Nagypofájú utcagyerekből piti tolvaj, börtöntöltelékből profi bankrabló, a nép menő Robin Hoodjából hősi halott – nagyjából így lehetne összefoglalni a 80 éve agyonlőtt John Dillinger bűnözői karrierjét. A nép hősként tekintett a rablóbandára, pedig Dillinger rossz híre politikai karriereket tett tönkre; alig egyéves ámokfutásába csaknem belebukott az FBI igazgatója is. Ehhez képest Dillingert egy zöldkártyáért ácsingózó román szajha tette tönkre.
Johnnie – becézték kiskorában. Jackrabbit – aggatták rá később a becenevet. John Herbert Dillinger, született 1903. június 22-én – keringett a név rémálomként J. Edgar Hoover volt FBI-igazgató fejében. Valószínűleg azt is hozzátette: az a rohadék állat.
Tucatnyi bankrablásával a Dillinger-banda legalább olyan híressé vált, mint Bonnie és Clyde – igaz, sokkal profibbak is volt náluk. John Dillinger igazi nagymenő volt, a szó scorsese-i értelmében: 31 éves korára olyan bűnözői karriert futott be, amihez másoknak egy élet is kevés.
Dillinger fiatalkorában is sokszor keveredett piti balhékba; egy Piszkos tizenkettő nevű kölyökbandával lógott. A szomszédai később azt mondták, hogy szerethető kis csibész volt, aki nem tűnt nagyobb bajkeverőnek, mint a korabeli fiúk általában.
Apja, John Wilson Dillinger viszont templomba járó üzletember volt. Egy kis vegyesboltot igazgatott, és volt néhány kiadó ingatlanja is. A fiatal Dillinger 16 éves korában otthagyta az iskolát; unta a tanulást, inkább pénzt akart keresni. Az apja nem volt elragadtatva az ötlettől, de 1920-ban amúgy is visszavonult – mindenét eladta, és a nyugdíjas éveit egy mooresville-i farmon töltötte. Dillinger továbbra is Indianapolisban élt: oda járt be dolgozni, 18 mérföldről, motorral. Jobb volt neki így: felügyelet nélkül piálhatott, verekedhetett és kurvázhatott.
1923-ig nem is volt semmi baj, aztán ellopott egy autót, hogy imponáljon egy lánynak egy randin. Egy rendőr észrevette és megállította, de a bepánikolt Dillinger meglógott előle, és másnap beállt a haditengerészethez. Az alapkiképzést ugyan megkapta, de – mint a bűnözőknek általában – nem fűlt a foga a hadsereghez és a fegyelemhez. Öt hónap után visszament Mooresville-be.
Úgy tűnt, Dillinger észhez tért. 1924 áprilisában feleségül vette a 16 éves Beryl Ethel Hovioust, és úgy döntöttek, letelepszenek és családot alapítanak. Se munkájuk, se jövedelmük nem volt, így az öreg Dillinger farmjára mentek - de ott csak addig maradtak, amíg Johnnyt le nem tartóztatták csirkelopásért, alig néhány hét múlva. Az öreg megfaggyúzta a tárgyalást, de a két Dillinger kapcsolata annyira megromlott, hogy a fiatalok inkább Beryl szüleihez költöztek Martinsville-be. Dillinger itt kárpitosként kezdett dolgozni, jó kézügyessége volt.
A baj a hülye rokonokkal kezdődött. A részeges Edgar Singleton szegről-végről rokona volt Dillinger mostohaanyjának; ő ültette a bogarat a fülébe, hogy fel kéne nyomni egy közeli vegyesboltot. Úgy beszélték meg, hogy Dillinger kirabolja az öreget egy pisztollyal, aztán lelépnek a kocsival, amit Singleton vezet.
A terv nem jött be. Dillinger elsütötte a pisztolyát rablás közben, míg a boltossal dulakodott, de amikor menekülni akart, Singleton már nem volt sehol – elhajtott a kocsival. Dillingert elkapták és tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztést sóztak a nyakába, pedig ez volt az első bűnügye. Singleton 2-4 évvel megúszta – hja, neki volt ügyvédje a tárgyaláson, Dillingernek nem.
Dillinger népszerű lett az Indiana Állami Javítóintézetben, ahol szabóként dolgozott. Kétszeresen túlteljesítette a normát, így másoknak is segített, akik nem voltak annyira ügyesek a varrásban. Nem meglepő, hogy rövid időn belül rengeteg barátja lett; így ismerkedett meg Harry Pierpointtal és Homer van Meterrel, későbbi rablótársaival is.
Dillinger nem volt mintafogoly – többször is megpróbált szökni –, így nem helyezték ideiglenesen szabadlábra. Elkeseredettségében átkérette magát az állami börtönbe, arra hivatkozva, hogy nekik jobb a baseballcsapatuk – valójában csak Pierpointtal és Van Meterrel akart együtt ülni. A börtön sokkal zordabb hely volt, mint a javítóintézet, de Dillinger, bármennyire is kiborult ettől, továbbra is gyártotta az ingeket, és itt is segített másoknak teljesíteni a normát.
Itt jött képbe az új kapcsolat: Walter Dietrich. Ő korábban a német hadsereg nyugalmazott tisztjétől, Herman Lammtól tanulta a bankrablást az 1800-as évek végén. Lamm vérbeli profi volt, aki igazi katona módjára, poroszos precizitással tervezte meg az akcióit. Dietrich fogékony tanítvány volt, így elleste Lamm praktikáit, és megosztotta ezeket Dillingerrel és társaival is. A csapat már a rácsok mögött elkezdte tervezni a bankrablásokat.
Rabtársai közül Dillinger került először szabadlábra, de a börtönből nem egy bűnbánó angyal, hanem egy profi bankrabló lépett ki. A társaitól tudta, hova érdemes mennie, kit kell keresnie, és mit kell kirabolnia.
Dillingert, mivel a mostohaanyja 1933-ban haldoklott, feltételesen szabadlábra helyezték. Sosem látta viszont élve – meghalt, mire hazaért –, de kihasználta a helyzetet. Megpattant, és megkereste Pierpoint ismerőseit, akikkel végre kipróbálhatta, hogy Lamm elmélete működik-e a gyakorlatban. Aztán egy rablássorozattal ötvenezer dollárt kerestek, és látta, hogy ez jó.
Elkezdte megszervezni a többiek kiszabadítását. Két nő, Pearl Elliot és Mary Kinder segítségével fegyvereket csempészett a börtönbe. Az 1933. szeptember 27-re kitűzött akciót meghiúsította, hogy a rendőrség még korábban elkapta Dillingert, és az ohiói Lima börtönébe zárták.
Szerencséjére. Mert Pierpoint időközben megszökött, és a rejtekhelyük alig százmérföldnyire volt a limai börtöntől. Így hát vacsoraidőben odamentek, állami tisztviselőnek adták ki magukat, akik Dillingert keresik, majd amikor Sarber seriff a papírjaik után érdeklődött, Pierpoint lelőtte a pisztolya után kapó seriffet. A bandát innentől fogva már gyilkossággal is vádolták.
Nem mintha ez Dillingert zavarta volna bármiben. Chicagóba utazott, hogy megalapítsa minden idők legjobb rablóbandáját. Nagyban játszottak: nehézfegyverzettel, lőszerrel és golyóálló mellényekkel felszerelve indultak bankot rabolni. A szajrét az indianai Peru rendőrségétől szerezték; gépfegyvereket, lefűrészelt csövű sörétes puskákat és rengeteg töltényt zsákmányoltak, amikor rajta ütöttek a rendőrőrsön.
A szökés és a rablások hírhedtté tették a bandát, az újságok állandóan az ő sztorijaikkal voltak tele. Naná; a sötét ruhás fazonok, akik pattogva beszélgetnek egymással – a földre! kuss, és nem lesz baj! –, nem bántanak senkit, és közben halálosan profik? Sikertéma. A médiafelhajtás Dillingert is szórakoztatta; gyűjtötte is a bandáról szóló újságkivágásokat.
Két rablás közt a bandatagok visszahúzódó életet éltek a drága chicagói bérlakásaikban. Mindig voltak velük nők, de ezek nem voltak se tartós, se mély kapcsolatok. Elegánsak voltak, de nem feltűnősködtek, nem randalíroztak, és legfeljebb sört ittak. Pierpoint nem tűrte az alkoholt és a drogokat: ragaszkodott hozzá, hogy az akciókat mindig tiszta fejjel tervezzék és bonyolítsák.
A rablási tervek csakugyan félelmetesen józanok voltak, és olyan pofátlanságokra kevesen vetemedtek, mint Dillingerék. Egyszer riasztórendszer-karbantartónak adták ki magukat, hogy hozzáférjenek a bank biztonsági rendszeréhez; máskor forgatócsoportként mutatkoztak be, akik bankrabláshoz filmeznének egy jelenetet. Volt meglepetés, amikor a bámészkodók szeme láttára tényleg bankrablásba torkollott az akció.
A közvélemény szimpátiáját is megnyerték azzal, hogy fair play gengszterként játszottak. Keringett egy sztori, hogy az egyik rablásnál ott volt egy öreg farmer, aki be akarta tenni a pénzét a bankba. Dillinger megkérdezte, hogy az övé-e a pénz vagy a banké. Az öreg megmondta, hogy a sajátja, és Dillinger nem vette el tőle.
Tartsa meg. Minket csak a bank pénze érdekel.
– mondta.
A dolgok 1934 januárjában rosszabbra fordultak. Dillinger, aki addig sosem ölt meg senkit, egy bankrablásban agyonlőtte Patrick O'Malley rendőrtisztet, amikor az tüzet nyitott rá. Dillinger golyóálló mellényt viselt, így túlélte a támadást – O'Malley nem volt ilyen szerencsés. Az akcióban az egyik bandatag, Red Hamilton is megsebesült.
A banda az arizonai Tucsóban próbált meghúzódni a balsikerű rablás után. Itt ütött rajtuk a rendőrség; a banda minden tagját elkapták, beleértve Dillingert és a barátnőjét, Billie Frechette-et. Mivel államközi bűncselekményt követtek el, nem volt egyértelmű, hol tartsák a tárgyalásukat; minden állam képviselője azt állította, hogy a banda náluk okozta a legnagyobb károkat.
A letartóztatása után Dillingert Indianába vitték, a Lake County-i seriff irodájába. Az összegyűlt újságírók látni akarták a híres banditát, és remélték, hogy nemcsak egy fotót, hanem egy jól idézhető mondatot is kihúzhatnak belőle. Az egyik fotós megkérte Dillingert, hogy pózoljon a kép kedvéért. Dillinger ráállt a mókára, és Robert Estil államügyész vállára könyökölt. A kép szinte az összes újságban megjelent a Közép-Nyugaton, és ezzel Dillinger lerombolta Estil minden esélyét arra, hogy kormányzó lehessen.
Míg a tárgyalásra vártak, Dillingert a Crown Point börtönbe zárták, mivel abból soha nem szökött meg senki. Dillinger volt az első, akinek ez sikerült, 1934. március 3-án, méghozzá egyetlen puskalövés nélkül. A pletykák szerint az ügyes kezű Dillinger fából faragott egy pisztolynak látszó tárgyat, amit cipőpasztával kent feketére, és ezzel tört ki a börtönből. Mások azt emlegetik, hogy Dillingernek becsempésztek egy pisztolyt, amivel meg tudott szökni. Akárhogyan is, nemcsak megszökött, hanem ellopta Holley seriff kocsiját, és megpattant Illinois-ba.
Dillinger ott követte el a hibát, hogy az új banda megszervezésénél nem válogatta meg körültekintően a tagokat. A sima gazemberekkel még nem is lett volna baj, de konkrét pszichopatákat is maga mellé vett, mint amilyen a Baby Face Nelson néven elhíresült Lester Gillis. Az új bandába bevették Dillinger régi ismerősét, Homer Van Metert is, és a minnesotai St. Paulba mentek.
Csak márciusban fél tucat bankot raboltak ki.
Egy szemtanú értesítette az FBI-os Melvin Purvist, hogy a Dillinger-banda egy wisconsini menedékhelyen, a Little Bohemiában húzta meg magát. 1934. április 23-án rajtuk ütöttek. Dillingeréknek az volt a szerencséje, hogy az FBI-ügynökök összetévesztettek néhány járókelőt a bandatagokkal, így őket kezdték el lőni; egy ember meghalt, ketten megsebesültek. Dillingerék viszont felfigyeltek a lövések hangjára, így sikerült meglógniuk.
Az ehhez hasonló kunsztokkal Dillingernek sikerült irdatlanul magára haragítania az FBI-t. Az akkori igazgató, J. Edgar Hoover szenvedélyesen gyűlölte; joggal, mivel az ártatlan civil megölése miatt jogosan érezhette úgy, hogy az állásával játszik.
Mivel az FBI tízezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, Dillingernek muszáj volt eltűnnie. Ehhez egy orvos segítségét is igénybe vette. A harmincas években még nem létezett a plasztikai műtét, de Dillinger mindent megtett, hogy felismerhetetlenné tegyék az arcát. A lábadozása alatt Jimmy Probasco, egy chicagói bártulajdonos házában húzta meg magát.
Június 30-án rabolt utoljára bankot, egy új taggal, Van Meterrel és Baby Face Nelsonnal. Miután beléptek a South Bend-i Merchant's National Bankba, Nelson gépfegyverrel kezdett lövöldözni, hogy felhívja magára a figyelmet. Ez sikerült is, de a lövések hangját a bankon kívül is meghallották. Egy odasiető rendőrt, Howard Wagnert Van Meter kapásból agyonlőtt, de Nelson is bekapott egy találatot. Mivel golyóálló mellényt hordott, nem sérült meg, de miközben viszonozta a tüzet, két járókelőt eltalált.
Dillingeréket a rendőrség és a civilek egyaránt tűz alatt tartották, így menekülni próbáltak a kocsi felé. Közben egy lövedék fejen találta Van Metert, akit úgy kellett berángatni a kocsiba – szerencséje volt, hogy egyáltalán túlélte. A zsákmány csupán 4800 dollár volt.
Mint később kiderült, a lakosok nem véletlenül keveredtek tűzharcba a Dillinger-bandával; mindannyian a tízezer dolláros vérdíjat akarták.
Bonnie és Clyde története sokban hasonlít John Dillingerére – már amennyiben mindannyian sztárok voltak, akik a bankrablásaikról lettek híresek. A szerelmespár viszont alig-alig rabolt bankot, és akkor is csak ötven-száz dollárt zsákmányoltak alkalmanként. Dillinger bandája ezzel szemben tényleg profikból állt, és ez az eredményeiken is meglátszik: alig egy év alatt tucatnyi bankrablással több mint 300 ezer dollárt kaszáltak.
A limai szökés előtt
A limai szökés után
A Crown Point-i szökés után
A fenti mondást Kurt Vonnegut idézte az Időomlás című regényében, éppen John Dillinger kapcsán. Anna Sage, Dillinger ellenségnek is beillő barátja Ana Cumpănaș néven született Temesvár mellett; ez 1889-ben még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. Viszont akkor sem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy Anna Sage egy chicagói bordélyházat vezető román kurva volt, aki egy zöldkártyáért felnyomta az FBI-nak a nagy John Dillingert.
Az FBI-os Melvin Purvis július 19-én találkozott először Anna Sage-gel. Tisztázták a dolgokat: Sage segít kézre keríteni Dillingert, cserébe megkapja a vérdíjat, és nem utasítják ki az Egyesült Államokból. Sage elfogadta az ajánlatot. Nem ígért semmi konkrétumot, csak annyit, hogy értesíti az FBI-t, ha legközelebb is elmennének moziba Dillingerrel és egy közös barátjukkal, Polly Hamiltonnal.
Purvis nem bízott a chicagói rendőrségben, így egy csapat FBI ügynököt és Chicagón kívüli rendőröket bízott meg a feladattal. Nem kellett sokáig várniuk: június 22-én, vasárnap Dillinger életében utoljára moziba ment. Az FBI nem tudta, hogy Dillinger a Marborót vagy a Biograph-et fogja választani, ezért két csapatra oszlottak. A Biograph-et Purvis magára vállalta – szerencsés választás volt, mivel a film végén feltűnt Dillinger is, a két nő társaságában.
Ahogy Dillinger elindult az utcán, Purvis előkapta a pisztolyát és ráüvöltött. Dillinger azonnal futásnak eredt, miközben kirántotta a nadrágzsebéből a fegyverét, de a következő pillanatban négy lövés érte – az FBI emberei már várták. A halálos sebet a nyakát ért golyó ejtette, ami a jobb szeme alatt jött ki.
Nagy tömeg gyűlt össze; sokan a zsebkendőjüket mártogatták Dillinger vérébe, hogy megőrizzenek valami emléket a híres rablógyilkostól. A rendőrök oszlatni kezdték a tömeget, hogy az FBI biztosíthassa a helyszínt, de a tömeg az Alexian Brothers kórházig követte Dillinger testét, és a hullaházig is tovább kísérték. Óvatos becslések szerint legalább 15 ezren láthatták a kiterített tetemét.
Alig volt 31 éves.
Egy rablógyilkos haláláról szóló történetet nehéz happy enddel befejezni, de aki ki tud egyezni egy „az áruló elnyeri méltó büntetését”-féle döntetlennel, az valószínűleg örömmel hallja, hogy Anna Sage csak a vérdíj felét kapta meg. Az FBI ráadásul a kiutasítását sem tudta megakadályozni; a kormányhivatalok közötti rossz kommunikációra hivatkoztak, amikor kiderült, hogy Sage deportálása folyamatban van. 1936 januárjában Sage-et – illetve Cumpănașt – kitiltották az Egyesült Államokból. Temesváron halt meg 11 évvel később.