakat, kovakőből és obszidiánból készült nyílhegyeket, és egy különleges, fából készült karosszéket, amely a törzsfőnök hatalmának szimbóluma lehetett. A leglátványosabb lelet két, különböző stílusokban díszített négykerekű szekér, amelyeket szintén jó állapotban őrzött meg a kurgán.

A most bemutatott ásatást még 2012-ben végezték, de a kutatók több más, korabeli temetkezési helyet is feltártak a környéken, amelyek az eurázsiai sztyeppék nomád népei és a dél-kaukázusi földművelő közösségek között fennálló kapcsolatra utalnak.

Rovatok