Jobb, ha rendes emberek kezében van a fegyver – gondolhatták az önkéntesek, akik 1957 után beléptek a Munkásőrségbe. A szervezetet a rendszerváltáskor feloszlatták, a fegyvereiket a Néphadsereg vette át. Már amelyiket; időről időre előkerülnek olyan fegyverek és robbanószerek, amiket a rendes emberek inkább megtartottak maguknak. A rossz emberek meg külföldre csempészték őket. Mi lett a Munkásőrség fegyverarzenáljával?
Múlt pénteken a rendőrök egy csomó fegyvert foglaltak le egy óbudai lakástűznél. A 74 éves Cs. Zoltán panellakásának kigyulladt tárolójából dobtáras és állványos géppisztolyok, egy forgótáras pisztoly és kézigránátok kerültek elő, majd a további kutatás során más maroklőfegyvereket, puskákat, pisztolyokat, lőszereket és aknákat is találtak. Az elsődleges szakértői vélemények szerint a fegyverek egy része nem volt hatástalanítva; lehetséges, hogy az 1989-ben feloszlatott Munkásőrség arzenáljához tartoztak.
Nem ez lenne az első eset, hogy váratlan helyen tűnnek fel a munkásőrök fegyverei. A rendszerváltáskor ezeket – legalábbis papírforma szerint – átadták a Néphadseregnek; a korabeli sajtóbeszámolók szerint az átvétel zavartalanul lezajlott. Mégis, időről időre feltűnik egy-egy kézigránát, maroklőfegyver vagy géppuska, amiről kiderül, hogy a munkásőrök használták őket. Úgy tűnik, a rendszerváltáskor kissé hanyagul kezelték a fegyverek leltározását.
A Munkásőrséget az 1956-os forradalom után kezdte el szervezni Kádár János és az MSZMP. A pártnak szüksége volt egy megbízható fegyveres testületre, ami megakadályozhatja az októberi forradalomhoz hasonló eseményeket. Ez lett a Munkásőrség, a közvetlenül az MSZMP alá tartozó pártmilícia.
De miért adott fegyvert a civilek kezébe a paranoid kommunista párt, közvetlenül az '56-os forradalom után? Hiszen épp abból volt a baj, hogy a forradalmárok hozzáfértek a fegyverekhez. Kádárék viszont látták, mi történik, ha a fegyverek rossz kezekbe kerülnek. Ezért volt szükségük egy párthadseregre, ami őket támogatja, és a rendőrség és a Néphadsereg mellett végezhet rendfenntartó tevékenységet: járőrözés, fontos objektumok őrzése, gyanús elemek kiszűrése.
Ez nem a magyar kommunizmus találmánya: Svájc területvédelmi politikája hasonló alapokra épül, és az Egyesült Államokban is rábíznak nemzet- és rendvédelmi feladatokat a Nemzeti Gárdára. Ráadásul a Munkásőrségnek volt egy olyan pozitív üzenete, mint annak, amikor Winston Churchill a második világháborúban azt kérte a lakosságtól, hogy szolgáltassák be a fém edényeket, hogy repülőt gyárthassanak belőlük. Hiába, hogy erre végül sosem került sor, az embereket jó érzéssel töltötte el, hogy tehetnek valamit a hazájukért.
A Munkásőrségnek viszont hamar fel kellett állnia, mert Kádárék tartottak tőle, hogy az emberek komolyan veszik a MUK-ot; ez a Márciusban újrakezdjük rövidítése. A párt attól félt, hogy megismétlődhet az '56-os balhé, ami nekik nem hiányzott, ezért jó ötletnek tartották, hogy fegyvert adjanak több tízezer megbízható káder kezébe.
A Munkásőrségbe (akkori nevén: Népőrségbe) igyekeztek megbízható embereket válogatni. A jelentkezés önkéntes volt, de a jelölteket szigorúan ellenőrizték. Alapvetően nem képzett fegyvereseket, hanem elhivatott önkénteseket kerestek. Ahogy a hivatalos dokumentum írja:
„A Népőrség tagsága az önkéntesség alapján van biztosítva. Csak önként jelentkező lehet tagja a Népőrségnek. Az önként jelentkezők közül felvehetők a Népőrség tagjai sorába azok:
A terv működött. Bár a márciusi újrakezdés vaklármának bizonyult, 1957 áprilisára 21 ezer, nyár közepére 30 ezer tagja volt a Munkásőrségnek, és ez később a duplájára nőtt.
De hogy szereztek ennyi embert rendfenntartói munkára? Sokan nyilván hittek a rendszerben; ők úgy gondolhatták – ahogy Vámos Miklós is írja –, hogy jobb, ha a rendes emberek kezében van a fegyver. Mások így próbáltak tiszta lappal indulni, de az állambiztonsági átvilágításon könnyen fönn lehetett akadni. Egy '56-os forradalmár, aki többször próbált nyugatra disszidálni, a hatvanas években jelentkezett a Munkásőrségbe, de fennakadt a rostán. Hasonló módon szűrték ki azokat, akik csak a fegyverviselés lehetősége miatt csatlakoztak.
Bár 1956 októberében még a forradalmárok felkészültsége jelentett problémát – három évig tartott a katonaság, 11 évvel voltak a második világháború után, és emiatt sokan értettek a fegyverekhez –, a toborzáskor épp a munkásőrök felkészületlensége okozta a legtöbb nehézséget. A jelentkezők harmada korábban nem volt katona; egyes helyeken az állomány háromnegyedét az alapoktól kellett megtanítani a fegyverhasználatra.
A kiképzésnek és a munkásőrségnek volt egy együttes jótékony hatása: mivel folyamatos kiképzést kaptak, ezért edzésben maradtak, szemben például a nyugati hivatásosokkal. Ugyanakkor voltak csúnya túlkapások is, és ezeket nem is büntették túl szigorúan: pártfegyelmivel vagy kizárással büntették az érintetteket. Sokatmondó jelentés 1957-ből:
A 2. zászlóaljhoz beosztott Répa György, munkásőr fegyverápolás közben 08.00 órakor baltenyerét átlőtte. A lövedék csontot nem ért. Nevezettet elsősegélynyújtás céljából a Honvédtiszti Kórházba szállítottam.
Még azt is csak egy fegyelmivel büntették, amikor a munkásőrök 1957 áprilisában 15 embert vertek össze a Heves megyei Kálban. És akkor még nem kerültek szóba a részegesek lövöldözései, amit szintén meg lehetett úszni egy leszereléssel. Így:
A 2. zj. állományába tartozó Bodnár János munkásőrt, aki [az] Arany Csillag Étteremben, ittas állapotban fegyver használattal [sic!] fenyegetőzött, a XX. kerületi II. Honvéd Karhatalmi Ezredben szolgálatot teljesítő Kovács Dezső szds. lefegyverezett, és a XX. kerületi rendőrkapitányságra előállította. Nevezettet a 2. zj. elhelyezési körletébe vittem. Tekintettel Bodnár munkásőr eddig tanúsított fegyelmezetlen magatartására, mely nem fér össze a karhatalmi szolgálattal, leszerelésére kérek javaslatot tenni.
A visszaélések se Kádárnak, se Révész Géza belügyminiszternek nem tetszettek. Épp ezért indítványozták, hogy csak a munkásőrparancsnokok kaphassanak önvédelmi fegyvert, a házakhoz kiosztott nehézgépfegyvereket pedig kérjék vissza. Bár igyekeztek megbízható embereket beszervezni, joggal tarthattak attól, hogy ez nem sikerül.
Végül Deák Ferenc (nem a haza bölcse, hanem a Heves megyei munkásőrparancsnok) dobta be a felülmúlhatatlan buzzwordöt, amitől a párt ellenállása azonnal megtört:
Amennyiben a munkásőrség nem lesz ellátva önvédelmi fegyverekkel, úgy teljes mértékben ki lesz szolgáltatva mindennemű ellenforradalmi fasiszta provokációnak.
Ez hatott. Kádárék visszakoztak, és 15 ezer pisztolyt importáltak Csehszlovákiából, hogy mindenkinek fegyvert adhassanak, aki jelentkezik a Munkásőrségbe.
Az első belépőket a Szovjetunió, pontosabban Kazakov hadseregtábornok fegyverezte föl; a fegyvereket a tápiószecsői katonai bázisról hozták. A munkásőrök karabélyokat, géppisztolyokat és pisztolyokat kaptak, illetve golyószórókat és géppuskákat is igényeltek. Ez utóbbiakból csak néhány százat, kézifegyverekből több tízezret igényeltek.
A teljes arzenál:
A modern lőfegyvereket inkább a Néphadsereg hivatásos katonáinak adták, viszont előfordult, hogy a munkásőröknek jutottak az exkluzív különlegességek. Az AMP–69 jelű Kalasnyikov-továbbfejlesztést például gránátvetőként is lehetett használni, ráadásul rögtön háromféle töltettel. Az AMP-69-et a Magyar Néphadseregben nem rendszeresítették – ott az AMD-t használták –, de a Munkásőrség lövészalegységeinél igen.
Máskor a munkásőrök nem voltak ilyen szerencsések. A PPS géppisztoly (ismertebb nevén: dobtáras géppisztoly / davajgitár) például egyszerű, a mostoha viszonyokat is jól tűrő fegyver volt, de ha a tusánál elejtették, még kibiztosítva is kilőhette a teljes tárat. Nem a legjobb választás egy képzetlen katonának.
A Munkásőrséget a rendszerváltáskor, 1989. október 20-án oszlatták fel, az 1989. évi XXX. törvény értelmében. Ez kimondta, hogy a Munkásőrségre a megváltozott politikai helyzet miatt már nincs szükség. A feladataikat a Néphadsereg vette át, ahogy a fegyvereiket is – igaz, mint a mostani helyzet is mutatja, az átadás nem mindenhol volt zökkenőmentes.
A régi készletekről senki nem tudja pontosan, hogy hol vannak; lehet, hogy egy részük lezsírozva fekszik egy raktárban, ahogy az is lehet, hogy Oroszországnak vagy valamelyik volt szovjet utódállamnak adták el őket. Darabra pontosan lehetetlen megmondani, hol vannak a fegyverek, de tény, hogy változatos helyeken szoktak felbukkanni.
A Néphadseregnek átadott arzenált katonák őrizték; az akkori hírek szerint nem tűnt el semmi, az átadás problémamentesen lezajlott. Sajtószemle a rendszerváltás hajnaláról:
Egyetlen fegyver sem tűnt el a Munkásőrség raktáraiból, október 23-ika óta pedig a honvédség katonái őrzik a megszüntetésre ítélt fegyveres testület eszközeit – hangsúlyozta Markovits Ferenc, a Munkásőrség felszámolásának irányításáért felelős kormánybiztos a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatban. A megszüntetés menetéről és technikai következményeiről készült cikk a Magyar Néphadsereg részéről megszólaltatta dr. Janza Károly vezérőrnagyot is.
Azt már senki nem tudja, hogy ha a fegyvereket hét lakat alatt őrizték, hogy kerültek a horvátokhoz. 1991-ben hatalmas botrányt kavart, hogy a polgárháború küszöbére sodródó Jugoszláviában a szerbek rejtett kamerás felvételt készítettek egy Horvátországba belépő magyar kamionról. A szerbek azt állították, a kamionon fegyverek, méghozzá Magyarországról származó Kalasnyikovok vannak. Mint kiderült, jól sejtették: az egykori Munkásőrség fegyvereit csempészték át a határon.
Ahogy az újság írta:
Nem alaptalanul kellett bocsánatot kérnie és vezekelnie a magyar diplomatának a JSZSZK hatóságai előtt. A múlt év októberében a magyar hatóságok titokban, anélkül, hogy értesítették volna a JSZSZK hatóságait, 10 ezer Kalasnyikov géppisztolyt és néhány millió, ezekhez való töltényt szállítottak Horvátországba.
A sors iróniája, hogy ezek a géppisztolyok az egykori Munkásőrség fegyvertárából valók, vagyis annak a szervezetnek voltak a tulajdonában, amelynek – mint az egykori MSZMP törvénytelen „párthadseregének” – a lefegyverzését és feloszlatását két évvel ezelőtt sokan követelték a jelenlegi magyar vezetők közül. Most pedig ezek a fegyverek hasonló pártformációk kezébe kerültek, a Horvátországot irányító HDSZ pártformációinak kezébe.
A „Kalasnyikov-gate”, ahogyan mindkét országban nevezik az ügyet, csaknem polgárháborúhoz vezetett Jugoszláviában, amikor a hadsereg azt a parancsot kapta a JSZSZK elnökségétől, hogy fegyverezze le a törvényellenes horvát fegyveres alakulatokat.
A Kalasnyikov-gate ugyan nem magyarázza meg, hogy maradhattak éles fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok az egykori munkásőröknél, de ez talán nem is annyira fontos. Ahol tízezer Kalasnyikov át tud jutni a határon, ott nem az a legfőbb veszély, hogy néhány nyugdíjas esetleg felfedezi magában a Csapd le csacsi Béluskáját.