Index Vakbarát Hírportál

700 éve szorítják egymás kezét

2014. szeptember 19., péntek 15:23

A XIV. században együtt temettek el egy párt, akik még holtukban is egymás kezét szorították. A maradványaikra nemrég bukkantak rá egy leicestershire-i kápolna feltárásánál.

A Leicesteri Egyetem régészei a rég elveszett Saint Morell kápolna feltárásánál fedezték fel a két testet. A négy éve zajló feltárás során megtalálták a kápolna alapjait, és a közelben egy temetőre is rábukkantak. Ez utóbbi azt bizonyítja, hogy a környék legalább a római kor óta lakott volt.

A projekt menedzsere, Vici Score szerint több, hasonló módon eltemetett csontvázat is felfedeztek már Leicester környékén. Azt nem tudják, miért pont a Morell-kápolnában temetkeztek, mivel Hallatonban is volt templom. Emiatt elképzelhetőnek tartják, hogy a kápolna fontos temetkezések helyszíne lehetett a középkorban. A környéken talált ezüstpennyk a XII-XVI. századból származnak; a kápolnát valószínűleg ebben az időszakban használták.

700 éve szorítják egymás kezét

A régészek eddig 11 csontvázat tártak fel; a keresztény tradícióknak megfelelően kelet-nyugati irányban fektetve temették őket. A radiokarbonos kormeghatározás állapította meg, hogy a maradványok a XIV. századból származnak. 

Rovatok