Vannak történelmi események, melyeknek mindenki ismerni véli a hátterét, mégsem kerülnek elő kétséget kizáró bizonyítékok arra vonatkozóan, mi is történt valójában. Ezek közé tartozik Szergej Mironovics Kirov nyolcvan évvel ezelőtt, 1934. december 1-jén történt meggyilkolása is.
Az 1886-ban született Kirov a kommunizmus ügyének igazi veteránja volt, részt vett az 1905-ös és az 1917-es forradalmakban, és harcolt a polgárháborúban is. Lenin halála után azt hihette, jól helyezkedett, ugyanis Sztálint támogatta a pártban zajló hatalmi harcban, 1926-ban pedig a leningrádi pártszervezet vezetője lett, és bekerült a Központi Bizottságba.
Amennyire tudjuk, Kirov lojális volt Sztálinhoz, azonban a pártellenzékkel szemben elnézőbb volt, mint a főtitkár, ráadásul olyan szabadosságokat is megengedett magának, mint azt, hogy az 1934-es, Leningrádban is pusztító éhínség idején megnyitotta a lakosság számára a hadsereg raktárait. A ráadásul nagyon jóképűnek is számító Kirov mind a párton belül, mind az emberek körében egyre nagyobb népszerűségre tett szert, ez pedig nem számított életbiztosításnak a sztálini Szovjetunióban.
Amikor az 1934-es pártkongresszuson Kirovot mindössze három ellenszavazattal választották be a Központi Bizottságba – miközben Sztálin maga 292-t kapott –, a sorsa minden bizonnyal megpecsételődött. Talán maga is érezte a veszélyt, hiszen hiába hívta Sztálin Moszkvába, ő inkább Leningrádban maradt, de az is lehet, hogy ez a visszautasítás volt az utolsó csepp a pohárban.
Azt mindenesetre tudjuk, hogy Kirovot egy egykori párttag, Leonyid Nyikolajev a leningrádi pártközpont vécéjéből előbújva hátulról lelőtte. A merénylőt már egyszer, októberben letartóztatták a biztonsági szolgálat emberei, mégis szabadon távozhatott, Kirov testőrségét pedig később négy főre csökkentették. Nemcsak ezek a körülmények, hanem a klasszikus „kinek állt érdekében?” kérdésre adott válasz is azt a gyanút erősíti, hogy Sztálin és az NKVD állt a gyilkosság hátterében.
A „mélyen megrendült” főtitkár ugyanis a Kirov halála ügyében indult nyomozásból minden korábbinál nagyobb tisztogatási akciót kreált, miután hamarosan „bebizonyosodott”, hogy a merényletet a trockista ellenzék szervezte. Sztálin két legyet ütött egy csapásra: megszabadult egy vészesen népszerű riválistól, s a következő években közel egymillió embert végeztek ki vagy küldtek Szibériába – köztük a párt minden olyan tagját, aki szóba jöhetett volna, mint egy ellene szervezett hatalomátvétel vezetője, például Zinovjevet és Kamenyevet.
Ennek ellenére máig sem került elő semmilyen bizonyíték arra, hogy Sztálin utasítására követték el a gyilkosságot, így valószínűleg bele kell nyugodjunk abba, hogy ebben az ügyben a diktátor bűnösségét nem mondhatjuk ki minden kétséget kizáróan.