Nem Putyin vet be először a hadtörténelemben önkénteseknek álcázott reguláris katonákat. A spanyol polgárháborúban tízezres nagyságrendben gyakoroltak a nácik a világháborúra, Koreában pedig milliós kínai önkéntes hadsereg harcolt az amerikaiak ellen - anyországaik mégsem számítottak hadviselő félnek.
Bár még nem lehet tudni, merre is kanyarodik a kelet-ukrajnai konfliktus, de azért sejthető, hogy Putyin végig ragaszkodni fog ahhoz, hogy szabadságolt önkéntesek ruccannak át lövészpáncélosaikkal Szocsi strandjairól a novoazovszki, kijevi, zsitomiri utcai harcokba.
Úgy tűnhet, ennél átlátszóbb blöff nincs, de a diplomáciában más logika működik. Az elmúlt években a nagyhatalmak ugyanis többször is "önkéntesek" bevetésével határolódtak el saját katonai akcióiktól; és ami még furcsább, más nagyhatalmak pedig készséggel hittek nekik, hogy ne sodródjanak bele a totális háborúba.
Az állami önkéntesség szép példája a szövevényes spanyol polgárháború. Miután kiderült, hogy Franco tábornok köztársaság-ellenes felkelése nem csak múló csetepaté, a nagyhatalmak 1937-ben elfogadtak egy beavatkozást tiltó egyezményt, melyet azonban csak azok tartottak be, akik akartak. A szovjetek, a németek és az olaszok nem akarták.
Franco nacionalista csapatait Mussolini és Hitler igen aktívan támogatta. A politikai érdekeken túl a két diktátort az is motiválta a minél aktívabb részvételben, hogy élesben is kipróbálhassák új fegyverrendszereiket és harceljárásaikat - de közben mégse provokálják ki a háborút az ekkor még nagy erőfölényben lévő Nagy-Britanniával vagy Franciaországgal.
Az olaszok és németek először - kamucégekbe kiszervezve - szállítógépekkel és szállítóhajókkal támogatták Franco Spanyol-Marokkóba és Kanári-szigetekre kitagolt erőinek egyesítését. Az olaszok később egy légierővel, harckocsikkal és tüzérséggel felszerelt 50 ezer fős hadtestet küldtek a frontra, ennek a nevében is benne volt, hogy nem az olasz hadsereg alakulata, hanem "önkéntes". Az elvileg a külföldi fegyverembargót vigyázó nemzetközi blokádban részt vevő haditengerészet pedig alkalmanként megágyúzta Malagát, Valenciát és Barcelonát is.
A németek még jobban rámozdultak a spanyol polgárháború által kínált lehetőségre, hiszen ők az I. világháború után tényleg a nulláról fejlesztették újra haderejüket. Hitler úgy tartotta fenn a semlegesség látszatát, hogy Németország toborzóirodákat hozott létre a spanyol nacionalista légierő számára, és lényegében azon keresztül szervezték meg Kondor Légiónak nevezett légihadtestet.
A nácik a polgárháborúban próbálták ki élesben a II. világháború elején használt alapvető repülőgép-típusokat, illetve itt finomítottak olyan úttörő módszereiken, mint a támogató zuhanóbombázás, vagy a Bacelonán és Guernicán tesztelt szőnyegbombázás. Apró érdekesség, hogy Franco 1941-ben egyetlen önkéntes hadosztállyal viszonozta Hitlernek a támogatást, de egyébként ügyesen elkerülte azt, hogy a világháborúba a tengelyhatalmak oldalán keljen belépnie.
Spanyolországban a köztársaságiak oldalán egyébként valódi önkéntes egységek is harcoltak - ezek voltak a híres Nemzetközi Brigádok, amelyekről Orwell olyan megkapó idealizmussal ír a Hódolat Katalóniának-ban.
A Szovjetunió volt az egyetlen állam, ami nyíltan kinyilvánította a köztársaságiak támogatását. Sztálin segítsége elsősorban nehézfegyverzetben és repülőgépekben nyilvánult meg, de a szovjetek nagyjából ezer "tanácsadót" is Spanyolországba küldtek; elsősorban pilótákat és harckocsizókat - meg persze rengeteg NKVD-ügynököt. Utóbbiak azután - a kommunizmus egészéhez hasonlóan - szinte több kárt okoztak a baloldal ügyének, mint a falangisták.
A tanácsadó álnéven bevetett katonák egyébként az önkéntesekhez hasonlóan kiválóan alkalmasak a rejtett katonai támogatás álcázására. Vietnamban például 1965-66-ban a helyi kommunisták kiképzéséig szovjet légvédelmi személyzet kezelte a föld-levegő rakétaegységeket. De az USA is lényegében úgy vezette be a vietnami beavatkozást, hogy egyre több tanácsadót küldött a dél-vietnami hadsereg vietkongok elleni felkészítésére.
Ahogy arról már a csütörtökön fellángoló ukrán háború kapcsán is megemlékeztünk, a reguláris katonák önkénteseknek való álcázása a koreai háborúban vált be a legfényesebben.
1950 októberére úgy nézett ki, hogy az amerikai vezetésű ENSZ-csapatok megtörték a Kim Ir Szen vezette koreai kommunisták ellenállását. Ekkor az elvtársak - és persze a szomszédban kopogtató imperialisták - miatt aggódó Mao Ce-tung úgy döntött, hogy vonakodó Sztálin helyett is besegít a szomszédoknak.
Az alig egy éves Kínai Népköztársaságban ezért titokban megalakították az Önkéntes Népi Hadsereget, és a 270 ezer fős erőt éjszakánként mozgatva fű alatt eljuttatták a Kína és Korea határfolyójáig, a Yaluig. És bár eleinte MacArthur tábornok azzal vigéckedett, hogy óriási mészárlást rendez a kínaiak soraiban, a milliósra duzzadó friss had egészen a két Korea határát jelző 38. szélességi fokhoz vetette vissza az ENSZ-csapatokat. Itt azután lényegében állóháború alakult ki, ami végül 1953-ban elvezetett a ma napig fennálló status quóhoz.
Érdekes, hogy hiába vetett be Kína a háború során összesen 3 millió (!) katonát, Maóék az önkéntes-trükkel lényegében biztosították a kiskaput az Egyesült Államoknak a totális háború elkerülésére – az USA pedig az atomcsapással való fenyegetés ellenére is lényegében ezzel élt.
Még ha szkeptikusok is vagyunk a történelem tanítómesterségét illetően, azért az látszik: ha a közvetlenül nem veszélyeztetett országoknak nem fűlik a foga a háborúhoz, az agresszor erőit okosan adagolva nagyon messzire elmehet. Azt azért érdemes hozzátenni, hogy az ENSZ pontosan az ilyen kiszervezett háborúkra is gondolva írta körül gondosan egy 1974-es határozatában az agresszió fogalmát.
Ennek értelmében - Valki László nemzetközi jogászt idézve - agressziónak minősül az is, ha egy állam „fegyveres bandákat, csoportokat, irreguláris alakulatokat vagy zsoldosokat küld egy másik állam ellen fegyveres cselekmények végrehajtása céljából, vagy komoly része van ebben”.
Mégis, a NATO pénteki reagálásából kitűnik, hogy Ukrajnával kapcsolatban a Nyugat még mindig hagy magának teret a manőverezésre, az ENSZ Biztonsági tanácsában pedig az orosz vétó miatt nincs esély arra, hogy túllépjenek az önkéntesek mítoszán, és annak nevezzék a konfliktust ami: Oroszország Ukrajna elleni területszerző háborújának.