A köztársasági Róma koporsójába az első szögeket Julius Caesar verte be, de az ő végzetét is túlzott erőszakossága okozta: az i. e. 44. március idusán végrehajtott hírhedt merénylet még azelőtt végzett vele, hogy uralmát igazán megszilárdíthatta volna. A hátrahagyott űr betöltésére többen is jelentkeztek, így a Római Birodalomban hamarosan ismét polgárháború pusztított.
A hatalomért harcolók között feltűnt Caius Octavianus Caesar is, aki Caesar unokahúgának gyermeke volt, apja halála után pedig a hadvezér kíséretében próbált kapcsolatokat és érvényesülési lehetőségeket találni. Már 14 évesen több hadjáratra elkísérte Caesart, aki később helyettesének jelölte, végrendeletében pedig fiának is fogadta.
A merénylet hírére Octavianus Rómába sietett, és gyorsan megszerezte a meggyilkolt dictator egykori katonái közül sokak támogatását. Az már a római politika zűrzavarát, illetve az ifjú Octavianus opportunizmusát jelzi, hogy a hatalmi harcban hamarosan Caesar gyilkosaival került egy oldalra, i. e. 43-ban egyenesen ő sietett a bekerített Brutus segítségére a mutinai háborúban.
Caesar példáját követve Octavianus is egy triumvirátus tagjaként folytatta a harcot: Antonius és Lepidus szövetségeseként i. e. 42-re már a birodalom egyik irányítójának mondhatta magát. Ahogy elődeik, a második triumvirátus tagjai is egymás torkának estek a győzelem után, az újabb polgárháború után Octavianus i. e. 31-ben már egyedül volt Róma ura.
Ugyan Octavianus talán nem volt annyira kiemelkedő hadvezér, mint Caesar, sokkal ügyesebb diplomatának bizonyult: látványos gesztusokkal biztosította a lehető legszélesebb néprétegek támogatását, miközben „papíron” mindig igyekezett a háttérben maradni, egyetlen állandó címe a princeps, azaz az „első polgár” volt, egyéb tisztségeket csak addig birtokolt, amíg szüksége volt rá.
A valójában császárként kormányzó, az Augustus (Fenséges) nevet i. e. 27-ben a szenátustól megkapó Octavianus a propagandához is jól értett: meghirdette a Pax Romana jelszavát, amelyre természetesen az állandó háborúkba belefáradt polgárok rá is haraptak. Ugyan hosszú uralkodása alatt szinte minden évben folytak harcok a Birodalom valamelyik szegletében, uralmát életében és évszázadokkal halála után is a béke koraként emlegették.
Augustus tehetségét az bizonyítja leginkább, hogy természetes halállal, 76 éves korában hunyt el kétezer évvel ezelőtt, i. sz. 14. augusztus 19-én. Az általa létrehozott principátus rendszere pedig stabilizálta a Római Birodalmat.