Index Vakbarát Hírportál

Régészeti szenzáció: szolgák a Királyok völgyében

2014. október 6., hétfő 14:00

Az egyiptomi Királyok völgyében talált legújabb leletek a híres temetkezési hely funkciójának újragondolására késztetik a régészeket. David Keys, a BBC szakértőjének tudósítása.

Nemrégiben jelentős számú mumifikálódott tetemet fedeztek fel a szakemberek az i. e. 16. és 11. század közötti fél évezredben temetkezésre használt egyiptomi Királyok völgyében. A mostani feltárások során több holttest került elő, mint az elmúlt évszázadokban bármikor, ráadásul az új leletek a fáraók és előkelők híres sírkomplexumával kapcsolatban új információkat is hordoznak.

A korábban fel nem tárt tíz sír közül az egyikben legalább 33 ember maradványait találták meg, a sírban lelt feliratok pedig a legtöbbjük nevét is elárulják. A leletek alapján valószínűsíthető, hogy a völgy sírkamráinak nagy részét a fáraók kevésbé jelentős feleségeitől származó utódok részére tartották fenn – a legtöbb fáraó esetében meglehetősen sok mellékfeleségről tudunk. Meglepő módon azonban nem csupán az ő tetemeiket találták az említett sírban, hanem szolgáikét és segítőikét, például udvarhölgyeikét is.

Az újonnan talált múmiák i. e. 1400 és 1350 közé datálhatók a Bázeli Egyetem az ásatásban részt vevő szakértői szerint. Bár pontosabb azonosításuk még folyamatban van, a régészek amellett teszik le a voksukat, hogy a sír 10–12 hercegnő és 4–5 herceg holttestét rejtette, akiknek mindegyike valószínűleg IV. Thotmesz (kb. i. e. 1401–1391) és III. Amenhotep (kb. i. e. 1391–1353) fáraó gyermeke lehetett.

A többi tetem között öt vagy hat egyiptomi udvarhölgyet, valamint nagyjából ugyanennyi, idegen származású szolgálót fedeztek fel. Utóbbiak többsége mezopotámiai vagy levantei névvel rendelkezett, egy azonban núbiai volt, akinek a szülőföldje ekkoriban egyiptomi uralom alatt állt.

Feltehető, hogy e nők többsége a mellékfeleségek kíséretéhez tartozott, akik az idegen országok uralkodói és a nagy hatalmú egyiptomi fáraó közötti szövetség megpecsételésére kötöttek házasságot az Újbirodalom idején. Az eddigi feltárások alapján az volt az elfogadott nézet, hogy néhány kivételtől eltekintve a közeli Királynék völgyében temették el a fáraók feleségeit és azok gyerekeit, így a mostani leletek elhomályosítják a két sírkomplexum közötti különbséget.

Új királysírt is felfedeztek

Susanne Bickel, a Bázeli Egyetem régésze így nyilatkozott a kutatásról a BBC History magazinnak: „Egyedülálló lehetőség ez arra, hogy megvizsgáljuk, milyen személyeket helyeztek örök nyugalomra a Királyok völgyében. A kutatás folytatásaként analízisnek vetjük alá a csontvázakat, hogy megállapítsuk a szóban forgó személyek nemét és életkorát, s ha lehetőség van rá, összekapcsoljuk őket a feliratokban foglalt nevekkel. Egy sor vizsgálatot fogunk elvégezni (egyebek mellett DNS-teszteket is), hogy minél több adatra tegyünk szert.”

A Bristoli Egyetem egyiptológusa, Aidan Dodson szerint „az, hogy nem az uralkodócsaládhoz tartozó személyek maradványaira is rábukkantak, igen nagy jelentőségű, hiszen rávilágít arra, hogy a szolgákat közvetlenül uraik mellé temették. Ez a felismerés pedig alapjaiban írhatja át mindazt, amit a Királyok völgyében található sírok többségének használatáról eddig gondoltunk.”

A feltárás során az említett múmiákon túl több ezer cseréptöredéket is találtak a szakemberek, melyek némelyikén az eltemetett személyek neve és rangja is szerepelt, továbbá 17 olyan múmiát, amelyet az első temetésnél öt évszázaddal később helyeztek el a sírkamrában.

A kutatás során egy korábban ismeretlen királysírt is felfedeztek, amelyben az uralkodó személyéhez szorosan köthető múmiát találták – Tutankhamon sírjának 1922-es megtalálása óta nem került elő ilyen jelentőségű királysírlelet. A szakemberek szerint a sírban talált idősebb hölgy egy az i. e. 14. században uralkodó fáraó felesége vagy lánya lehetett.

Rovatok